5.fejezet

Szél Isten



Minél jobban közeledett annál jobban megdermedtem, a testem elnehezült, a kezemet nem tudtam fölemelni, a félelem átjárt az utolsó porcikámig, szembenéztem magával az ördöggel, az ördöggel, a démonnal amit én hoztam létre. Az én hibámból lett ilyen pedig..pedig nem ilyen volt.


vissza emlékezés:


A dél perem vidékről származom. 5 éves voltam amikor a húgom megszületett, úgy örültem neki. A szüleim soha nem szerettek annyira mint őt, soha nem is értettem miért. Mindig én takarítottam a ház körül mikor ők dolgoztak. A húgom pedig bent játszott. Irigyeltem, és féltékeny is voltam, hogy én miért nem játszhatok vele. Egyetlen dolgot kaptam életemben a szüleimtől, egy kék rubint ékkőt amit azóta a nyakamban viselek, és egy ugyanilyen övet. Egy nap azonban rájöttem arra hogy miért nem szeretnek engem, mert én nem vagyok az igazi gyermekük, mert engem csak úgy találtak.

Egy napon mikor a szüleim dolgozni mentek, kimentem fölsöprögetni. Nagyon meleg, nyári nap volt, dél körül bementem pihenni és akkor odajött a húgom:

-Ha nem dolgozol tovább anyáék mérgesek lesznek.-mondta kis vékony hangján. Nagyon felment bennem a pumpa, mérgemben megfogtam a grabancát és kitettem az udvarra, majd rázártam az ajtót hogy ne tudjon bejönni.

-Majd visszaengedem mielőtt anyáék hazajönnének.-gondoltam magamban. Azonban amikor estefelé kinéztem, hűlt helyét találtam. Átkutattam érte mindent a közeli tisztást, a rétet, az erdőt, de sehol nem találtam. Hajnalban értem vissza, mindent bevallottam a nevelő szüleimnek akik hatalmas dühre gerjedtek és rettenetesen megvertek majd egy hétig nem mehettem be a házba. Borzalmas volt csak úgy marcangolt a bűntudat, de nem értettem miért nem jön vissza, nem igaz hogy ennyire megsértődött volna rám. Az apám egy idő után mintha megbocsájtott volna, de az anyám attól a naptól fogva soha rám se nézett annyira gyűlölt.

Onnantól fogva az életem pokollá vált és másra se tudtam gondolni csak ő rá. Katsumi..


-Most meghalsz te nyamvadt!!-kiáltott. Még mindig nem mozdultam s ő csak jött felém az egyetlen ember akitől félek ezen a világon a húgom, Katsumi.. Mikor már elért volna egy ismerős hangot halottam:


-Hyourinmaru!!-kiáltott s az égen Toushiro tűnt fel és a jég sárkánya.

-Toushiro maradj ki ebből ez az én harcom!!-kiáltottam.

-Milyen harc az ahol meg se tudsz mozdulni a félelemtől?-kérdezte majd Katsumi irányába száguldott Jég förgeteg hátán.

-Ugyan ne hidd azt hogy ennyivel megúszod Yasami még találkozunk!!!-kiáltott. Elmenekült. Nyílván észrevette Toushiro magas lélek energiáját, vagy csak nem bírt el ennyi emberel egymaga. Toushiro nem vette üldözőbe, visszahívta Jég förgeteget, majd odajött hozzám, a szeméből csak úgy szikrázott a düh és a féltés.

-Mégis ki ez?-kérdezte ordítva.-miért nem vetted föl vele a harcot mi ütött beléd?-nem válaszoltam csak szégyellve lehajtottam a fejem.

- Ka..kapitány.

-Jaj Hayko, ne haragudj, nem értem ide időben-mentem oda sebesült hadnagyomhoz.

-Ugyan nem számít.-mosolygott.

-Ichigo!

-Semmi baj Rukia jól vagyok.-mondta.

-Na menjünk vissza a fő épülethez itt nem túl biztonságos.-mondtam. Toushiro előrement, nagyon dühös volt rám és semmit sem értett, én pedig ismét bűntudatot éreztem iránta. Mikor visszaértünk elláttam mindenki sérülését. Toushiro lehajtott fejjel becsukott szemmel ült, várt valamire.

-Na jobb?-kérdeztem Haykotól.

-Igen sokkal, köszönöm.

-És te Ichigo?

-Én is jobban vagyok köszönöm .-mondta.

-Rendben.

-Megtennétek.-állt fel Toushiro. -hogy most elmentek?-mondta.

-Igen persze,-állt fel Rukia és kituszkolta a többieket. Egy ideig néma csend volt aztán Toushiro szólalt meg először.

