Kettő egy ellen? A harc elkerülhetetlen. A két őrszem futólépésben üldözte a szűk utcákon osonó, majd hirtelen rohanásba váltó Mirait.

- Ez kész… Pont a vadállat osztagosok szúrtak ki! Az egyik akkora, mint egy kisebb hegy!

A lány úgy markolta a kardját, mintha vizet készülne facsarni a fémből. Nem viselkedhet gyáva nyúl módjára! Ez itt a 11. osztag, akiknek jelszavuk a felderít és elpusztít! Abbahagyta a futást, hogy szemtől szembe kerülhessen a két taggal. Nem moccant, de már felkészült az összecsapásra, de azok ketten még mindig nem lassítottak. Hogy elkerüljék az ütközést, kitértek Mirai elől, megpróbáltak megállni, de nem sikerült. Felborultak és letaroltak egy amúgy is gyenge lábakon álló fakalyibát. Mirai majdnem a saját kardjába dőlt a visszafojtott nevetéstől. Ez aztán a kedélyes fogadtatás!

- Ezer bocsánat, de nem várom meg, míg felkeltek! - hajolt meg játékosan - Ennyi pancsert egy rakásra.

Szerencséjére a két szájhős szóban egymásnak esett, Mirai pedig könnyedén eliszkolhatott.

- Á, barom! Felbuksz a görbe lábaidban és engem is elrántasz? - üvöltötte az, aki le akarta vadászni Mirait - Azonnal jelentenünk kell a behatolót!

- Miután leszálltál rólam, akár mehetnénk is…

- Egy tartógerenda van rajtad, nem én, te osztagszégyene! - vágta kupán egy ablakkerettel a másik.

Kikászálódtak a viskó alól és pár tucat szálkával a testükben (mint két sün) elindultak jelenteni, hogy egy sötét hajú és minden bizonnyal városon túlról származó, de halálistennek látszó nő átjutott a Déli kapun. Az első kapitány akit, megláttak, az Ichimaru Gin volt. Pocsék arcmemóriájuk miatt nem tudtak pontosabb személyleírást adni.

- Ez elég szegényes. - rázta a fejét a 3. osztag feje - Elég sok barna vagy fekete hajú nő szaladgál itt. Honnan tudjátok, hogy akit üldöztetek, nem közülünk való?

- Elnézést, kapitány úr, már sötét volt, amikor kiszúrtuk.

- Úgy értem, nem csak a szemetekkel van baj, hanem a gyenge lélekerőtökkel. Mindenesetre szólok Yamamoto főkapitánynak, hogy indítson egy felderítőcsapatot. Az a nő, ha már képes volt egyedül jönni, várhatott volna, hogy jobban elcsendesüljön a város és minden őr elaludjon. - emelte ki az utolsó három szót Ichimaru.

A két 11. osztagosnak leesett a célzás, el is szégyellték magukat.

- Uram, úgy láttuk, a Megbánás tornya felé tart…

- Ott most Abarai Renjit őrzik. Valaki közülünk akarná kiszabadítani? Vagy talán Kuchiki húga jött vissza, hogy törlesszen? - gondolkodott hangosan a kapitány.

- Azt nem hinném, uram. Akit mi láttunk, elég magas és úgy lopakodik, mint egy 2. osztagos ninja. - mondta az egyik őr - Vagy várjunk csak! Mikor telik le a félőrült Setsu Mirai száműzetése?

Ez a két fickó volt az, akik a Renji - Mirai párbaj után megjegyzéseket tettek a vesztes félre. Ichimaru arcára a szokásosnál is ravaszabb vigyor kúszott a név hallatán.

- Az idén telik le. Rendben, én fogom vezetni a felderítőket! - jelentette ki önkényesen.

- De kapitány úr, a felderítés a mi osztagunk feladata! Kapitány!

Kilépett az épületből és vissza se nézett. Alaposan felzaklatta a Setsu név: Mirainál jobban csak a lány családját gyűlölte.

Mirai számított arra, hogy nem maradhat sokáig titokban az érkezése. A mozgás is megélénkült, a két balfék már biztos riadóztatott mindenkit. Gyorsan eljutott a hír a kapitányokhoz és a hadnagyokhoz, hogy megint felbukkant egy idegen. Byakuya nem kívánt részt venni az üldözésben. Az osztagát nem tiltotta el, de neki személy szerint nem volt érdeke az éjszakai vadászat. Inkább ment aludni, ha jutnak valamire, úgyis értesítik. Az elmúlt tíz évben Byakuya nem sokat változott, továbbra is kibírhatatlan és zárkózott volt, de ez nem újdonság. A Renjivel való kapcsolata hamar rendeződött, aki továbbra sem tett le arról, hogy egyszer kihívja a kapitányát. Ez nem is olyan régen eljött, a következmény ismert. Kuchiki pedig még nem jelölt ki új hadnagyot.

