A kialakult kellemetlenségért - minden kertelés nélkül - Byakuya volt a ludas. A naivan parancsot teljesítő Renjit akkora sokk ért, hogy alig tért magához. Mégsem hallott nagyot. Olyasvalamit bolygatott meg, amiért gyanús, hogy nem fogják megdicsérni. Végtére nem tehetett róla, hogy pont ilyenkor kellett Kuchiki színe előtt megjelennie egy korábbi bűnéért.

- Nos… én csak erre jártam… nem szándékosan hallgatóztam.

- Minden, amit most hallottál, nem hagyhatja el ezt a helyet. - eskette meg a kapitány félbeszakítva Renji mentegetőzését.

- Vár… várjunk csak, mielőtt bármit is megígérek! Tudni akarom, mi van önök között!

A lehető legrosszabbkor beeső Renjit idegesítette a tudatlanság. Nem úgy nézett ki, hogy Byakuya magyarázkodni fog, de csodák csodájára nagyvonalakban felvázolta a történetet.

- Á, ez kész. - csapott Renji hitetlenkedve a saját lábára - Szegény Mirai, még jó, hogy megkérdezték őt is…

- Vigyázz a szádra, Renji.

- Persze, értettem kapitány. Tehát még tíz év? - nézett rá a csalódott arcot vágó Miraira.

Sajnálta őt, de leginkább azt, hogy soha nem kerülhet ennél közelebb hozzá. A legrosszabbul az esett neki, hogy Byakuya újabb hozzá közel álló személytől szakította el. Először a legjobb barátjától, Rukiától, most meg Miraitól. A kitudódott viszony több mint kiábrándító, már semmi sem lesz olyan, mint volt. Többet nem mer viccelni sem vele. Pocsék érzés. Kicsit vigasztalta Renjit, hogy nem így néz ki egy szerelmes lány, ám ha jobban belegondol, a kapitány és Mirai rengeteg időt töltött és tölt együtt, ráadásul egy házban is laknak… vagyis a lány nehezen lehet közömbös.

- Tényleg befejezem. Túl élénk a fantáziám. - csitította magát a hadnagy - Nem akarom őket elképzelni.

Renji a fogát szívva megígérte, hogy megpróbálja elfelejteni a hallottakat és elnézést kért, amiért délután magával rángatta Mirait.

- Nagyon helyes. Hogy kicsit ösztönözzelek, neked nem kell részt venned a csatornák takarításában. - mentette fel a felettese.

Abarai nem köszönte meg, csak biccentett, hogy felfogta. Lehet jól jött volna egy kis munka, hogy elterelje a figyelmét, de mindegy, ő nem ragaszkodik a büntetéshez. Még vetett egy pillantást az egész végig háttérbe húzódó, egy széken helyet foglaló Miraira, s magukra hagyta őket.

- Byakuya… - szólította meg Mirai - Á, semmi. Engedelmeddel, elteszem magam aludni.

Mirai agya az esti készülődés alatt is folyamatosan járt. Bejött a reggeli baljós előérzete. Lehet, hogy halálisten létére nincs kiugró lélekenergiája, jóstehetsége viszont igen? Felkacagott. Milyen abszurd. Nevet, miközben elvesztette a reményt, hogy valaha is kitörhet a jegyesség ketrecéből.

Sokáig áztatta magát a vízben, hogy ellazuljon az alváshoz, a nem mellesleg magányos alváshoz. Semmi kedve sem volt „társasághoz”. Hátravetette a fejét és élvezte az álmosító gőzt, ami valamelyest segített rajta. Ránézett a helyiség egyedüli fényforrására, az ablakon vörösen bevilágító Holdra. Milyen jó lenne rögtön elaludni és valami szépet álmodni… s már zárultak is le a pillái.

- Ez így nem fog menni. - nyitotta ki bosszankodva a szemét, s nyakig lemerült a vízben - Mit szokott mondani Renji? Szívás? Hát az. Ha már Renji… még nagyobb lett a köztünk tátongó szakadék. Sajnálom.

