Reggel öt óra, de Mirai és Renji számára lehetett bármennyi, mert szinte szemhunyásnyit sem aludtak. Mirai még napfelkelte előtt elment bemelegíteni, hogy ezen keresztül mentálisan is ráhangolódjon az ereszd el a hajamra. Már ezért az érzésért érdemes kockáztatni… amikor szétfeszíti az izgalom, amikor izmai türelmetlenül óhajtják, hogy dolgozhassanak. Rég volt már része éles küzdelemben, mikor minimum a jó híre volt a tét. Ő az, aki olyan könnyedén forgatja a kardokat, mintha csak táncolna. Ezért az egyedi stílus miatt táncoló mészárosnak becézték. A mostanában elveszett Mirairól béke idején senki sem feltételezne semmiféle kegyetlenséget. Ő (volt) a titkos alakulat egyik legmegbízhatóbb női tagja. Lidérc, más halálisten vagy nem halálisten, mindegy mi vagy ki az ellenség. Nem véletlenül volt mindene a közelharc, s nem véletlenül nem akar ő kékvérű Kuchiki Byakuyához hozzámenni lábtörlőnek.

Mirai elsődleges fegyverének a jelenleg elzárt ostorát tartja, pedig páros katanáival erősebb és hatékonyabb. Az ostorral inkább csak trükközni szeretett, hogy lefárassza az ellenfelét és szórakoztassa saját magát. Ha nagyobb lélekenergiája lenne, ez is halálos eszközzé válhatna a kezében. Byakuyának hála növekedett ez a képessége, de még nem próbálhatta ki, mennyit fejlődött. Ha így halad, nem is fogja.

Felöltötte az edzéseken viselt ujjatlan shinigami egyenruháját. Mindkét karját könyékig befedte gézzel és Renji- stílusban felcopfozta a haját. Mivel sokat szokott forogni és mások számára érthetetlen keresztlépéseket tenni, szűkebbre szabatta a nadrágja szárát, nehogy összeakadjon a lába a bő anyagban. Ezért volt ő a táncoló mészáros.

A harctér elkészült, a kapitányok, hadnagyok, egyéb nézők jelen. Háromnegyed hét volt. Rukia intézett pár szót Renjihez, hogy ne legyen nagyobb őrült Mirainál.

- Szeretem azt a kis… butát. - húzta fel büszkén az orrát a hadnagy, talán még enyhe pír is kúszott az arcára - Van egy olyan érzésem, hogy nem fogjuk ép bőrrel megúszni. A 4. osztag máris készültségben van.

Mirai nem kért a lelkifröccsből, inkább egyedül készülődött. Közömbösen vette tudomásul, milyen sokan voltak kíváncsiak az összecsapásra. Ha nem lett volna ott annyi közönséges halálisten, isten bizony, csakhogy Renjit jobban feltüzelje, mindenki szeme láttára megcsókolta volna a kapitányát. Már ha Renji, kikövetkeztetve az előző esti jelenetből, nem spanolta fel magát eléggé.

- Figyelem! Ami tegnapról kimaradt. - törte meg az egyre növekvő susmust a főparancsnok- Azon kívül, hogy Abarai hadnagy nem használhat már Shikait sem, Mirai harcolhat két karddal is, tilos a mágia és egymás megrúgása. A harc nem kivérzésig tart, de az első karcolásnál még nem szakítjuk meg! Ha valaki szándékosan megöli a másikat, száműzzük az osztagokból. Nem csinálunk rendszert a konfliktusok ilyenfajta rendezéséből! És ami szintén evidens, hogy aki ok nélkül feladja, tárgyalás nélkül kivégezzük.

Szigorú, de nem túlságosan meghökkentő szabályok.

Lágyan meglebbent a szél, ahogy Mirai és Renji besétált a „ringbe”. Megálltak egymással szemben, s farkasszemet néztek. Renji megejtett egy semmitmondó félmosolyt és kézfogásra nyújtotta a karját. Mirai rezzenéstelen mimikával és Byakuya- típusú hűvös pillantásokkal viszonozta a gesztust, s gyorsan elkapta a kezét. Sikeresen félretette a Renji iránti pozitív érzelmeit, ők itt és most vetélytársak.

