- MICSODA?! – hördültünk fel egyszerre Renjivel és levegő után kapkodtunk.
- Azt hiszem, elég érthető voltam. Jól hallottátok. Most pedig ha nincs kérdés, menjetek bepakolni Aina cuccait az szállásodra, Renji.
- Rendbenkapitány. – hajolt meg sietősen hadarva Renji és amilyen gyorsan lehetett kihúzott magával az épületből, megmentve attól, hogy esetlegesen nekiugorjak a kapitánynak.
- Hát ez…hát ez...ILYEN NINCS! ILYEN EGYSZERŰEN…NINCS! Ez nem igaz! Nem, nem és nem! Nem akarom elhinni! – üvöltöztem tele a szállás felé vezető utat szinte önkívületben.
- Állj már le egy pillanatra legalább, úgy hápogsz, mint egy kacsa, a rohadt életbe is! Idegesítesz! – fogta meg Renji a karom megóvva a további hisztitől és önkívületben fetrengéstől.
- Mit vétettem? Most komolyan! Soha az életben nem tettem keresztbe másoknak, nem fecsegtem ki senki titkát, jól tanultam…akkor meg miért?! Miért Kuchiki Byakuya?
- Ha nem tetszik, van ajtó, el lehet menni. –vont vállat Renji – Ne mondd, hogy ha én megszoktam, neked nem fog menni.
- Úgy beszélsz, mintha évek óta ismernénk egymást, pedig alig egy fél napja!
- Persze, mert elég volt hozzá egy fél nap is, hogy kiismerjelek!
- Padlót fogtam! Abarai Renji, a nagy emberismerő és lélektanbúvár!
- Mondd, nem akarod még befejezni a hülye hisztidet, és becuccolni?

Faképnél hagyva Renjit megfogtam a dobozokat és bevittem őket a szobába, ahol immár 2 futon állt.

– Véletlenül se segíts! Áá, minek is azt?! –ordibáltam ki Renjinek.
- Vagy te olyan nagykislány, fog menni egyedül is. –hallottam Renji gúnyos, vontatott hangnemű válaszát az ajtó túloldaláról. Szinte láttam a szemem előtt, ahogy karba tett kézzel és grimaszolva áll az ajtó mögött.
- Kösz a semmit. – morogtam vissza, majd nekiálltam kipakolni a dobozokból a holmijaimat. Renji beljebb jött, és felvont szemöldökkel, majd később rángatózó szemekkel figyelte, ahogy az ő cuccai mellé felsorakoztak az enyémek.
- Nagyszerű, mostantól aztán semmit sem fogok megtalálni. – sóhajtott.
- Én csak kipakoltam. Szerintem nem kell különösebben kinyitnod a szemed hozzá, hogy megtaláld a dolgaidat. De ha mégsem megy, az már a te bajod. –vontam vállat, majd egy negyedóra múlva elégedetten szemléltem meg a „művemet”. Renji időközben ledőlt a szobában árválkodó kanapéra. Már épp nyitottam volna a számat, hogy megszólaljak, amikor kopogtatás hallatszott. Odaugrottam az ajtóhoz, hogy kinyissam. Velem szemben egy fekete tüsi-hajú, nálam egy fejjel magasabb hadnagy állt.  
- Üdv! Hisagi Shuuhei vagyok, a 9. osztag hadnagya. - kacsintott rám - Renji itt van?
- Reeeenji, valami Hisagi keres!
- Jó, megyek már! –váltott le Renji az ajtónál álldogálásban, majd Hisagihoz fordult.
- Mi a helyzet?
- Este buli lesz a 10. osztagnál. Hitsugaya Taichou-nak fontos dolga akadt, Rangiku meg szerzett szakét. Jössz? –vigyorgott rá Renjire az alkapitány.
- Hülye vagy? Naná, hogy jövök! Ilyet vétek lenne kihagyni…- vigyorodott el Renji is, majd valamit súgott Hisagi fülébe. Annyit ki tudtam venni, hogy rólam van szó.
- Találkozunk 10kor a 10. osztag főépületénél! –kacsintott rá Renjire Shuuhei, majd eltűnt. A vörös hajú hadnagy épp készült volna visszasüppedni az édes semmittevésbe, azonban az én villámló tekintetemmel kellett szembesülnie.
- Most meg miért nézel így rám, he?