Elég. Nem elmélkedik tovább, mert még sírva fakad és eláztatja a szobát. Kinyúlt a dézsából a törülközőért, ám valaki finoman ellökte onnan a kezét. Fel se tűnt neki, hogy nincs egyedül. Mirai a kecses kéz mentén egyenesen a férfi arcára vezette a tekintetét. Nem lepődött meg, tudta, hogy ő az… mostanában egyre többet jött utána, miért lenne másképp egy ilyen „vérlázító” nap után? A vízben ázó Mirai igyekezett jó képet vágni. Kár volt azt hinnie, hogy ma végre egymagában lehet.

- Megijesztettelek? Látom, már nem vagy olyan zaklatott. - állapította meg a hálóköntösös Byakuya, aki mint mindig, nagyon elegáns volt.

Lekuporodott Mirai háta mögé, a dézsa mellé. A lány vérnyomása magasra szökött és elakadt a lélegzete, amint megérezte a nyakára és a lapockájára csúszó tétova kezeket. Ez kínzás… jó és rossz értelemben is. Byakuya sosem volt vele durva, de ez a gyengédség itt és most kellemesen érte.

- Nocsak. Le akarod vezetni a feszültséged? - kérdezte Mirai nagyszájúan, és halványan elmosolyodott.

Byakuya a tolakodó kérdésre szemöldökrángással reagált. Ez a fruska csak ne járassa vele a bolondját! Pechére jól mondta, hogy ő még nem higgadt le teljesen. Nem szokott fölöslegesen stresszelni. Azt hitte, rajta nem fog ki Renji bekavarása, erre tessék. Mégis… ebben a minutumban nem csak ezzel kapcsolatban dúlt benne vihar. Itt van előtte a fürdésben megzavart lány, aki tudvalevő, hogy nem szereti, de kötelességből újra és újra odaadja magát neki. Azonban a mai után meginogni látszott az a kép, hogy Mirai akarata teljes mértékben az övének lenne alárendelve. Akár Renji van rá „negatív” hatással, akár nem, jobban oda kell rá figyelnie.

Mirai nem bírta magát tovább türtőztetni, akaratlanul felsóhajtott a gerincén végigfutó ujjak csiklandozó érintésétől. Rögtön megbánta, hogy kimutatta a tetszését, mert az első perctől egyértelmű volt, mire megy ki a játék.

- Kuchiki Byakuya mindig elveszi, amit akar. - folytatta a lány a csipkelődést és hátrahajtotta a fejét, hogy a férfi szemébe nézhessen.

Nem tudta eldönteni, mit élvezett jobban. Azt, hogy simogatják vagy azt, hogy (nyilván nem a végletekig) kötekedhet?

Byakuya összeráncolta a homlokát.

- Megint pimasz vagy. - tette kezeit Mirai harctól edzett vállaira.

 Maga felé fordította őt, s kiemelte a vízből. Mirai a majdnem teljes sötétség ellenére lesütötte a szemét, hiszen teljesen pucér volt. Egész testéről csöpögött a víz, de fognak ennek örülni a takarítók…

- Nincs okod szégyenkezni. - bontotta ki Byakuya Mirai feltűzött haját.

Elégedett volt a közepesen magas, izmosan vékony lánnyal, mégis szinte faarccal nézett rá, egyedül az a két hideg szeme csillogott sejtelmesen. A szavakat feledtető, jóleső vörös köd mindkettőjüket tompította. Mirai lomhán közelebb lépett… volna, de Byakuya türelmetlenül magához ölelte. A lányt hirtelen érte ez a hevesség, de gyorsan félretette minden tartózkodását és közömbösségét. Most először ő is vágyott a közelségre. Arra sem volt ideje, hogy bármi másra terelje a figyelmét. Kizárta a külvilágot és élvezte azt a csodát, amely ajakról ajakra vándorolt. Egy érzelemtől túlfűtött csók, ami nem váratott magára. Mirai még mindig emlékezett, milyen távolságtartó és érzelemmentes volt az első. De most, hogy nem gondolkodtak, csak szinte ösztönökre hagyatkoztak, mérföldekkel másabb volt. Félretéve azt az átkozott szerződést és az érzelmeket, vagy azok hiányát; vágytól vezérelve minden mindegy.

