Éjfél felé két dologra riadtam föl: az egyik az volt, hogy iszonyatosan zuhog az eső, a másik pedig, hogy
valaki vígan dalolászik kint az esőben. A hang eléggé messziről jött, de mivel nem tudtam visszaaludni, így úgy döntöttem, megnézem, ki az az idióta, aki esti koncertet ad a fáknak. Gyorsan belebújtam a kimonómba, és kiléptem az ajtón. Amint egy lépést megtettem, már bőrig áztam az egyre jobban zuhogó esőben. Sietve elindultam hát. A sötétben az orromig sem láttam el, így egy 2 méter után közelebbről is megismerkedhettem a talajjal egy kő jóvoltából. Szerencsére elkerültem egy hatalmas sártócsát, de így is szitkozódva és tapogatózva folytattam utamat, elhajtva magam elől az esetlegesen utamba kerülő faágakat. A mellettem lévő, sötét sziluettű osztagszállásoknál már sehol nem égett a lámpa, így fogalmam sem volt, hogy merre is vagyok tulajdonképpen.
- Azért Zaraki Kenpachiba nem szívesen futnék bele így éjfél idején…- dörmögtem az orrom alatt, mire a jutalmam az lett, hogy kaptam egy balhorgot egy felém csapódó faágtól.
- A rohadt életbe már, mi ez, valami erdő? Bár magammal hoztam volna a Zanpakoutomat…szép kis favágás lett volna belőle. Na mindegy.
Lassan, de biztosan haladtam célom felé, akinek a hangja egyre közelebbről szólt, és egyre…ismerősebb volt.
- Nem létezik, ez Renji…-nyögtem meglepetten - De mit keres ez az idióta itt éjfélkor? Valószínűleg túl sokat ivott.
-sóhajtottam egyet, majd Renji reiatsuját követve odamentem hozzá. Egy fának támaszkodva állt, és bámult előre. Mikor meghallotta a közeledő zajt (azaz engem) felkapta a fejét.
- Yo, Renji.
- Hát te meg ki a faszom vagy? -nézett rám alkoholgőzös szemekkel.
- Idióta! Mennyit ittál, hogy már erre se emlékszel?! - a dühtől felbuzdulva, és azt remélve, hogy így kissé magához tér, kupánvágtam.
- Au!! A...Aina? - az ütésem hatására elkezdte dörzsölgetni a fájlalt testrészét, és szemrehányóan (kissé keresztbe álló szemekkel) nézett rám.
- I..igen. -mekegtem gúnyosan utánozva - Na, regéld csak el szépen, mit keresel itt így éjfél idején. Leugrottál énekelgetni a fáknak vagy mi?
- Én...én nem tudok hazamenni.
- Azt látom. És ezért énekelsz?
- Azt..azt -itt egy csuklás szakította félbe Renji mondandóját - azt reméltem, hogy így fel-felfigyel majd rám valaki..
- Szerencséd, hogy ez a valaki én voltam, és nem Kuchiki kapitány. -morogtam. - Mondhatom szépen beégetted magad előttem...Na mindegy, tudsz menni valamennyire...egyenesen?
Renji válasza csak egy fejrázás volt.
- Szerinted miért támasztom itt ezt a rohadt fát? Szerelmes vagyok belé, vagy mi?
- Fogalmam sincs, de az tuti hogy szép pár lenne belőletek. Na, jó. Gyere. -mutattam a vállamra, mire Renji értetlenül bámult rám.
- Idióta, karold át a vállam! Hazaviszlek. Gyere már a fenébe is, nem fogok itt könyörögni!
Az unszolásomra Renji kelletlenül átkarolta a vállam, én pedig megfogtam a karját. Pár másodperc múlva már azt vettem észre, hogy a teljes testsúlyával rajtam lóg.
- Renji, nem kapok levegőt. -mormogtam, majd elindultam. Eléggé nehézkesen ment, és eleinte úgy nézhetett ki a dolog, mintha én is be lennék rúgva, de 2 perc múlva már képes voltam normálisan menni. Mikor azt hittem, hogy innentől már nem lesz semmi nehézség...
- Vigyázz, gyökér! -figyelmeztettem Renjit, azonban már túl késő volt. Óhatatlanul is elbotlott a kiálló gyökérben...és magával rántott engem is. Ennek eredményeként bezuhantunk egy bokorba, és Renji isten tudja hogy, de rajtam landolt.