    *

      Most már,...most már nem mondhatod azt hogy nem tartozik rám, mert innentől kezdve igenis rám tartozik .-mondta hangosan.-ki volt ez? Yasami te nem szoktál csak úgy meghátrálni, lefagyni a félelemtől. Ki ez a nő?-kérdezte.
    *

      A.. húgom.-mondtam halkan.
    *

      MI?-kérdezte meglepetten.-az akiről meséltél még régebben?
    *

      Igen, most visszajött bosszút állni, és, és jogosan.-mondtam könnyektől küszködve. -én, én nem akarok senkit sem veszélybe sodorni, ő az én gondom, nekem kell megoldanom ezt.-mondtam. Kisebb hatás szünet következett majd Toushiro folytatta.
    *

      Ismerek egy embert, aki egyszer azt mondta nekem hogy tanuljak meg másokra hagyatkozni, és akkor könnyebben megoldhatom a gondjaimat. Teljesen igaza volt. Én is kerültem már ilyen helyzetbe, de voltak barátaim akikre tudtam támaszkodni és most arra kérlek hogy támaszkodj rám, Yasami,-fordult felém.- segíteni akarok neked. -mondta. Nem válaszoltam, a könnyeim potyogni kezdtek, halkan sírtam. Rettenetesen szégyelltem magam. Azt mondják hogy én egy rendkívülien erős nő vagyok pedig ha a húgomról van szó, vagy csak eszembe jut, gyenge leszek akár a harmat.
    *

      Akkor?-kérdezte.
    *

      Rendben.-mondtam. Toushiro elmosolyodott majd megfogta a vállamat.-együtt könnyebb lesz majd meglátod.-mondta kedvesen.-majd találkozunk holnap, és együtt majd kitalálunk valamit jó?-kérdezte én pedig csak némán bólogattam. Toushiro kiment. Leültem az ágyamra fejemet a kezeimbe nyomtam, majd keserves sírásba kezdtem. Így vagy már 5 éve nem zokogtam, hihetetlenül fűtött a düh, az aggódás, a kétségek...és a bűntudat. De hittem benne hogy az este majd békét hoz....


Kora reggel keltem olyan 5 óra körül. Sokat gondolkodtam az este hogy mit is tegyek és sok minden eszembe jutott, az egyik legfontosabb dolog ami szöget ütött a fejembe hogy mi lesz ha harc közben esetleg leszakítanák rólam a kesztyűimet? Ugyanis a kesztyűim tartják vissza a hatalmas lélek energiát amit soha nem értettem hogy honnan ered. Elhatároztam hogy meglátogatom a 12. osztag kapitányát Kurotsuchi Mayurit, a fejlesztési és kutatási központ igazgatóját is egyben. Még amikor tanuló voltam az akadémián, akkor figyelt fel a magas lélek energiámra és azt mondta hogyha nem fogjuk vissza az erőmet akkor nem csak hogy én halhatok bele hanem a körülöttem lévők is. Így hát készített nekem egy pár speciális kesztyűt ami segít korlátozni a lélek energiámat, de csak 50%-ra ami még így is elég magas.

Bekopogtam az ajtón ahonnét vad billentyű kattogás hallatszott.

-Nemu! Nyisd ki az ajtót!-mordult rá hadnagyára, aki pár pillanat múlva ajtót nyitott nekem.

-Jó reggelt Usaka kapitány-köszöntött.-mi járatban?-kérdezte.

-Mayuri kapitánnyal szeretnék beszélni.

-Sajnálom de a kapitány úr igen elfoglalt kérem...

-Nemu! Engedd be a kapitánynőt!-utasította.-egy ilyen különleges vendégre mindig tudok időt szakítani.-fordult felém székében ülve. Bementem a kissé zsúfolt és sötét szobába ahol csak a képernyők fénye világította be a helyiséget.

-Nos mit szeretne kapitánynő ?-kérdezte.

-Emlékszik még erre?-kérdeztem közben pedig felé nyújtottam a karomon díszelgő fehér kesztyűt.

-Persze, hiszen én minden művemre tisztán emlékszem, miért kérdi?

-Aggódok, ha esetleg az ellenség aki ellen harcolok leszedné rólam ezeket akkor mi lesz? Ezért arra gondoltam talán ön tudna nekem készíteni egy olyan eszközt amit a testembe lehetne építeni, hogy semmiféle képpen se szabaduljon fel az összes lélek energiám.

-Értem a problémátlant. -dőlt hátra székében.-természetesen tudok olyan eszközt készíteni de ennek ugye ára van.

-Mégis mit akar tőlem?-kérdeztem.

-Adja ide a lélekölő kardját vizsgálatra!

-Tessék? És mi lesz ha nap közben rám támadnak? Mivel fogok védekezni?-kérdeztem fölháborodva.

-Nem lesz több egy napnál a vizsgálat ideje, és ezt az egy napot is nálam fogja eltölteni, mivel ahoz hogy megvizsgáljam a lélekölőjét elő kell hogy hívja azt.