Szünetet kellett tartaniuk, mert elfogyott a levegő. A maximumon dolgozó adrenalintól kifulladva pihegtek egymás nyakában. Mirai ez idáig görcsösen markolta Byakuya köntösét, de lazított a szorításon, hogy végigsimítson a férfi arcán. Meg akarta csókolni, de Byakuya felvette a korábban nem engedett törülközőt és Mirai köré tekerte.

- Induljunk. - mondta diplomatikusan és menyasszonyát kézen fogva elhúzta a fürdő ajtaját.

Senkivel sem találkoztak azon a pár méteren, amíg sűrű és szapora léptekkel elérték Mirai szobáját. A lányról azonnal lekerült a törülköző, Byakuyáról meg a köntös…

Bármennyire is élvezetes és felemelő volt az éjjel, társtalan reggel váltotta fel. Ritkán ébredtek együtt, most Byakuya távozott észrevétlenül. Mirai mégsem kelt egyedül. Mardosó lelkiismeret furdalása szinte kiszakadt belőle. Hiába volt a testi vágy erősebb, mint a valódi érzelmek, Mirai azzal vádolta magát, hogy szentesítette azt, hogy közte és Renji között nem lehet semmi.

- Ó, hát ez nem igaz! - jegyezte meg, miután a tükörben foltokat fedezett fel a nyakán és a vállán.

Kényszeredetten elmosolyodott a „szerelmi” sérülések látványán. Bevillantak neki azok a képek, amikor ezeket szerezte, de könyörtelenül elhessegette őket.

- Mindenesetre jó volt eljátszani, hogy szeretlek…

Nyugtalan volt. Elindult a folyosókon, s a lábai tudtán kívül Byakuyáig vitték. Ha már itt van, nem árt beszélniük.

- Ez volt az első és az utolsó, hogy így elveszettem a fejem. - fogadta a férfi köszönés helyett dühösen mutatva a nyakára.

Az is úgy nézett ki, mint Miraié. Látszott, hogy Byakuya nem volt jó kedvében.

- Üdv, én is örülök, hogy látlak. - sértődött meg a lány és a saját nyakára bökött - Elnézést, Byakuya- san, de te is férfiból vagy.

A férfi már unta, hogy Mirai ennyire szókimondóvá vált. Nem túl durván elküldte, hogy őt most halaszthatatlan teendők sora várja.

Mirai tudta, hogy minden marad a régiben, de ez a lerohanás rosszul esett neki. Az éjszaka csak egy botlás lehetett. Ez a nap sem volt szerencsésebb, mint az előző. Mirai nem akart utcára menni a nyaka miatt, de szólította a kötelesség. Már egy hete megígérte a 4. osztagnak, hogy ismét elkezdi náluk a munkát, amibe Byakuya is beleegyezett. És pont most jött el az a nap. Elindult a gyógyító osztaghoz, de egy pontnál nem bírt tovább menni, mert az egyik épület nyitott ablakán meghallotta Abarai Renji számára oly kellemes hangját. A hadnagy észrevette őt, elköszönt a bentiektől és Mirai után eredt.

Megszólítani még megmerte. Persze rögtön kiszúrta a lány piros bőrét, s mivel találkozott már Byakuyával is, kombinálni kezdett. Újabb pofon az élettől… Nem ejtették a fejére, de megtartotta a véleményét.

- Szeretnék személyesen is bocsánatot kérni, amiért kellemetlen helyzetbe hoztalak.

- Nem tesz semmit. - fogadta el Mirai, akiben mindent megváltoztató ötlet fogalmazódott meg Renji láttán.