Bár a főkapitány többhöz ragaszkodott volna, a cseles Ichimaru szándékosan mindössze fél tucat közepes képességű halálistent vitt magával, akik nem igazán érezték, merre lehet a célpont. Félóra sikertelen tapogatózás után a kapitány kis túlzással szélnek eresztette a rögtönzött csapatot:

- Menjetek párosával! A torony környékét majd egyedül ellenőrzöm!

Nem volt nehéz dolga, tisztán érezte, merre jár éppen a célpont. Úgy tűnt, rajta kívül senkit nem érdekelt a betolakodó, vagyis nem tanultak Ichigo és bandája „műsorából”. Már hadi készültség sem volt, épp előző nap szüntették meg.

Mit is mondtak Rukiáék a tájékozódásról? Ja, ledőlt „pár” épület. A hírhedt fehér torony ugyan messze felnyúlt a sötét éjbe, csak éppen az oda vezető út vált kiismerhetetlenné. Ez lett Mirai veszte. Elég régóta érezte, hogy valaki követi. Megszaporázta a lépteit, s közben azt tervezte, hogy jusson ki a toronyból, aminek egyetlen bejárata van. A végeláthatatlanul hosszú felvezető lépcsőt még nagy nehezen megtalálta, de mielőtt ráléphetett volna, egy ismerős, karakteres hang szólította meg:

- Hová- hová, Mirai?

A hangtól és a kisugárzástól kirázta a hideg, de nem blokkolt le. Megfordult, teljes erejéből támadott, de Ichimaru természetesen lazán kivédte és elkapta a bal csuklóját. A lány tudta, hogy semmi esélye ellene, így nem is feszengett.

- Maga az, Ichimaru- san?

A kapitány kivételesen kinyitotta vörös szemeit.

- Ezt én is kérdezhetném. Mi dolgod ott? - mutatott fel a toronyra a Mirait szorító kezével - Tudod, kit rejt?

Ichimaru rájött, hogy az előző mozdulattal nyílt felületté vált a mellkasa. Leengedte a kezüket, Mirai nyakához emelte a kardját, s másik kezével megszorította a lány felkarját, aki igyekezett uralkodni magán, mert ha kiderül, hogy fél, mint egy kölyök, neki biztos vége.

- Érzem, hogy erősebb vagy, tehát ezért nem ismertelek fel látatlanban. Hm. Tovább tudnál vergődni az életedért! - engedte el nevetve Ichimaru, de Mirai sehová sem mehetett, csak a falhoz bírt hátrálni - Add fel! Tetszik, hogy ilyen vakmerő, már- már őrült vagy. Hogy voltál képes egyedül visszajönni? Mégis mi szél hozott? Úgy emlékszem, van még pár hónap a száműzetésedből.

Mirai mi tagadás, veszélyben érezte magát és a magánakcióját. Válaszoljon vagy sem?

- Ichimaru sosem kedvelt engem. Ezer százalék, hogy annak idején a száműzetésem mellett szavazott. Nekem mindig gyanús volt. Sosem tudtam eldönteni, melyik oldalon áll. Álnok! Hozzá képest a rókának nincs is rókaképe!

- Ha már itt vagy, elcseveghetnénk.

Mirai undorral elfordította a fejét, de csípős humorát nem dobta sarokba.

- Nem vagyunk barátnők.

- Jó, akkor majd csak én beszélek. Szeretnéd tudni, mi ez a felfordulás? - kérdezte rókakapitány II.

- Tudom, mi történt! - feleselt Mirai most már idegesen, mire a kapitány mosolyogva a füléhez hajolt:

- Elmondok neked egy titkot.

A lány szabadulni akart, de Ichimaru durván visszalökte a falhoz. Feljajdult, s igyekezett csendben maradni.

- Maradj veszteg és hallgass végig! Elmesélem, hogyan halt meg a bátyád.

Mirai pupillája kicsire szűkült és kiverte a víz.

- Én öltem meg. - ejtette ki lassan és hidegvérrel ízlelgetve a szavakat Ichimaru.

A lány nem akart hinni a fülének. A jóval idősebb testvére, Haru húsz éve halt meg egy bevetés során, röviddel az után, hogy Byakuyával megkötötték a szerződést.

- Ez a szemét a felelős a haláláért? És még be is vallja! - gondolta Miraifájó szívvel idézgetve az emlékeit.

- Már azelőtt is csúnyán játszadozott veled a családod, hogy odaadott volna Kuchikinek. Úgy tudom, rajta kívül volt még pár előkelő jelölt, de azokat soha nem árulták el. A bátyádat viszont nem érdekelte a rang, elég önfejű és harcmániás volt. Ismerős, ugye? Te is pont ilyen vagy! Haru tehát apátok beleegyezése nélkül felkeresett engem és felajánlotta a kezed.

