8. fejezet

Kiképzés: A levegő mesterei 2.rész




-A bátyja?-hüledeztem. Csönd. Elhallgattunk mind. Mintha minden megnémult volna, nem csak mi minden ami körülvett minket. Tátva maradt a szám. Ukitake kapitány soha nem mesélt a családjáról, pláne nem arról hogy lett volna egy testvére. A férfi megfordult és elindult.

-Gyertek utánam!-utasított. Csendben követtük. Tudtuk hogy megrázta a hír így nagyon ügyelnünk kell arra hogy tapintatosak és finomak legyünk vele. A férfi egy hatalmas fehér épületbe vezetett minket. Egy hangot se hallottunk, csak mentünk előre. Egy teremben álltunk meg ahol nagy ezüst székek voltak elhelyezve, és zászlók lobogtak az erkélyen odakint.

-Üljetek le!-utasított ismét. Azon nyomban belehuppantunk a puha fotelekbe. Kintről kellemes langyos szél fújt. Az ilyen időt szeretem a legjobban.

    *

      Kezdjük azzal hogy én is bemutatkozom. -mondta.- Ukitake Shigeo vagyok, a keleti világ tiszta lelkek városának 13 osztagának fő kapitánya.
    *

      Fő kapitány?-lepődtem meg ismét.
    *

      Igen. Folytassuk azzal hogy miért is vagytok itt?- érdekes arra számítottam hogy Ukitake kapitányról kérdezősködik majd, de ha nem érdekli.-gondoltam magamban.
    *

      Segítségért jöttünk.-mondtam.
    *

      Miféle segítségért?-kérdezte.
    *

      Nyilván tud a többi mellék világról?
    *

      Természetesen, és?
    *

      A zöld sinigamik vezetőjét szeretném legyőzni.-mondtam
    *

      Milyen célból?
    *

      Meg kell bosszulnom valakit.-mondtam szomorúan.
    *

      Ismerem a vezetőjüket, Kariso Katsumi. Az az igazság hogy már évek óta ellenségek vagyunk.
    *

      Ellenségek? De miért mi történt?
    *

      Először áruld el hogy honnan ismered Katsumit!
    *

      A...húgom.
    *

      A húga?-kérdezte Shigeo, és a hadnagya egy személyként.
    *

      Igen, de csak a mostohája vagyok.-mondtam.
    *

      Értem. És arra kérsz hogy segítsek erősebbé válni?
    *

      Igen, mindenképpen meg kell bosszulnom valakit.-mondtam elszántan.
    *

      És ki ez akit meg kell bosszulnod?-kérdezte.
    *

      A legjobb barátom a 10. osztag kapitánya Hitsugaya Toushiro - mondtam. A férfinak kitágultak a pupillái. Láthatóan tudta kiről van szó.
    *

      Tán ismeri?-kérdeztem.
    *

      Hallottam róla, de még nem találkoztunk.-válaszolt.-Rendben. Akkor kövessetek!-utasított. Ám én felpattantam a helyemről és nekiszegeztem a kérdést.
    *

      És a bátyjáról semmit sem akar tudni?-kérdeztem. Shigeo felém fordult és ezt mondta:
    *

      A bátyám meghalt.-mondta.-és nem áll szokásomban a halottakról kérdezősködni, aki egyszer meghalt az nyugodjon békében.-mondta ridegen.-neked is ezt kéne tenned, bár kicsit egyet értek veled,de....
    *

      Ne magyarázzon itt nekem!-kiáltottam dühösen.-én nem fogom annyiban hagyni hogy megölték a legjobb barátom.-mondtam.-én bosszút fogok érte állni ha törik ha szakad.-mondtam elszántam.
    *

      Épp így gondoltam.-mondta majd megfordult és ismét elindult, ezúttal mi is követtük. Ahogy kiértünk a folyosóra egy lányt láttam felénk futni. Gyönyörű szőke haja volt és csak úgy lobogtatta a szél.
    *

