Mirai nem tudott betelni az új fegyverével. A külsejét tekintve Rukia lélekölőjére hasonlított, két lila fonattal a markolata végén. Úgy tervezte, hogy bemelegítésképp vív egyet Ichigóval, ha tetszik neki, ha nem, aztán…

- Hé… Mi lesz már? Most meg te vonulnál vissza? - hergelte narancssárga hajú - Nem vagy már másnapos?

- Csak elbambultam. Amint látod, már nem vagyok másnapos. Nem úszod meg, hiába érdeklődsz a hogylétem felől.

- Nahát, nahát, Gotei 13 felfordítója tényleg úgy remeg, mint a nyárfalevél. - viccelődött Rukia, mire Ichigo sötét nézéssel elhallgattatta.

Mirai akkor is csendben mosolygott, mikor Ichigo immár halálisteni képében állt előtte. Így még erősebbnek érezte a fiúból áradó szellemi energiát. Ha már Uraharával nem küzdhetett meg, vele mindenképpen muszáj. Hajtja a harcos vére.

Összekoccintották kardjaikat, s Mirai rögtön támadott. Két kézre fogta a kardját, hogy egyik se lógjon szabadon. Fura lesz ismét így harcolni, de majd belejön. Egyedül Ichigo lepődött meg a lány habozás nélküli akcióján. Rukia teljes mértékben, az Urahara Bolt alkalmazottjai részben már tudták, mire képes.

- Te minden összecsapást halál komolyan veszel? - kérdezte a srác, miután Mirai lenyeste pár hajszálát.

- Az esetek többségében igen.

Pár lépés távolságra álltak egymástól. Mirai kihasználta, hogy ellenfele nem összpontosított eléggé, bevetette azt a technikát, amit a nála erősebbek ellen szokott alkalmazni. Nekifutásból a levegőbe ugrott és hozzácsapta kardját a másikéhoz, közvetlenül annak markolata felett. Ichigo a villámszerűen kezébe átáradó ütésre egyszerűen elejtette Zangetsut.

- Nem adtál bele mindent. Kár, mert csalódtam benned. - mondta Mirai - Még valami: attól, hogy akivel küzdened kell, „csak” egy lány, nem kell kímélő fokozatra állítanod magad! Szeretném, ha egyszer úgy küzdenénk meg, hogy nem fogod magad vissza.

Urahara szerint Mirainak megvan minden esélye, hogy ne essen vissza a lélekereje a korábbi szintjére.

- Jól lebőgött, Kurosaki úr.

- Fogja be! Úgy van, ahogy Mirai mondja! Nem adtam bele mindent, ennyi az egész. - kapta fel a magyarázkodó Ichigo a kardját.

Még mindig fájt a keze és Zangetsu is biztos haragszik rá, amiért lebecsülte az ellenfelét.

Mirai nem akart tovább az emberek világában tartózkodni. Urahara megígérte, hogy sötétedéskor megnyitja neki az átjárót, de egyedül kell mennie. Talán az ő megjelenése okozza a legkisebb felfordulást, már ha egyáltalán megszűnt a hadiállapot.

- Ururu, megkaphatom az egyenruhám? - kérdezte Mirai a fürdőből kiszólva, miközben törölközőbe csavarta a vizes haját.

A kislány kis idő múlva résnyire húzta az ajtót és óvatosan betette az összehajtogatott száraz fekete ruhát. Úgy csukta vissza az ajtót, mintha valami ragadozó menten leharapná a kezét. Vagy inkább valaki?

- Ez mitől lett ilyen? - hajtotta szét a nadrágját a tulajdonosa - Ururu- chan! Biztos nem a tiéd?

- Hááát… kicsit összement, de a tiéd. Elnézést, nem tudom, hogy történhetett… - szabadkozott a fekete hajú a padlót tanulmányozva.

- Kicsit? - rángatta fel magára Mirai a ruhát, de ügyelt arra, hogy ne emelje meg a hangját - Éppen jó még rám. És a felsőm? Ez is mintha pár centivel rövidebb lenne. Meg szűkebb is, mint volt.

- Bocsánat… - pityeredett el Ururu.

Halk suhanással elgördült a fürdőajtó. A kilépő lány, mintha csak az utcára készült volna (persze nem úgy), „térdnadrágban” és „topban” volt.

- Azért nagyon csinos vagy. - nyelt egyet Ururu és megtörölte a szemét.

Már megint összekevert valamit: ezúttal a mosógép gombjait.

- Úgy bizony! Csinos! - vigyorgott Kon, a kis perverz plüssállat, helyeselve Ururu állítását.

Mirai feje felett felhők gyülekeztek. Lábával meglegyintette Kont, mire a „bűnös” kislány hasonlótól tartva meghátrált.

- Sajnálom! - tette mindkét kezét a fejére, hogy védje magát.

- Nem szoktam gyerekeket bántani. Ne félj, téged nem rúglak fel. - nevetett fel Mirai - Spongyát rá!