Mirai elfelejtett levegőt venni. Ez élete legborzalmasabb pár perce. Az ő szeretett testvére ilyet tett volna?

- Ezt nem hiszem el… és maga mit válaszolt?

- Végülis miért ne fogadtam volna el? Én csak nyerhettem volna. Fiatalnak tartottalak ugyan, de nem kellett egy árva fűszálat se keresztbe tennem egy nemes lányért.

- Akkor miért Byakuya menyasszonya vagyok? - kérdezte Mirai összezavarodva - Mindjárt felrobbanok! Rángattak, mint egy bábut!

- Hehe. - gúnyolódott a kapitány - Szegény kislány. Haru magánakciójáról apád akkor szerzett tudomást, miután elküldte a hivatalos levelet Kuchikinek. Kínos lett volna pont azt visszavonni, mikor a bátyád csak szóban ígért nekem. Apátok eljött és elnézést kért tőlem. Rajtunk kívül senki sem tudott erről, de nekem így is sértő volt.

A lány a fal mentén lecsúsztatta a hátát és leült. Ichimaru láthatóan iszonyú haraggal idézte fel az eseményeket.

- Most az egyszer örülök, hogy Byakuyához akarnak adni. Bosszút állt?

- Okos vagy. Igen, bosszút álltam. A legközelebbi bevetésen elintéztem, hogy az engem átverő Haru ne térjen vissza… egy darabban. Mivel most már tudod, mi történt valójában, neked sem ártana követned a bátyád!

- Ez megbolondult. Nekem ehhez semmi közöm! - állt fel Mirai és támadásra emelte a kardját - Elegem van, hogy mindenki helyettem akar dönteni! És tudja mit? Nem érdekel, mit tett Haru! Ő csak segíteni akart.

Ichimaru elérte, amit akart, alaposan feltüzelte Mirai harci kedvét. A lány kardjából bíbor köd áradt, ami a gazdáját is körbevette.

- Ez az ócskavas is ugyanolyan haszontalan, mint a többi kettő volt! Ráfújok és kettétörik.

Ichimaru már Mirai utolsó idegszálán táncolt, vére a fülében dobolt a férfi beszólásától. Fokozódó mérgét nem tudta lecsillapítani, Ichimaru sejtelemes nevetése pedig kizökkentette a maradék józan eszéből. Nekiesett, de a kapitány nem fogta vissza magát, mint Ichigo. Mirait a legkevésbé sem zavarta, hogy Ichimaru nem tekint rá cukorból készült hercegnőként. Nem szerette a kivételezést.

- Tényleg fejlődtél. De ez kevés hozzám! - mondta két kardvágás között.

- Nagyon jól tudom! - ismerte be Mirai - De mit nem adnék azért, hogy leszedjem ezt a bájvigyort a képéről, kapitány!

- Tiszteletet! - rivallt rá a férfi és készült, hogy megüsse.

Mirai elhúzódott az ökle elől és jobb lábával félkörívből indítva úgy állon rúgta a férfit, hogy az elájult.

- Megérdemelte, kapitány! Kíváncsi vagyok, kihez akartak még hozzáadni. Vagy inkább kihez nem…

A ziláló Mirai körül a vérnyomásával együtt lenyugodott a futkározó szél. A majdnem vőlegényévé vált kapitány teljesen mozdulatlanul feküdt a földön Mirai kirobbanó rúgásától. A lány meglehetősen jó formában volt, de negatívumként értékelte, hogy pusztán a fizikai erejének köszönhette ezt a villámgyors győzelmet. Nem sok ideje lesz megtanulni „normálisan” bánni ezzel a karddal. Talán két kisebbel méltóbb ellenfél lett volna. Amikor Renjivel párbajozott, akkor ki volt kötve, hogy egyikük sem használhatja a lábát. Még sosem küzdött hadnagynál magasabb rangú tiszttel (Byakuya edzéseit kivéve), de úgy ítélte meg, hogy Renjihez méltó ellenfél volt.

- Te ócskavas! - szólította meg a kardját bágyadtan mosolyogva - Neked se lesz shikai alakod, mi? Mégis, mi volt az a belőled áradó köd? Ahelyett hogy itt siránkozok, haladnom kellene!

Nem győzködte magát túl sokáig, mert nagyon sürgette az idő. Ha be is jut a toronyba, Ichimaru biztosan nem fog napkeltéig eszméletlenül heverni. Sebesen szedte a lábait a felfelé futó lépcsőn. Ahogy egyre magasabbra jutott, észlelni kezdte Renji félelmetesen gyenge lélekerejét. Ha nem hal meg, míg Mirai rátöri az ajtót, nem fogja meghálálni, amit kapni fog az elkorcsosult véleményéért. Ha bunkó lesz, kétszeresen megjárja!