      Apám!-kiáltotta.
    *

      Aemi. -szólította meg.-valami baj van?-kérdezte aggódva.
    *

      Nem dehogy is... ő ők kik?-kérdezte értetlenül.
    *

      Ők a közép világból valóak és segítséget kértek tőlem.-magyarázta.
    *

      Értem, azért kerestelek mert beszélni akartam veled.
    *

      Nagyon fontos?
    *

      Eléggé.-vigyorgott. A lány hosszú ezüstös köpenyt viselt, kapitányi köpenynek nézett ki.
    *

      Ah-sóhajtott-rendben mindjárt megyek, jut eszembe, de modortalan vagyok.-fogta meg a fejét. - ő itt a lányom Ukitake Aemi. -mutatta be.

-O igen, nagyon örvendek.-hajolt meg.-de nem csak a lányod vagyok!-húzta fel a szemét.

-Igen és egyben az 5. osztag kapitánya is.-mondta.

-Remek. én is kapitány vagyok a nevem Usaka Yasami, ő pedig itt a Matsumoto Rangiku. Én a 13. osztag kapitánya vagyok ő pedig a 10. osztag hadnagya.-mutatkoztam be ismét.

-Tényleg nagyon örülök, de most apa! Gyere már!-rángatta el az apját.

-Menjetek az edző térre! Satoya kísérd őket tovább!-utasította hadnagyát.

-Igen is kapitány.-tisztelgett, majd tovább mentünk.


-Miről akarsz velem beszélni?-kérdezte Shigeo, ám a lány nem válaszolt csak ment tovább.. Ahogy mentek előre Shigeo egy ismerős férfit látott meg.

-Zagon?-kérdezte meglepetten magába.

-Apám.-ment oda a szőkés barna tüskés hajú fiúhoz.- Zagon ma délelőtt megkérte a kezemet.-jelentette be. A fő kapitány nagyon meglepődött a kijelentés hallatán, de valahol a szíve mélyén számított is erre.

-Soha!-mondta ridegen. A lány teljesen ledöbbent, Zagon pedig ökölbe szorította kezeit.

-Na de apám miért?-kérdezte.

-Mindketten nagyon jól tudjátok, főleg te Zagon, örvendj hogy a kapitányi rangodat megtarthattad, annak ellenére hogy a te felelőtlenségedből több mint 50 sinigami veszett oda.

-Ez nem csak az ő hibája volt!-tiltakozott Aemi, ám Zagon megfogta a vállát, jelezve maradjon csöndben. Zagon tudta hogy ami történt tényleg az ő bűne és azt is tudta hogy így soha nem kaphatja meg annak a nőnek a kezét akit szeret.

-Elfogadom .-mondtam. - a fő kapitánynak teljesen igaza van.-mondta lehajtott fejjel.

-Na de Zagon!

-Semmi de, nincs mit tenni.

-Látom érted miről beszélek, és mostantól felejtsd el a lányomat! Ne találkozz vele többé, különben a rangod, rosszabb esetben a fejed bánja. -fenyegetőzött.

-Megértettem.

-Helyes. Most pedig bocsájtsatok meg dolgom van a vendégeinkel.- mondta közben pedig hátat fordított és elment. Aemi nem hitt a saját fülének és szemének, nagyot csalódott szerelmében.

-Zagon te megőrültél, most, most így mi lesz?-kérdezte.

-Semmi, az amit a kapitány mondott.

-De, te már nem is szeretsz?

-Erről szó sincs, de nem akarlak bajba keverni. Kérlek, ne sírj utánam, felejts el!-mondta fájdalmas hangon majd eltünt a lány szemei elöl. Aemi szemeiből patakokban kezdtek hullani a könnyek, nem akarta elhinni hogy egy meg nem bocsájtott hiba miatt elveszítette az akit a legjobban szeretett.



Satoya egy hatalmas sivár térre vezetett minket. Vártunk egy kicsit és Shigeo is megjött.