- Ó, az istenit...-szitkozódtam, ugyanis a zuhanásunk egy kisebb zajjal járt. - Vajon hol járhatunk most? Remélem nem hallotta meg senki, mert akkor nekünk annyi...
- Ne parázzá' má' annyira...
- Leszállnál rólam? Ehmm....Nem vagyunk egy súlycsoportban, és kezdesz összenyomni. - próbáltam letaszigálni magamról a hadnagyot, akinek a lehelete a nyakamat csiklandozta.
- Nem. -vigyorgott rám gonoszan, ami eléggé megijesztett.
- Ne marhulj már, szállj le rólam, és menjünk!
Kisebb könyörgés után hajlandó volt leszállni rólam. Kiszedtem a hajamból a leveleket, majd újra átvetettem magamon a karját, és elindultunk.
- Kijózanodhatnál már...Lassan én is kezdek részeg lenni a szakébűzt árasztó leheletedtől.
- Bajod van?
- Ehm..semmi. -adtam meg magam, és ezután több szó nem esett köztünk. Csendben mentünk, és lassan kezdtük elérni az osztagok épületeit.
- A rohadt életbe, jön valaki! - rántottam be Renjit egy fa mögé, ugyanis egy alak közeledett. Nem tudtam kivenni, hogy ki volt az, csak a reiatsuját érzékeltem, ami épp elég volt ahhoz, hogy azonosítsam. Pont vele nem akartam most összetalálkozni...Másodpercek teltek el lélegzetemet visszafojtva, némán, amik nekem perceknek tűntek, mikor az alak eltűnt a környékről.
- Ezt megúsztuk...
- Ja. -kommentálta bűszavúan Renji, és kishíján elesett, ahogy megpróbált egyedül elindulni.
- Te, ezt szerintem inkább még ne próbálgasd...- vettem vissza a "felügyeletem" alá. Azonban azzal nem számoltam, hogy 2 perc múlva énekelni támad kedve. Jobb ötlet lévén, a szabad kezemet a szájára tapasztottam.
- Hallgass, idióta! Mindenkit felébresztesz a hamis macskanyávogásoddal!
- Mmmrrrmmpfffhrrmpf!
- Hogy mivan? kérdeztem, mire Renji dühödten lekapta a kezemet a szájáról.
- Hülye vagy? Majdnem megfullasztottá'! Nem éneklek hamisan!
- Áá, nem, ha nem lett volna ott a kezem, már rég elkapott volna minket valaki!
- Például Kuchiki kapitány? - vigyorgott Renji.
- Ige...ó, a rohadt életbe! -ekkor vettem észre, hogy már visszaértünk az osztaghoz. És mit ad Isten, Kuchiki kapitány szállásán égett a villany...amilyen gyorsan csak tudtam, lerántottam a földre Renjit, és leguggoltam én is.Ennél nagyobb bajban nem is lehettünk volna. Csak remélni mertem, hogy még véletlenül sem látott meg minket. Guggolva elindultam, magam után rángatva a tiltakozó Renjit. Idegesen hátranéztem, hogy miért nem jön már, mikor a hold fénye a hadnagy spáadt arcára esett.
- Minden rendben? - kérdeztem aggódva a még mindig keresztbe álló szemű Renjitől.
- Rókáznom kell...
- Miért pont most?!
Renji megrázta a fejét, és négykézláb elmászott egy bokorig, míg én idegesen füleltem minden kis neszre. Mivan ha Kuchiki kapitány már észrevett, és most lesben áll, hogy elkaphasson? És mi lenne érte a büntetésem? Vécétakarítás? Csatornatisztítás? Vagy még rosszabb? Brrr...
- Siess már! -suttogtam az éjszaka sötétjébe.
- Ha tudnád, hogy mennyire nem egyszerű!
- Miért, talán az én hibám, hogy hülyére piáltad magad? Épp a seggedet próbálom menteni, a rohadt életbe is! Úgyhogy szedd össze magad, és gyere!
Renji morogva megtörölte a száját, majd visszakúszott hozzám.
- Mondd, mégis mi a terved? Itt lehetetlen, hogy átjussunk anélkül, hogy a kapitány meg ne látna...
- Nyugi. Gyere! - fogtam meg Renji karját, és óvatosan eloldalaztunk az épület sarkáig. A falhoz lapulva füleltem.
