7.fejezet

Kiképzés: A levegő mesterei 1.rész



Már besötétedett. Az utcákon fölkapcsolódtak a sötéten átvilágító lámpások. A lámpák fényében egy kisebb csoport vonult sietősen. Elöl ment egy nő akin egy nagy fekete köpeny volt, s köpenye kapucnijával fedte le arcát, így zárkózva el a külvilágtól. Hátul pedig két férfi egy fiút cipelt egy hordágyon. A kis csapat egy hatalmas kapu előtt állt meg. A nő a kapu széléhez ment,s megrángatott egy zsinórt aminek a végén egy harang volt s az megkondult, abban a pillanatba kiáltásokat lehetett hallani.

-Sebesült érkezett!- pár perccel később egy szőke hajú lány lépett elő a kapun.

-Kapitány!-szólította meg a nőt.

-Rani! Szép esténk van ugye. -mosolygott a lányra.

-Igen, de ki ez a fiú?-kérdezte.

-Nem fiú, ahoz képest hogy nagyon fiatalnak néz ki elég nagy az ereje, és nem is olyan fiatal.

-De elbánt vele?-kérdezte.

-Micsoda hülye kérdés? Akkor nem lennék itt te!-mordult rá a lányra.-na vitesd el egy cellába és gyógyítsd meg, semmiképp se haljon meg, világos? Ő egy nagyon fontos ember!-utasította.

-Igen is.-hajolt meg.-utánam!-szólt oda a két férfinak akik eddig cipelték a fiút majd futva vitték tovább. A nő már nagyon elfáradt, aludni szeretett volna, de ami még jobban zavarta az a has korgása volt.

-Remélem finom a vacsora mer ilyen éhes még soha nem voltam.-mormolta magában. Mikor odaért a házához egy ismerős hangot hallott meg a sötétből.

-Szerencsével járt.... kapitány?-kérdezte.

-Kérlek ne ijesztgess Shanio, nem szeretem amikor ezt csinálod.-mondta.-vacsoráztál már?-kérdezte a sötét kék hajú lánytól .

-Gondoltam megvárom a vacsorával kapitány.-mondta.

-Ugyan nem kellett volna, na de együnk mert farkas éhes vagyok.-mondta majd bementek a házba és jóízűen enni kezdtek.



Toushiro lassacskán ébredezett. Ahogy nagy nehezen kinyitotta a szemét, egyből a sebéhez nyúlt ami még mindig nagyon fájt neki. Szúrt és égett a mellkasa, de nagy meglepetésére szépen be volt kötve, de a kötés már kezdett átázni a vértől. Toushiro nagyon homályosan látott, a formák és a színek mind összemosódtak előtte, amit mégis nehézkesen ugyan kitudott venni az egy lány alakja volt.

-Hi...Hinamori?-kérdezte végtelenül halk hangon, a fájdalomtól már a beszéd se nagyon ment neki.

-Nem nem így hívnak.-mosolygott a lány- a nevem Ikani Rani.

-Rani?-kérdezte erőtlen hangon.-és hol, vagyok?

-Később mindent elmondok de ideje kicserélni a kötést a sebeden, sőt tudod mit áttérek a gyorsabb módszeremre. -mondta közben pedig beletúrt nagy fekete táskájába majd egy ragasztó szalag szerűséget vett elő.

-Az mi?-kérdezte.

-Ez egy gyógyító szalag a hátulján olyan kenőcs van ami egy esetleg két óra alatt begyógyítja akár a legmélyebb sebet is.-magyarázta.

-És ezt most rám akarod ragasztani?

-Persze másképp hogyan gyógyulnál meg?

-Hát...-ám Rani már azt sem hagyta hogy befejezze a nyavalygást azon nyomban a fiú mellkasára nyomta a szalagot közben Toushiro hatalmasat kiáltott fájdalmában.