    *

      Ne haragudjatok hogy megvárattalak titeket, családi ügy, de már lerendeztem.-magyarázta.
    *

      Semmi baj, szóval itt fogunk edzeni?
    *

      Ahogy mondod. Ez egy speciális edző tér amit én hoztam létre, itt aztán kedvetekre harcolhattok, vagy gyakorolhattok bármit.-mondta.
    *

      Rendben van.- bólogattam. Shigeo a kezemet kezdte el bámulni, pontosabban a kesztyűimet.
    *

      Azok lélek energia fogó kesztyűk? -kérdezte.
    *

      Igen.-bólintottam.
    *

      Értem már, Mayuri egyik legújabb alkotása.
    *

      Szóval az összes kapitányt ismeri?-kérdeztem.
    *

      Ne feledd hogy itt mindannyiuk, már aki nem itt született, egykoron mind a közép világi őr osztagokhoz tartoztunk, és Mayuri kapitány kivételesen nagy elme, főleg ha kutatásról vagy bármi másról van szó ami érdekli. Szóval azt mondod hogy segítselek elsajátítani a ban kai-d?
    *

      Dehogy, az már rég megvan, csak úgy érzem nem lesz elég erőm a harchoz.
    *

      Még szép hogy nem, ha nem veszed le azokat a kesztyűket, ha nagyobb lélek energiával edzetsz akkor gyorsabban fog menni egy új képesség elsajátítása.-magyarázta.-először is mutasd a kiengedett lélekölődet.-utasított. Lehunytam a szemem és szinte súgva hívtam lelkem kardját.
    *

      Süvíts át mindenen, szél isten!-majd a kardom átalakult, és a szél is föltámadt. Matsumoto szinte megdermedten figyelt engem, még soha nem látta kiengedve a kardomat.
    *

      Hm.. szép, Satoya!-szólította meg hadnagyát aki addig a pillanatig egy kőn ülve lustálkodott.
    *

      Te Matsumoto kisasszonnyal fogsz edzeni, tudod mi a dolgod!
    *

      Igen is uram.
    *

      Kisasszony?-kérdezte kicsit dühösen Matsumoto, majd Satoya arrébb rángatta.
    *

      Szerintem neked semmi bajod sincs a képességeiddel.-mondta.
    *

      Hanem?
    *

      Te félsz! Egyszerűen félsz, félsz a haláltól, a húgodtól, a harctól, mindentől ami halál istenné tehetne.-mondta.
    *

      Ez nem igaz, egyedül, egyedül a húgomtól félek.-vallottam be.-mert az tény hogy Toushironak kevesebb a lélek energiája, de őt sem lehet olyan könnyen elintézni.
    *

      Ha Toushiro élne, szégyenkezne miattad!-szakított félbe . - ő is ugyanezt mondaná, és most az egyetlen dolog amivel legyőzheted a félelmedet, az elszántságod, az elhatározás hogy legyőzöd Katsumit bármi áron. Ez lebegjen a szemed előtt, mert így Toushiro büszke lesz rád, büszke lesz hogy a barátod lehetett.-mondta Shigeonak teljesen igaza volt, a szívem legmélyén nem félelem uralkodott hanem düh és az igazi bosszúvágy.
    *

      Gyerünk!-utasítottam.
    *

      Bankai ?-kérdezte vigyorogva, én csak csillogó szemekkel nézett rám.-legyen akkor ideje neked bemutatnom az én lélekölőmet. Hasíts, Szél penge!-szólította, én kíváncsian néztem rá. A kardja mintha tömör ezüsté változott volna, a kard végén pedig egy kétágú szalag lobogott aminek a végein két kis penge cikázott a szélben.
    *