-Ilyen kis helyen?-kérdeztem

-Ugyan dehogy, a direkt erre a célra kifejlesztett laboratóriumomban. Szóval? beleegyezik?-kérdezte. Nem nagyon örültem ennek az árnak de nem volt mit tennem ha biztonságba akartam tudni magam.

-Rendbe, de előbb szólok a hadnagyomnak hogy ne aggódjon miattam.-mondtam.

-Remek akkor fél óra múlva várom ugyanitt.

-Itt leszek.-mondtam, majd kifelé vettem az irányt. Villám tánccal hamar visszaértem. Hayko még mindig aludt ezért írtam neki egy kis levelet hogy ne aggódjon miattam, majd visszamentem Mayurihoz aki már tűkön ülve várt.

-Csak hogy visszaért, mehetünk?

-Igen.-mondtam egyhangúan. Mayuri Nemu és én egy hatalmas épület felé vettük az irányt. Az épület teli volt gépekkel, dobozokkal, mindenféle elektronikus kütyüvel. Más szóval nagy volt a kupleráj. Mayuri elfoglalta helyét a székében Nemu pedig csöndben mellé állt.

-Szóval mit kéne tennem?-kérdeztem.

-Látja azokat a kis kamerákat?

-Igen.-bólintottam.

-Azok lélek energia érzékelők amik azt mérik hogy egy egy szinten mekkora mennyiségű a lélek energia kibocsájtása, először ezt vizsgáljuk, csak hívja elő a kardját.

-Ez az összes kapitánnyal elvégezte?-kérdeztem

-Már aki hajlandó volt rá.-mondta.-na kezdje.-utasított. Lehunytam a szemem így koncentráltam, elindultam majd fölugrottam és mintha csak úgy áramlana belőlem a lélek energia, úgy ordítottam kardom nevét is.

    *

      SÜVÍTS ÁT MINDENEN....SZÉL ISTEN!!-kiáltottam nagyot. Hívásomra kardom szelet csinált az épületben és a papírok amik eddig a földön voltak csak úgy szállingóztak a levegőben, a kardom körül látni lehetett a szelet ahogy megállíthatatlanul fújt. A kardom is átalakult kissé, olyan lett mintha a szél ami körülötte volt fémmé vált volna . Mayurinak tátva maradt a szája, Nemu pedig kiguvadt szemekkel nézett. Landoltam a földön, a szél még mindig lobogtatta ide oda hosszú barna hajamat.
    *

      Elégedett?-kérdezte.
    *

      Mi az hogy, remek volt. -mondta .-a mérők majdnem a maximumon vannak.-mondta.
    *

      Akkor a Bankai-omat is biztos hogy le akarja mérni?-kérdeztem.

-Nem csak látni akarom.-mondta. Nagyon ritkán hívtam elő a Ban kai-omat mivel még olyan ellenféllel nem igen találkoztam aki ellen használnom kellett volna, de gondolom Katsumi ellen mindenképpen használnom kell majd. A szél elcsendesedett körülöttem, csak a hajam mozgolódott ide-oda. Ismét becsuktam a szemem és kimondta a végzetes szót.

-BAN KAI!-a szót követően a szél ismét megindult a hatalmas csarnokban, körülvett, fölszálltam a magasba majd a szél mintha rám fonódott volna szárnyakat kaptam és egy farkat.

-SÓLYOMFEJŰ SZÉLISTEN!-kiáltottam, és valóban, a fejem fölött tényleg egy sólyom fej jelent meg és egy sólyom szárnyai és farka fonódott rám. Nemu már lassacskán az ájulás szélén volt Mayuri pedig nem tudott fölállni a székéből. Csak ennyit kiáltott mielőtt hadnagya elájult volna.

-Szorítsa meg....a kesztyűjét!-kiáltotta oda nekem, én pedig megfogtam gyorsan a zsinórját és jól meghúztam. Nemu végre könnyebben jutott levegőhöz, Mayuri pedig fölállhatott hogy még jobban szem ügyre vehessen.

-Elég lesz?-kérdezem ordítva. Mayuri csak bólogatott. Én pedig leszálltam és megszüntettem a ban kai-om.

-Ez elképesztő volt kapitány, ilyen erős lélek energia alá már rég kerültem.-mondta csodálattal telt hangon.

-Nagyon köszönöm, nos van még valami?-kérdeztem.

-Igen, ha jól tudom ön nem csak a szelet tudja irányítani de kis mértékbe a vizet is, igaz?

-Igen, de ez az én különleges képességem, ha a kardomat előhívtam akkor csak a széllel tudok harcolni a kettőt nem tudom kombinálni.-magyaráztam.

-Értem.-mondta.

-Nos? Van még valami amit látni akar?-kérdeztem

-Hm, nem vagyok benne biztos hogy nem tudja ezt a két erőt kombinálni, kipróbálhatnánk?-kérdezte.