-Mi a... Meg akarsz ölni? -kiáltott dühösen. -Nyugodj már le ! Nélkülem már rég halott lennél!-mondta. Toushiro kicsit elszégyellte magát amiért ilyen hálátlan volt a megmentőjével.

-Sajnálom, csak nagyon fáj ez a seb, ilyen sebesülést még soha nem kaptam. -valotta be.

-Na most már ne félj, egy kettőre jobban leszel.-mosolygott ismét.- na fáj még?-kérdezte.

-Hát...már nem.-mondta. -Teljesen elmúlt a fájdalom.-mondta.-ez a gyógy szalag nagyon hatásos, biztos nagyon okos aki kitalálta- mondta. A lány fölhúzta a szemöldökét majd ezt mondta:

-Igen, köszönöm a dicséretet. -mondta.

-Ja hogy ezt te csináltad? Lenyűgöző, ilyen még a 4. osztagnál sincs, pedig ott is van pár fura kence, meg gyógyszer.-mesélt.-na most már elmondod hol is vagyok?-kérdezte.

-Persze. Szóval amit te lelkek világaként ismersz az a közép világ.

-Hogy mi?-kérdezte meglepetten.

-Ne szakíts félbe! Szóval a közép világból négy mellék világ nyílik a négy égtáj felé. Ezekben a világokban olyan halálistenek élnek akiket vagy száműztek vagy kirekesztettek vagy kiközösítettek, vagy valami bűncselekménnyel vádolták őket de nem végezték ki őket. Ezek a halálistenek a lélekölő kardjuk alapján vannak csoportosítva. Északon vannak a víz alapú, vagyis a kék shinigamik, keleten vannak a levegő, vagyis az ezüst shinigamik, délen a vörös vagyis a tűz shinigamik, és itt a zöld, vagyis a föld alapú Zanpaktót használó halál istenek.- magyarázta

-Értem. És itt is van 13 osztag?-kérdezte.

-Igen, 13 kapitány és 13 hadnagy, de én nem vagyok egyik sem.

-És ki a fő kapitány?

-Az első osztag kapitánya vagyis ennek a világnak a hivatalos irányítója és parancsolója Kariso Katsumi fő kapitány nő. -mondta komolyan. Toushiro szeme elkerekedett, nem hitt a saját fülének.

    *

      Akkor már értem hogy hogyan nem tudtam legyőzni.
    *

      Meglepődtél, a kapitányomnak olyan ereje van hogy meg sem tudnád vágni, nem hogy legyőzni.-kuncogott.
    *

      Köszi.-emelgette a szemöldökét mérgesen.
    *

      Jut eszembe te melyik osztag kapitánya vagy ? És hogy hívnak?-kérdezte.
    *

      A 10. osztag kapitánya Hitsugaya Toushiro vagyok. -mutatkozott be.-nagyon örvendek.-mosolygott röviden Toushiro.
    *

      Én az első osztag hivatalos gyógyítója vagyok, igazából az egész halál isten kórházat én vezetem.-vigyorgott. Hirtelen ajtó nyikorgás ütötte meg a fülüket. Rani ijedten nyomta oda a fiú kezébe a gyógyít szalagot.
    *

      Gyorsan ezt tedd el, még szükséged lehet rá.-utasította. a fiú gyorsan zsebre vágta az ajándékot, és abban a pillanatban lépett be az akire számítottak.
    *

      Kapitány.-hajolt meg a lány.
    *

      Rani elmondtál mindent?-kérdezte.
    *

      Igen asszonyom.
    *

      Rendben, fogd a motyód és menj el!-utasította.
    *

      Igenis!-hajolt meg ismét majd elrohant. Toushiro dühösen nézett a nőre aki ilyen csúnya sebet ejtett rajta.
    *

      Mit akarsz velem?-kérdezte.
    *

      Tudod miért nem öltelek meg? Mert azt akarom, hogy a nővérem térden állva könyörögjön a megváltásért, hogy szenvedjen halála napjáig, és ehez, ehez te leszel a kulcs.-mondta. Toushiro kicsit megijedt, mivel nem lenne képes bántani Yasamit nem értette mit akar vele.
    *

      Ha még mindig nem értenéd rátérek a tárgyra. Neked is van Ban Kai-od ugye?
    *

      Igen.-válaszolt ridegen.
    *

      Hát nekem is van és elmondjam hogy mi a különleges képessége?-kérdezte közben pedig közel hajolt a morcos képű fiúhoz aki kérdően nézett rá.