- Oké. Tiszta a levegő. 3-ig számolok, 3-ra állj fel és rohanjunk!
- De mégis hová? -kérdezte nyugtalanul Renji.
Válasz helyett számolni kezdtem. 3-ra átrohantunk a legközelebbi bokorhoz, és mögébújtunk. Szerencsémre épp egy fa állt mögötte, és a bokor elég magas volt ahhoz, hogy elrejtsen minket a kíváncsi szemek elől.
- Eddig oké, de most hogyan tovább? Még mindig nem vagyunk elég közel a szálláshoz, ráadásul innen Kuchiki kapitánynak baromi jó rálátása van ránk.
- Ja, ha éppen kijön. -bólintottam - De nem tehetjük meg azt, hogy percenként kihajolunk a bokorból, hogy meglessük, mikor van bent...
- Te...mit forgatsz a fejedben? - nézett rám gyanúsan Renji, miközben hátát a fának döntve egy fűszálat rágcsált. Gondosan lófarokba kötött haja most zilált és kócos volt, kevés hiányzott ahhoz, hogy le ne omoljon a hadnagy vállára. Elmélázva bámultam, mígnem Renji meg nem lengette a tenyerét az arcom előtt.
- Föld hívja Ainát! Kérdeztem valamit!
- Hagyjál már! - ütöttem el bosszúsan Renji kezét az arcom elől. - Na szóval, a terv a következő: felmászom a fára, és megvárom, amíg a kapitány be nem megy.
Renji úgy nézett rám, mint egy komplett idiótára.
- Mit gondolsz, amíg felmászol, nem fog észrevenni? Sőt, még akkor is észrevehető vagy, ha odafent dekkolsz! És ne adj isten, ha még fel is jutsz enélkül, még mindig leeshetsz! Ki az az idióta, aki egy puffanást nem vesz észre szerinted?!
- Van jobb ötleted esetleg?
Renji gondolkozott pár másodpercig, majd kinyögte:
- Nem.
- Akkor meg ne kritizálj, hanem segíts!
- Például hogy?

- Például tarthatnál bakot. -kacsintottam a hadnagyra, mire az sóhajtott egyet, összekulcsolta a kezét, majd a fához állt.
- Köszönöm. -elmosolyodtam, majd egy Istennő eleganciájával felléptem Renji tenyerébe, onnantól pedig feltornásztam magam egy ágra, és egyre följebb. Renji csak a fejét csóválta, mikor egy ízben majdnem letört az alattam lévő ág, és kishíja volt, hogy le nem zuhantam. De végül megúsztam, és kényelmesen elhelyezkedtem egy ágon, ahonnan beláthattam az osztagszállást, azonban a kapitány a lomboktól nem vehetett észre. Renji már nyitotta volna a száját, azonban leintettem - ha felkiabál, azt valószínűleg nem csak én fogom meghallani... Teltek a percek, miközben én némán szorongtam odafent.
- Oltsd már el azt a rohadt villanyt...Gyerünk már...nincs kint senki....
Öt perc elteltével a Kapitány leoltotta a villanyt, mire én győzedelmes vigyorral az arcomon lemásztam a fáról. Nem értettem, Renji mirt vág olyan képet, mint aki szellemet látott...Épp rákérdeztem volna, mikor a hadnagy megragadta a csuklómat, és elkezdett rohanni.
- Renji..mia..fene..van?
- Idióta, a kapitány a szállás felé tart!
- Basszus...Renji, Shunpozz, különben nem érünk oda!
Renji megfogadta a tanácsot, és a kezemet erősen szorítva Villámtánccal az ajtó előtt termett. Türelmetlenül benyitott, majd a futon felé lökött, majd beugrott a sajátjába. Énis bebújtam alá, és remélni mertem, hogy még véletlenül sem látszik, hogy nem alvóruhában vagyok...Nem volt sok időm töprengeni, mikor a kapitány benyitott.
- Na most aztán tuti végünk...-gondoltam magamban, miközben alvást színleltem. Rosszul gondoltam. A lépésekből ítélve a kapitány körbenézett, majd nemsokkal később kiment. Mi győztünk....Már épp értesítettem volna Renjit, de mire odafordultam, már régen a lóbőrt húzta.
- Azért jó éjt, Renji. -suttogtam, majd elmosolyodtam, és elaludtam én is.