-Mi az hogy kipróbálhatnánk? Mi vagyok én kísérleti nyúl?-kérdeztem morcosan.

-Nem, nem dehogy is csak az ön érdekében.-mondta.

-Rendben, mit kell tennem?-kérdeztem.

-Hívja elő a kardot majd próbálja meg a vizet is előhívni.

-Jól van.-mondtam halkan majd hátráltam a csarnok közepéig.- Szél Isten.-hívtam a kardot, a levegő ismét felgyorsult körülöttem, majd kinyújtottam a bal karom, egy ideig nem történt semmi de aztán a kezemből mintha egy víz esés indult volna meg, a kezemet reflex szerűen a kardomra raktam majd a szél már nem sima szélként fújt hanem orkán erejű viharként a szél mindenfelé szétszórta a víz permetet én pedig alig hittem a szemnek hogy én ilyenre is képes vagyok.

-Jó elég lesz!-kiáltotta Mayuri, gyorsan megszüntettem a vizet és a kardomat is visszaállítottam az eredeti formájába, majd odamentem Mayurihoz.

-Na elégedett?

-Igen, természetesen.-mondta boldogan.

-És akkor akkor a kért szerkentyűket is megkapom?-kérdeztem türelmetlenül.

-Igen itt is vannak.-mondta majd zsebéből egy kis üveg dobozkát húzott ki amibe két apró kis kerek ,fém, karika volt.

-Ezeket ha velem jön beültethetem a kezébe. Így talán a kesztyűire is hatással lesznek.-mondta.

-Rendben van, de kérem ezeket tartsa titokban.

-Rendben. -mondta, majd visszamentünk a az irodába. Mayury leültetett egy asztalhoz ami teli volt mindenféle orvosi eszközzel, szikével meg mindennel, nem voltam túl oda érte.

-Ne aggódjon úgy csinálom hogy ne fájjon annyira.-mondta kedvesen.-leült velem szemben megkért hogy nyújtsam oda a karom majd érzéstelenített egy injekcióval és neki is látott a műtétnek. Fél óra alatt meg is voltunk. Nem is lehetett látni hogy bent van valami a tenyereimbe csak akkor ha villogtak.

-Ezek miért villognak?-kérdeztem.

-Mert ha a lélek energiája 70% fölé nő akkor ezek jeleznek nekem hogy mennyire nőtt meg az ereje és hogy hol van pontosan.

-Értem, nagyon köszönöm. -mondtam.

-Ugyan én köszönöm hogy tanúja lehettem ennek a páratlan kombinációs technikának. -mondta, hirtelen bekopogtak az ajtón.

-Nemu! nyisd ki az....

-Hagyja csak.-mondtam.-biztosan Hayko az , még egyszer köszönöm.-hajoltam meg, ő meg csak ravaszan vigyorgott mint mindig.

-Megyek.-nyitottam ki az ajtót. És valóban Hayko volt az.

-Kapitány, aggódtam önért.-mondta.-jaj egyébként jó napot Mayuri kapitány.-köszönt be.

-Szervusz!-köszönt vissza.

-Most keltél föl vagy idáig bolyongtál az épületet keresve?-kérdeztem.

-Ah,bolyongtam .-mondta vigyorogva.

-Akkor viszlát. -köszöntem el. közben becsuktam az ajtót, abban a pillanatba újból halottam a billentyű kopogást odabentről.

-Kapitány miért jött ide? Már ha megkérdezhetem.-kérdezte közben pedig elindultunk visszafelé.

-Ah, csak Mayuri kapitány megszerette volna vizsgálni a lélekölőm, ennyi.-mondtam. Hayko gyanúsan nézett rám aztán elindult előre. Mikor megérkeztünk ő bement a szobájába én pedig nekiláttam a papír munkának.

-Azok a kis mütyürök a tenyeremben, nem is olyan idegesítőek.-gondoltam magamban. Mikor felálltam hogy kimenjek a konyhába teát készíteni egy levelet láttam meg a konyha ajtón ami egy késsel volt átszúrva , a levélen pedig ez állt:


Soha nem gondoltad hogy idáig eljutok, vagy hogy újra látjuk egymást ugye nővérkém? Ha van benned elég bátorság hogy megküzdj velem, gyere egyedül a nyugat perem vidéki erdő nyugati szélére holnap reggel pontban 8 órára, ott találkozunk, nővérkém!

Katsumi

Ui. Ha mégis olyan gyáva lennél hogy nem jönnél el akkor majd én megyek el hozzád, de arra ne számíts hogy egy barátod is életben marad!

Eldobtam a fenyegető levelet majd a földre rogytam a könnyeim megint potyogni kezdtek a félelemtől, nem tudtam mit tegyek, nagyon nem.


TO BE COUNTED