Ururu megnyugodott, hogy nem fog baja esni. Könnyes szemei derűre fakadtak és már húzta is maga után Mirait.

- El szeretnénk tőled búcsúzni…

Búcsú… elmúlás? Mirai nem akart végleg elköszönni, mivel nem szándékozott örökre elmenni. Ők viszont úgy csináltak, mintha nem térne vissza. Ilyen pesszimista bagázst! De talán ő maga sem volt tisztában azzal, mit tegyen. Még dolga van itt, de az a bökkenő, hogy „odaát” is. Jelenlegi osztagának most nincs hadnagya, viszont ott van az átkozott szerződés… meg még pár hónap. Most nagy esélye lenne betölteni az áhított tisztséget, de mi lesz Renjivel? Elkerülhető- e a találkozást Byakuyával? Akármi lesz, valaki szenvedni fog. Ha őt elfogják, mindegy, de a volt hadnagyot semmiképpen nem engedheti kivégezni!

A társaság azonban úgy nézett ki, mintha minden tagja citromba harapott volna. Fejenként egy kilóba.

- Naaa… ne nézzetek így! Urahara- san, hová tűnt a humora? - könyökölt unottan Mirai az alacsony asztalon, amit éppen körülültek - Valaki mondjon már valamit, ha már el akartok köszönni tőlem. Rukia, kérlek, ne sírj, mert én is rákezdek.

- Ááá, én nem hallgatom ezt a lányos nyavalygást! - állt fel Ichigo, mire Rukia gonoszul, ám de jogosan elgáncsolta - Jó, vegyétek úgy, hogy meg se szólaltam.

- Még ne temessetek… Visszajövök. Méghozzá Renjivel.

- Pont erről van szó. - sütötte le a szemét Rukia - Valamit még nem tudsz. Elismerem, nem volt fair dolog elhallgatni, de szerintem Renji nem akarja, hogy megmentsd. Nem büszkeségből, hanem…

Mirai kíváncsian és rosszat sejtve várta, hogy Rukia befejezze a mondatot. Kezdett kitérni a hitéből. Hazudtak neki vagy mi?

- Nem vett rólad tudomást az elmúlt tíz évben. Megpróbált elfelejteni, bár szerintem nem sikerült neki, de…

- Miről beszélsz? - csattant fel Mirai teljesen összezavarodva.

- Arról, hogy mindegy, milyen erős lettél, ne menj vissza! Lehet, felesleges. A párbajotok után két nappal tudtuk meg, hogy valójában száműzetésre ítéltek. Az is szemét döntés volt, hogy nem köszönhettünk tőled. Később Renji minden haragját rád összepontosította.

Rukia lenyelte a folytatást. Biztos nagyon megbántaná Mirait, de ha már belekezdett, illett befejezni.

- Azt hiszem Renji kiábrándult belőled. De nem látok bele a fejébe, én is szeretném, ha ez nem lenne igaz.

Mirai csodák csodájára meg se rezdült. Erősnek akart látszani, de belül nagyon szíven ütötték Rukia szavai.

- Szóval ne menjek? - kérdezte olyan semmilyen hangon, amennyire csak tudta - Miért nem tudtad hamarabb mondani?

Kiabált, nem tudta tovább elnyomni a haragját. Ezt nem hiszi el, hogy lehet ilyen szerencsétlen? De nem is kért a többiek szánalmából.

- Már csak azért is visszamegyek, hogy jól megpofozzam! Vagy saját kezemmel fojtsam bele egy kanál vízbe. - fenyegetőzött Mirai nem sok pozitívumot sugárzó szemekkel.

- Miért érzem azt, hogy bepöccent? - súgta oda Ichigo Rukiának.

- Megyek a kardomért. - kelt fel Mirai - Mindjárt besötétedik, szeretnék átkelni.

Mirai magához vette a kardját és kiment a szabadba. Leült az üzlet elé, s figyelte, hogyan bukik le a Nap a fenyegetően vérvörös horizont alá. Fenyegetően, mert egyre közelebb hozta az éjszakát. A vérszínű ég is balsejtelmet keltett, de Mirai reményei szerint a sötét majd oltalmazza őt az őrök haragjától.

Renji jelenleg sérült, és állítólag nem sokat foglalkoztak a sebeinek begyógyításával. Ha nem tud járni, meggyűlhet vele Mirai baja, s ha szemét lesz, majd helyre teszi, de nem fog asszisztálni a halálához!

- Mirai, jöjjön! Lemegyünk az alagsorba. - hívta Urahara, kizökkentve őt a gondolataiból.

Mirai elterelte a gondolatbirkáit és követte a szőke férfit. Nem lesz sok ideje odaát, ő ugyanis nem tudja saját erejéből megnyitni a kaput. A volt kapitány a lelkére kötötte, hogy ha napkeltére nem lesz ott, ahol az átkelés után találja magát, akkor sajnos a sorsára marad, mert ő az emberi világból nem tud kezességet vállalni érte.