      -te!




Egy álom gyötört este, borzalmas rém álom. Vér , kín szomorúság keserűség mindenütt. És....Toushiro.....! Hirtelen ültem föl az ágyamban. a víz csurgott rólam és a könnyeim is megeredtek kissé. A Nap már besütött a poros ablakon. Gyorsan kikeltem az ágyból és Haykot kezdtem el keltegetni.

-Hayko! Hayko! Ébredj!-szólongattam. a lány lassacskán kinyitotta szemeit, majd rám nézett, amint kitisztult a kép előtte nyomban föl ugrott és tisztelgett.

-Készen állok kapitány!-mondta, aztán egy hatalmas ásítás közben megfordult, magához vette kardját és indulásra készen állt.

-Ne olyan gyorsan, itt most nem erőre hanem észre lesz szükségünk, először is szereznünk kell két köpenyt ,így mégsem kóborolhatunk.

-Igen.-bólintott.-és utána mihez kezdünk?-kérdezte, közben megindultam lefelé. Az éjszakát egy kis fogadóban töltöttük ami a vándor shinigamiknak volt fenntartva.

-Úgy gondoltam hogy elmegyünk az ezüst és vörös halál istenekhez edzeni de egyedül csak nem mehetünk.

-Talán segítséget kellene kérnünk, menjünk vissza és hívjuk el Ichigot meg Rukiát.

-Nem őket nem akarom belekeverni ebbe, másképp kell megoldanunk.-mondtam. Ahogy leértem egy dörmögő hangot hallottam. A hátam mögül jött a hang.-Ez a te hasad volt?-kérdeztem meglepődve.

-Úgy tűnik éhes vagyok.-mondta vigyorogva.

-Akkor nézzünk valami étel után.-utasítottam, a fogadós pultjához mentem , a pult mögött a fogadós úr még nagyokat horkantva aludt jóízűen.-elnézést!-szólítottam meg de az meg se moccant.- ajj, ha hó elnézést!-semmi.- ELNÉZÉST!!-ordítottam most már. A nagy pocakos férfi hátraborult hintaszékében, majd gyorsan feltápászkodott és megkérdezte.

-Miben segíthetek a hölgyeknek?-kérdezte.

-Először is két darab köpenyt szeretnénk kérni.

-Két darab köpeny.-ismételte.

-És valami reggelit ha lehet.-mondtam.

-Reggelit.-ismételte.-azonnal már is csak magamhoz térek.-mondta majd bevánszorgott egy szobába.-Menjenek az ebédlőbe azonnal felkeltem a személyzetet.-kiáltotta bentről. Az utasítást követve leültünk egy asztalhoz és vártunk Kezemet kitámasztottam a fejemet, Hayko pedig összefont kezekkel maga elé bámult.

-Kapitány!

-Hm? Baj van?-kérdeztem.

-Komolyan gondolja hogy Hitsugaya kapitány meghalt?-kérdezte. Egy ideig nem válaszoltam. Gondolkoztam mit válaszoljak, de az alapján amit láttunk...

-Semmi kétség.-mondtam halkan.-de, de mindenképp megbosszulom.-szorítottam ökölbe a kezem.-ez, ez nem maradhat büntetlenül, a húgom nem mehet el ilyen messze .-mondtam. Pár perc múlva megérkezett a reggeli. Miután bemajszoltunk mindent, elindultunk.

-Köszönünk mindent uram!

-Ugyan bármikor!-integetett.