Vezényszóra tíz lépést hátráltak. Mirai a hátán és a bal oldalán hordott kardjait egy időben rántotta ki a tokjából, csuklóból lazán megforgatta és támadópózt vett fel. Körözött egyet a nyakával és egy pillanatra minden izmot megfeszített a vállaiban és a karjaiban. Renji lemondóan sóhajtott és ő is felkészült. Ha Mirai mindenáron ki akarja csináltatni magát, hát legyen, de csak akkor küzd teljes erőbedobással, ha a lány első támadását kellően brutálisnak érzi. Végtére ő nem Mirait akarja majd legyőzni, hanem Kuchiki Byakuyát.

A következő jelre gyors léptekkel megindultak egymás felé, Mirai az utolsó pillanatban tett egy egész fordulatot és mindkét kardjával végigsúrolta a hárító Renji jóval nagyobb Zanpakutou- ját. Már ennyivel is felkavarták a port. Miután elült koszfelhő, akkor derült ki, hogy a földön féltérdre ereszkedett Mirai szétszabdalta Renji ruháját azon a karján, amivel védekezett.

- Ha beleugrott volna, sirathatnám a karom. Alig bírtam megőrizni az egyensúlyom. Innen most nehéz bármit is indítani. - gondolta a hadnagy egymásnak háttal - Tényleg nem viccel.

Mirai felegyenesedett, szétrebbentek, de most Renji támadott, aki megelégedett az előző akcióval. A „nézősereg” lélegzetvisszafojtva figyelt. Byakuya le volt nyűgözve, de azért nem idegesítette magát halálra. Lehet, hogy a lányban megvan az, amit e rang kíván, de az ő jövendőbelije nem fog olyan munkát végezni, amiben nem követheti minden lépését.

Renji egy újabb szikrákat vető összeakaszkodás után elmebeteg vigyort vágott, jelezve, hogy kezdi élvezni a „játékot”, a nem mellesleg véressé vált játékot. Mindketten kisebb- nagyobb vágott és szúrt sebből véreztek. Mirait felettébb bosszantotta a férfi mosolygása, mert úgy vette ki, hogy mégsem veszi őt elég komolyan. A levegőbe ugrott, de Renji (csak majdnem) rutinosan kikerülte, így Mirai pengéje egyedül a haját összefogó szalagot nyeste el. Most ő mosolyodott el a kiomló vörös sörény láttán. Újabb pont neki, már másodjára került végzetesen közel a harc lezárásához. A már háromnegyed órája tartó aktív kergetőzéstől, támadástól és védekezéstől a két barna szempáron fáradtság tükröződött, s nem csupán a szemükben, hanem a testükben is. Mirai spiccben behajlította a bal lábát, bal kezét oldalra nyújtotta, a jobbat pedig felemelte, de annyira el volt csigázva, hogy nem tudott rögtön elrugaszkodni a talajtól. Amit először előnynek tekintett, most a visszájára fordult, túl jól ismerték egymás stílusát, Renji egyből kitalálta, mit akar: egy újabb, ezúttal dupla forgásos ugrással kiütni a kezéből a fegyverét, és esetleg jól hátba könyökölni, hiszen csak a rúgást tiltották meg. Mirai felugrott, de a hadnagy az ellenkező irányban leutánozta és habozás nélkül, de becsukott szemmel, mintha aki nem akarja látni a saját tettét, lesújtott ellenfele hátára. Az éles fém felhasította Mirai bőrét és a jobb oldalában állt meg, vérfürdővé változtatva alattuk a köves- poros földet. A lány felhördült a fájdalomtól és rövid tántorgás után megkapaszkodott Renjiben.

- Méltó ellenfél voltál… - engedte le a vörös a kardját, s letörölte a vért a szája sarkából - De most vége. Bocsáss meg…

Amint kimondta, hogy vége, Mirai elejtette a fegyvereit, lábai felmondták a szolgálatot, elsötétült előtte az amúgy is homályos világ és előre esett… volna, ha a hadnagy nem kapja el. Byakuya Mirai nevét kiáltotta, mire mindenki felé fordította a fejét. Uralkodott magán és visszatért a megszokott üzemmódba.

- A győztes Abarai Renji! - hirdették ki gépiesen, a 4. osztagosok pedig berohantak az eszméletlen Miraiért.