      Mit szólsz?-kérdezte.-ezek a kis pengék, olyan élesek hogy még a tömör acélt is szétvágják, persze ilyen alap helyzetben nem, de ha.. felgyorsulnak....-és már el is tűnt a szemem elöl, éreztem ahogy a hátam mögé kerül, és épphogy csak kivédtem a támadását.-mondom hogy nincs különösebb bajod a félelemnél.-mondta miközben ismételten lecsapott. Ahogy a szalag pörgött össze vissza nagy port kavart maga köré. Pár pillanatig nem is láttam a por felhőben.-ha hó! Itt vagyok-szólalt meg a hátam mögül. Ismét hárítottam.-ne bámészkodj! Képzeld azt hogy ez most élesbe megy hogy én vagyok Katsumi, hogy ezekben a pillanatokban, nemhogy az életed de Toushiro büszkesége forog kockán.- Toushiro képét láttam magamban, az arcát, ahogy.. mosolyog, azon ritka jelenetek egyike hogy mosolyog. Mindig olyan komor volt, és mindenki azt mondta hogy rideg, hogy olyan mint a jég. De amikor megláttam, mindig valami kellemes melegség fogott el. Toushiro nem csupán a barátom volt, szinte már testvéremnek éreztem.

      Shigeo kis pengéi beakadtak a kardomba, a férfi meglepetten nézett rám.- ez szép volt. -mondta.- ideje hogy előhívjam a bankait. BANKAI!!-üvöltötte. A szél tornádó gyorsaságúra gyorsult, felkavarta a port és már csak azt láttam hogy Shigeo egy hatalmas szél tölcsérbe veszik el. Pár perc múlva a előjött. Testén átlátszó páncél volt, s a kardja mintha maga a szél lett volna.- Az istenek szél páncélja!-ordította a nevét. Csak mosolyogtam, kardomat magam elé tartottam majd...
    *

      BANKAI! Sólyom fejű Szél isten!!-kiáltottam, majd és is követtem a levegőbe.
    *

      A kapitányok előhívták a Bankaijukat. -mondta Satoya ámulva. Matsumoto csak nézett mint egy élettelen bábu elveszett gondolataiban. Szikráztak a kardok, csikorogtak.
    *

      Még mindig félsz?-kérdezte. Kis szünet után válaszoltam.
    *

      Már....NEM!!!-kiáltottam közben meglendítettem a kardomat és Shigeo messzire elrepült bele egy nagy sziklába. Nem aggódtam miatta, gondoltam ennyitől csak nem eshet baja. És igazam is lett sértetlenül egy szem karcolás nélkül tűnt elő a por felhő mögül.
    *

      Látom megjött a harcolási vágyad, jó, nagyon jó.- dicsért meg.-most már azt hiszem nem lesz baj az érzelmeiddel, most már csak a bankjaidon kellene fejleszteni, mennyi ideje is van meg neked a bankai?-kérdezte.
    *

      Két éve.-válaszoltam.
    *

      Az elég kevés idő, csodálatra méltó mégis milyen magabiztosan irányítod. Gondolom a speciális támadása még nem jött elő?-kérdezte.
    *

      Még nem.
    *

      Hm.. azt hiszem tudom a megoldást, kissé fáradtságos munka lesz mindkettőnk részéről de megéri majd meglátod.
    *

      MI az?
    *

      Ahogy hogy előjöjjön ez a támadási technika nem kell mást tennünk mint 5 napon keresztül küzdeni egymással.-kicsit megdöbbentem főleg az 5 nap hallatán, de nem érdekelt, Toushiroért mindent megtettem volna. Így is lett én és Shigeo 5napon keresztül küzdöttünk egy nemes cél érdekében, az 5. nap estéjén már mind a 13 őr osztag kapitánya és hadnagya jelen volt, és csodálkozással nézték a harcot.

Már nagyon kimerültem, lihegtem össze vissza, az éhínség és szomjúság gyötört, de a támadási technika nem jött elő. Shigeo felém fordult és lihegve mondta.

-Vedd le!

-Mi?