-Hayko vedd fel a kapucnidat!-utasítottam.-nem akarom hogy elkapjanak.

-Igen is.-mondta kötelesség tudó hangon. Mentünk és mentünk. Nem tudtunk hová tartunk csak a cél volt biztos meg kell bosszulnunk Toushirot. Addig meneteltünk míg ki nem lyukadtunk annál a helynél ahol Toushirot megölték, körülnéztem, a távolban közeledő alakokat láttam meg. Lassacskán kirajzolódtak előttem, és nem hittem a szememnek.

-Ez...

-Ichigoék!-mondtam fölvidulva.

-Kapitány!-kiáltott Rukia miközben futni kezdtek.

-Ti meg hogyan kerültök ide?-kérdeztem.

-Ichigo felém nyújtotta azokat a leveleket amiket Katsumi írt nekem.

-Követtük ezeket.-mondta.-ki az a Katsumi?-kérdezte.

-Ő, ő... a húgom.-mondtam.

-A HÚGA?-hangzott a kérdés kórusban.

-Igen de ebbe nem ohalytok belemenni.

-És...-jött elő Matsumoto Renji és Rukia háta mögül.-hol van Hitsugaya kapitány?-kérdezte.

-Toushiro....Toushiro. -ismételgettem.- meghalt.-mondtam halkan. Mindenkinek elkerekedtek a szemei. Nem hitték el, nem akarták elhinni , ahogy én sem, Matsumoto szemei megteltek könnyekkel, engem pedig elemésztett a bűntudat és a fájdalom.

-Ő ölte meg?-kérdezte.- A HÚGA ÖLTE MEG?-kérdezte dühösen.

-Igen.-hajtottam le a fejemet. Matsumoto térdre rogyott. Táskájából pedig egy fehér köpeny esett ki. Odaléptem hozzá hogy közelebbről is megnézzem, fölvettem a köpenyt és széthajtottam.

-Ez..., de hisz ez!

-Hitsugaya kapitány Haorija!-mondta Hayko.

-Hol találtátok ezt?-kérdeztem.

-Itt a közelben, miért?

-Hayko te.. te is úgy emlékszem?-kérdeztem.

-Igen.

-De mire?-kérdezte Renji.

-Mikor utoljára láttuk akkor Katsumi kardján lógott ...átszúrt hassal, és rajta volt a Haorija.

-De ha rajta volt akkor hogyan lehet ez itt?-kérdezte Rukia.

-Ha itt van a Haorija akkor van esély rá hogy nem hallt meg.-mondtam. Mindenki szemében fölcsillant egy parányi remény.

-Lehet hogy csak illúzió volt?-kérdezte matsumosto most már álva..

-Nem tudom Katsumiból mindent kinézek.-mondtam.

-És mit akar tenni kapitány?-kérdezte Ichigo.

-Ha már ilyen sokan vagyunk... Renji!

-Igen?

-Jól tudom hogy neked tűz alapú a lélek ölőd ugye?

-Igen.

-Akkor elkísérnéd Haykot a vörös shinigamikhoz? Gondolom már hallottátok hogy mi van errefelé.

-Igen, de miért?-kérdezte.

-Az lesz a legjobb ha mindannyian elmegyünk edzeni.-magyaráztam.-jut eszembe, a fő kapitány hogy engedett el titeket?-kérdeztem.

-Parancsot kaptunk hogy hozzuk vissza önt és Hitsugaya kapitányt.-mondta Rukia.

-De mondjuk a kapitányoktól se könnyen ment az elválás. -vigyorgott Renji.

-Miért?

-Kuchiki kapitány nem nagyon engedett el, épp akkor kérdeztem meg hogy elmehetek amikor a papír munkát csinálta, és csak egy feltétellel engedett el. Ha egy héten keresztül én csinálom a papír munkát, és persze élve visszatérek.-magyarázta.

-Igen Kuchiki kapitány nagyon allergiás a papír munkára.

Rukia csak mosolygott.