- Igyekezni fogok, Urahara- san.

Rukiát bántotta, hogy magára haragította Mirait. Urahara megnyitotta a senkai kaput. Mirai még mielőtt átsétált volna rajta, kardot rántott, hátha rögtön szüksége lesz rá.

- Mirai, vigyázz. - fogta meg a karját Rukia - Tudod, mire képesek, hogy a rendet fenntartsák. Vésztörvényszék és halál vár az újabb betolakodókra.

- Értem. Mindkettőnknek volt már szerencsére a Megbánás tornyához. Ott van ő is, igaz?

- Valószínű. Aki él és mozog, őrzi, ami megmaradt a városból. A 4. osztagot kerüld el! Sok a sebesült és az ő területük maradt a legépebb. Ott lesz a legtöbb halálisten.

- A tájékozódással lehet lesz egy kis gond. - mondta Ichigo a mutatóujjait összeérintve - Ledőlt pár épület.

- El tudom képzelni. Ha a földön is kell húznom, de idevonszolom Renjit! Viszlát… - lépett be Mirai a fényes kapuba, s eltűnt a szemek kereszttüze elől.

- A ninjalány ki akarja nyíratni magát. - merengett Ichigo - Szerintem a vesztébe rohan.

- Csak szerelmes. - vágta rá Urahara.

- Jó, de kibe?

- Te is tudod. Akiért tűzbe tenné a kezét. - bámulta Rukia a kapu helyét a szélbe suttogva.

- Miért van az, hogy ti nők folyton hazudtok magatoknak? - indult volna fel a boltba Ichigo, de Rukia elétoppant és feltartotta:

- Ezt hogy érted?

- Van elég lány osztálytársam, meg húgom. Minden lány hitegeti magát valamivel, annyira már ismerlek titeket. - vonta meg a vállát - Oké, hogy Mirai kiváló képességű harcos, és aki nem ellenség, azzal barátságos, meg szeret hirtelen döntéseket hozni satöbbi, satöbbi, de olyan nyomasztó komorságot áraszt magából, hogy még én is depressziós lennék, ha még egy napot vele kellene eltöltenem! Ha Abarait is idehozza, én többet nem teszem be a lábam az üzletbe.

Teljes volt a döbbenet. Nem hitték volna, hogy Ichigo így meg tudjon figyelni valakit, akit még csak egy napja ismert. S most, hogy mondja, volt benne igazság: valami nem stimmelt Miraival. Soha nem is stimmelt, gondolta Rukia.

- Mióta lett pszichológus, Kurosaki úr?

- Mi van, magának is női agya van? - kérdezte Ichigo harapósan - Herceg kapitány és Mirai annyira nem tűz és víz, mint amennyire látszik. Renji túl béna egy ilyen lányhoz. De ez csak az én véleményem, ne fecséreljük erre a szót. Jó éjszakát!

Az utazás után Mirai az egyik főkapu előtt találta magát. A fal ugyanolyan magas volt, mint amire emlékezett, s közvetlenül mögötte nem érzékelte egy őr jelenlétét sem. Tiszta a levegő. Átszökkent belülre, de majdnem odacsapta magát a látványtól. A lebukó Nap és felkelő Hold fénye egy félig lerombolt Gotei 13-at világított meg. A szürke égen felgyúlt néhány csillag, elhozva hát az éjszakát. A terjengő vér szaga mindent áthatott, jelezve, hogy itt komoly harcok dúltak. Mirai éberen figyelte a legapróbb zajt és mozgást is. Először kisebb zavar támadt a fejében, mert sokkal intenzívebben érezte mások lélekerejét, mint korábban. Erre nem számított, de igyekezett csak egyre koncentrálni, arra, akiért jött.

- Ez az! Elég gyenge, de életben van. Elég kínos, de Byakuya- san is valahol a közelben van.

Miraitól pár összeomlott épülettel arrébb két őr bóbiskolt a posztján. Egyikük akkor riadt fel, mikor ismeretlen erőt érzékelt a kapu felől. Még látta is az éppen levegőben lévő lányt.

- Te, van itt valaki! - ütögette meg a társát - Előbb ugrott át a védőfalon.

A másik becsukta a száját, s próbálta nyitva tartanai az álomtól mindjárt visszaragadó szemeit. A kardjáért nyúlt. A hideg pengét a homlokára tette, amitől keskeny vágású fekete szeme egyből megtelt élettel.

- Vadásszuk le! Komoly ellenfélnek tűnik.

Mirai hallotta a két 11. osztagos férfi párbeszédét és közelgő lépteinek dobogását. Sietősre vette a figurát, mert nem akart máris konfliktusba keveredni. Picit azért sajnálta, hogy nem járathatja be megújult fegyverét, de jobb, ha tartogatja még az erejét.