- Szerintem nem kéne elmenned. A kapitány ma egész éjjel ébren lesz, őrjáratra van beosztva, láttam a falon lógó beosztásról. De, tudod mit? A te dolgod, csak mondom: én nem foglak fedezni Kuchiki kapitánynál, ha lebuksz, az a te bajod.
- Senki nem kérte a segítségedet, de ha egy szót is szólsz….
- Akkor mi lesz? Lehordasz a sárga földig? –kérdeztem gúnyosan és hősiesen álltam a barna szemek villámló tekintetét.
- Megetetlek Zabimaruval. –morogta Renji és dühösen kiment, becsapva maga mögött az ajtót. Sóhajtva ledobtam magam a kanapéra.
- Mit csináljak?  - kérdeztem magamtól tanácstalanul- Várjunk csak! Elmegyek megkeresni Yukit! Ez az! – lelkesülve felpattantam a kanapéról, és az övembe tűztem a kardomat. Bár fogalmam sincs minek, hiszen még a Shikai alakja sem tökéletes, anélkül meg egy használhatatlan ócskavasnak számít. –sóhajtottam egyet, majd kiléptem az ajtón. Még éreztem Renji távolódó lélekenergiáját, de hosszas tépelődés után úgy döntöttem, mégsem megyek utána. Csináljon csak amit akar! Várjunk csak, merre is van a 10. osztag épülete? Szuper. Fogalmam sincs. Megkérdezem a kapitányt! –fellelkesülve rohantam a 6.osztag főépületének kapujához, majd kopogtam.
- Szabad. Á, Aina –nézett föl a papírokból Byakuya – mi célból vagy itt?
- Elnézést a zavarásért kapitány, de tulajonképpen segítséget szeretnék kérni.
- Milyen segítséget? –vonta fel a szemöldökét Byakuya.
- Kérem, mondja meg, merre találom a 10.osztag épületét.
- Menj  egyenesen, fordulj be a fánál, menj végig az úton és ott lesz.
- Köszönöm Kuchiki kapitány. Engedelmével, én távoznék. –meghajoltam, majd csendben becsukva magam mögött az ajtót, elindultam. A 10. osztag félórányi sétára volt a miénktől. Kíváncsi voltam, milyen ott Yukinak. Mikor odaértem, illedelmesen kopogtam. Legnagyobb meglepetésemre egy nő állt az ajtóban.
- Üdv! Mi járatban errefelé? – csicseregte (szinte már énekelte) felém, és mosolygott.
- Üdvözletem! Hamano Aina vagyok, a 6. osztagtól. –hajoltam meg illedelmesen – Misato Yukit keresném.
- Matsumoto Rangiku, a 10. osztag hadnagya. –mosolygott rám a nő. - Ááá, az új fiút? Sajnálom, de ő éppen nem tartózkodik itt.
- Rangiku...vajon honnan ilyen a neve? –töprengtem. - Köszönöm. Akkor én...
- Várj! Nem jössz be egy kicsit? Unatkozom a kapitány mellett, folyton csak a papírmunka…-sóhajtozott Matsumoto.
- MATSUMOTOO! MEDDIG CSEVEGSZ MÉG? HAGYD BÉKÉN A VENDÉGET, ÉS AZONNAL GYERE VISSZA DOLGOZNI! –hallottam egy morcos hangot.
- Ajj már, kapitány! Muszáj ilyennek lennie? Nos, ne haragudj Aina, de mennem kell, mielőtt a kapitány túlságosan is berág. Remélem, találkozunk még!
- Pe… persze. –hajoltam meg, majd kifújtam magam. –Ennyire szigorú kapitánya lenne? Lehet, hogy én még jól is jártam Byakuyával?...-töprengtem, miközben visszafelé lépkedtem – Várjunk csak! Mekkora egy hülye vagyok! Matsumoto… Hát persze! Onnan volt ismerős a neve, hogy az a hadnagy említette Renjinek! Szóval ő is ott lesz este.
Amint visszaértem a szállásra, lezuttyantam a kanapéra, és rendkívül aktívan bámultam a falat. Sokáig nem történt semmi érdekes, kivéve azt, hogy fél óra elteltével visszajött Renji. Bejött, letette a kardját, rám nézett, majd elment. A távozása után eleredt az eső. Én sem bírtam tovább cérnával, elmentem fürödni, majd lefeküdtem.