-Na szóval, Renji ! Te és Hayko mentek délnek, én és... Matsumoto megyünk keletnek, Rukia ti pedig a levegő és a víz közötti világba.

-Miért asszonyom?

-Mert ott vannak a jég alapú shinigamik, igaz nekik nincsen 13 őr osztaguk, de akkor is ők sokat segíthetnek.-magyaráztam.

-És velem mi lesz?-kérdezte felháborodottan Ichigo.

-Elkíséred Rukiát, te barom.-morogtam rá.- na indulás, egy hét múlva ugyanitt.-mondtam.

-Igen is.-mondták majd a kijárat felé rohantunk. ahogy kiértünk a barlangból szétszéledtünk. Matsumoto lehajtott fejjel futott utánam, nem tudom mit érzett akkor de a szeméből semmi jó nem tükröződött vissza. Fél óra alatt kelet perem vidékre értünk. nem tudtam miféle kapu lehet ott, de negyed órányi keresgélés után egy hatalmas ezüstösen csillogó kapura bukkantunk.

-Nem is értem hogy nem szúrta ki a szemüket az itt járőröző halál isteneknek ez a bazi nagy kapu.-jegyeztem meg. A kapuhoz léptem majd először kopogtattam, de semmi nem történt, úgy döntöttem benyitok rajta már ha nyitva van. Ahogy nekidőltem az egyszeriben kinyílt. Matsumoto követett, ahogy beléptünk a kapu becsukódott mögöttünk. Langyos szél fújt, de mégis köd fedett mindent.

-Ha hó! Van itt valaki?-kiáltottam. Nem érkezett válasz, egyre bentebb és bentebb mentünk de se egy ember se egy ház, semmi.

-Ez fura, hol vannak az emberek?-mérgelődtem. A tejszerű ködön keresztül haladva elérkeztünk az itteni tiszta lelkek városához. Nem volt kapu se egy őr, egy lélek sem.

Így hát beléptünk. De ahogy csak egy lépést is tettem volna, egy penge szegeződött a torkomnak.

-Ki vagytok behatolók, ugye nem gondoljátok hogy....-ám Matsumoto nem maradt tétlenül, előrántotta ő is lélekölőjét ás hátulról bökte meg a fickót. A faragatlan férfinak rövid tüskés hja volt és világoskék, olyasmi kimonót viselt mint mi csak fehér folt ezüst csíkokkal.

-Egy rossz mozdulat és meghalsz.-fenyegetőzött Matsumoto.

-Ne röhögtess, még azelőtt megölném ezt itt mielőtt egy karcolás esne is rajtam.

-Satoya!-hallatszott egy lágy kellemes ugyanakkor dühös hang.

-Ka.... kapitány-dadogott.

-Eresszétek le a kardjaitokat, nem akartok vért ontani, ugye?-kérdezte. Matsumoto eltette kardját, és a fickó is bevonta sajátját.-kik vagytok?-kérdezte.

-Ő itt Matsumoto Rangiku a közép világi tisztalelkek városának 10. osztagának hadnagya. Én pedig Usaka Yasami vagyok, a 13. osztag kapitány nője.-mutatkoztam be.

-A 13.osztagé?-lepődött meg.-az nem lehet.

-Miért?

-Mert ott egy ismerősöm volt a kapitány.-mondta.

-Ukitake kapitány?

-Te legyőzted őt?-kérdezte kicsit dühös hangon.

-Nem,.. nem lettem volna rá képes, Ukitake kapitány, betegségben.. hunyt el. -mondtam. A férfinak még jobban elkerekedtek a szemei.

-Nem az ..nem Istenem, nem lehet!!-hüledezett.

-Miért, mi a baj?

-Kapitány.-szólította meg a kék hajú fickó. A férfi lassacskán lenyugodott. Összeszorította ökleit majd ezt mondta.

-Ukitake Juushirou,....... a bátyám volt.



TO BE COUNTED!