-Vedd le a kesztyűd! Csak így fog.. menni.-lihegett.-megfogattam a parancsát kioldottam mindkét kesztyűmet teljesen. A szemem csak úgy szikrázott, tudatában voltam mi lehet ennek a következménye de most az egyszer nem érdekelt, különben is ott volt még az a két kütyü a kezemben szóval nem lesz nagyobb baja senkinek. Bár nem engedtem ki teljesen a lélek energiámat pár hadnagy és tiszt összeesett. Nem is kellett sokat várni, éreztem ahogy a kardom szinte szólít szinte már ordítja az új technika nevét. Eljött hát a pillanat. Kardomat jól megmarkolva ordítottam teljes hangomból.

    *

      A SÓLYOM ELSÖPRŐ SZÁRNYCSAPÁSA!!-üvöltöttem torkom szakadtából, majd a kardomból egy hurrikán szerű tölcsér tört elő s előrelendítettem a karom hogy kiengedhessem, majdnem eltaláltam vele Shigeot, épp hogy csak arrébb tudott ugrani. Egy sziklát találtam el ami szilánkokra tört. Még lihegtem egy sort aztán erőmet vesztve zuhantam lefelé. Shigeo még a levegőben elkapott s úgy értünk le a földre.




Egy puha ágyban ébredtem. Egy szobában. Éreztem ahogy selymesen simogat a szél. Halkan nyitódott ki az ajtó, Shigeo lépett be rajta most már az egyenruhájában, kapitányi köpenyében.

-Jobban vagy?-kérdezte kedvesen.

-Igen, köszönöm, de ….mi történt?

-Megvan az új technikád most...most már bátra szembeszállhatsz Katsumival.

-Na és Matsumoto?-kérdeztem kicsit aggódva.

-Ő is nagyon sokat fejlődött, Satoya azt mesélte hogy most már bármit át tud vágni Hainekovan, és sokkal nagyobb távolságban.-magyarázta.

-Ennek örülök- mondtam. Egy napot még gyakoroltunk, főleg az új technikámat, és persze pihentünk is a csaták előtt, végül a 7. nap reggelén útra keltünk.

-Hát ideje indulnunk.-mondtam.

-Yasami nagyon vigyázz magadra, Katsumi igen ravasz, bármit ki tud találni hogy megússza amit tett. Hidd el én már harcoltam vele nem egyszer.

-Nagyon hálásak vagyunk a segítségetekért. -mondta Matsumoto. -csak mosolyogtunk egymásra aztán villámtánccal gyorsan haladtunk előre. Ismét fél órányi futás következett. Hayko jutott eszembe hogy vajon mennyit fejlődött. Hamar a kő barlanghoz értünk, egyre elszántabb lettem, s egyre csak harcolni akartam, bosszút állni. Renji Ichigo, Rukia és Hayko már ott várt minket a megbeszélt helyen.

-Kapitány.-tisztelgett Ichigo.

-Üdv.-köszöntem.-na remélem mindannyian kihasználtátok ezt az egy hetet Indulás.-mondtam majd együtt mentünk be a tiszta lelkek városába s onnan követtük Katsumi erejét. Gondoltam ő is megérezte a miéinket, így már várt minket,az ereje egy mezőre vezetett minket ahol tényleg ott volt.

-Nocsak nocsak megint ti?-kérdezte azzal a sátáni vigyorával.

-Igen, és ezúttal, meg fogsz halni.-mondtam, szemeim pedig szinte égtek a vágytól hogy végre, végre bosszút álhassak érte. Toushirou. Esküszöm, büszke leszel rám, meg ígérem.

    *

      Hm, és te akarsz ellenem harcolni vagy valaki mást állítasz a helyedre?
    *

      Micsoda hülye kérdés már ez persze hogy én!-kiáltottam dühösen.
    *

      Jó oké, biztos fogsz velem küzdeni de nem ma és nem itt.
    *

      Miért?
    *

      Mert az akivel ma meg fogsz küzdeni...-közben csettintett egyet és a háta mögül egy fekete egyenruhás fiú lépett elő, én, én pedig....
    *

      Azt úgy hívják...... hogy Hitsugaya Toushirou.

      TO BE COUNTED