Hadnagy maradhatott. Rákényszerítették a párbajt, amit csak Mirai kiütésével bírt megnyerni. Kemény dió volt, most imádkozhat, hogy a másik túlélje. A szabály kötelez: ha (bár nem szándékosan) megölte Mirait, ő repülni fog az egész Gotei13-ból, vissza ahonnan jött, a szegénynegyedbe.

Renji segített feltenni a még mindig vérző Mirait a hordágyra. Pár lépést a saját lábán kísérte a gyógyító osztagosokat, pedig ő sem festett valami jól. Mégsem volt olyan jó ötlet a harc hevében ennyire megsebesíteni egymást. Rápillantott Kuchiki kapitányra, aki lenézően bámult vissza rá. Byakuya most kezdett el igazán ideges lenni, most, hogy összenéztek, de nem lehetett megfejteni, mire gondolhatott. Hatalmas energiájába került, hogy ne lássa el a hadnagya baját.

- Vegyétek őrizetbe és zárjátok börtönbe mindkettőt! - adta parancsba jégcsap hangnemben, jókora megrökönyödést okozva - Egyetért velem, sensei?

- Szívemből szólt. - bólintott rá az ősz Yamamoto - Mirait a négyes osztaghoz, Abarait a saját körletének fogdájába!

- Értettük, kapitány úr!

A hordágyat cipelő ápolók megálltak, hogy két megtermett halálisten elvezethesse az összezavarodott Renjit.

- Miért? - kérdezte morogva.

- Mirai veszített és most kötelezi az, hogy a gyűlésre bízta magát. A döntés megszületéséig te is őrizetben leszel. - mondta Byakuya.

Renji tudomásul vette, de mivel volt olyan kapitány, aki tegnap csak hasraütés- szerűen szavazott… ki tudja, hogy döntenek legközelebb.

A rend hamar visszaállt az ideiglenes csatatérré változó 11. őrosztag területén. A halálistenek mindenféle csúnya megjegyzésekkel fűszerezve beszéltek az előbbiekről.

- Mit képzel magáról ez a csaj? Naiv liba. Abarai jóval felette áll, nem lesz belőle hadnagy.

- Ja. Legalábbis a 6. osztagnál nem. Jókora botrányt okozott.

A vesztes fél gyászos állapotban volt. Lemosták róla a vért és a port, fehér ruhába öltöztették és megkezdték a gyógyítását. A hátán mégsem volt olyan mély a seb, mint elsőre hitték. Nem úgy, mint a derekán. Alig állt a vérzés, félő volt, hogy ebbe fog belehalni.

Rukia nem maradhatott vele, ezért egy óra múlva a másik fogolyhoz ment. A hadnagy a fal felé fordult, egyértelművé téve, hogy baromira nincs kedve csevegni. Abban a minutumban nyílt a külső ajtó és Kuchiki Byakuya, valamint két másik tiszt alakja rajzolódott ki a kinti fényben. Beléptek a homályos épületbe és komótosan odasétáltak a cella elé.

- Abarai.

Renji a karakteres hangra úgy ült fel, mint akinek tüzes vasat szorítottak a testéhez.

- Úgy határoztunk, hogy szabadon engedünk. Mirai túlélte. Minden marad a régiben, kis változtatással.

- Mirai kapott valami büntetést? - kérdezte Renji immáron rácsokon kívül, átlagosnál keményebb, számon kérő hangszínnel.

- Nem tartozik rátok. - érkezett a kapitány szívtelen válasza - Még valami: nem mehettek be hozzá. Valamint két napon belül jelentést kérek erről az egész cirkuszról.

- No de… - hebegte Rukia, de egy elhallgattató pillantásra elnémult - Jajj, Mirai…

Renji dühöngött. Mi az, hogy nem látogathatják meg? Mi az, hogy Byakuya nem hajlandó elárulni, milyen büntetést szabtak ki Miraira? Mert kétségtelen, megbüntették!

Byakuya csak késő délután kereste fel Mirait. Remélte, olyan állapotban találja, hogy felfogja az ítéletet. A kapitány mindenkit kiküldött a környékéről, sőt, magukra záratta az ajtót. Mirai sebét több óra alatt is csak félig tudták eltüntetni. Az ép oldalán feküdt, de már nem aludt.

- Byakuya- san… - suttogta erőtlenül a zár kattanása után, majd látogatója felé fordult.

 A férfi leült a lány mellé, de csak két kínosan lassan vánszorgó perc után szólalt meg:

- Abarai sebeit rendbe hozták és a tanács szabadon engedte.

Mirai felsóhajtott. Őszintén örült a tömör hírösszefoglalónak, még a fájdalmait is feledtették egy időre. Ez egy korrekt döntés, ne a kihívottat büntessék.

- Rólad is döntöttek. - vette oda Byakuya - Igen döntöttek, jól hallottad.

- Úgy mondod, mintha nem lettél volna köztük. - mondta Mirai kimerültségtől mély hangon.

A kócos lány nyöszörögve, óvatos mozdulatokkal, az oldalát fogva felült és várta, hogy Byakuya kinyögje a lényeget. Ruhája alatt látszódott az egész felső testét beborító kötés.

- Yamamoto sensei felvetését 8- 5 arányban fogadta el a tanács. - fogott bele a kapitány egy hivatalos szövegbe, s kis hatásszünet után folytatta - Amint teljesen rendbe jöttél, a saját érdekedben átmenetileg el kell hagynod a várost.

Mirai szemei óriásira nyíltak, ajkai kiszáradtak, izmai remegésbe fogtak.

- Száműzetés… nem! Azt már nem! - üvöltötte és Byakuya mellkasára dőlt - Mond, hogy nem igaz!

Belekapaszkodott a köpenyébe és hangosan sírni kezdett, de a férfit nem hatotta meg, hozzá sem ért, csak a szürke falat tanulmányozta.

- Inkább pusztuljak el! - kiáltotta Mirai zokogástól rekedten - Végezzetek ki, de nem megyek sehová!

Byakuya meg se moccant, csak tűrte, hogy Mirai záporozó könnyei eláztassák őt is.

- Mondj már valamit! - követelte a lány és ránézett a fehér arcú férfira.

- Tíz évről van szó. Amint lejár, felderítőket küldünk utánad…

- Nem erre gondoltam! - rázta meg Mirai, amitől Byakuya rávetette fagyos tekintetét, s vállainál fogva eltolta magától a sírástól piros szemű lányt.

- Most csak egy szavazatom volt. Esküszöm, hogy én a maradásod mellett voltam. A többség viszont többség.

Mirai alábbhagyott a könnyhullatással. Lehajtotta Byakuya sálját és leheletnyi csókokat adott a nyakára. A kapitányt váratlanul érte, de először nem tiltakozott. Lehunyta a szemét, hogy icipicit élvezze a kedveskedést. Keservesen jó érzés a legrosszabb időben, ami így is majdnem kiverte a biztosítékot. Mirai visszaigazította a sálat, de a kezét még nem vette le róla. Abszurd egy helyzet. Ő most tulajdonképpen olyasvalakit csókol, akit saját bevallása szerint nem szeret, a szerelmét ezzel szemben azzal büntetné, hogy a saját kivégzéséért könyörög.

- Mirai… - fejtette le magáról Byakuya a lányt - Erre majd visszatérünk tíz év múlva.

Jelzett az őröknek, akik kiengedték. Mirai a távozó után kapott, de erőtlen volt és nem bírta követni.

- Nem érdekel, szeretsz- e. - suttogta a férfi a rácsokon keresztül - Ne legyél gyenge, gyűlölj úgy, mint annak idején.

Ezek voltak Byakuya utolsó hozzá intézett szavai. Az ajtó könyörtelenül bezárult, s a férfi hátra sem tekintve elhagyta a cellákat. Mirai a hideg rácsokba kapaszkodva ismét sírva fakadt, de csak belül kiabált utána. Nem tudott megszólalni. A sebei is iszonyatosan fájni kezdtek, hiszen megerőltette magát. Megjelent vagy fél tucat ápoló, hogy lenyugtassák és visszafektessék.

Három nap múlva átszállították a Megbánás tornyába és újabb három nap múlva mindösszesen két kardjával az emberek világába száműzték. Hivatalos feladatának lidércirtást jelölték meg. Renji és Rukia nem köszönhetett el tőle, a párbaj óta nem láthatták. Egy szál egyedül kellett átlépnie a kaput, ami egyelőre csak egy irányba vezetett.