Az első csésze után kiküldték a gyerekeket játszani, amiből végül Tessai által felügyelt udvarsöprés lett, meg valakiknek vinni kellett a boltot. Orihime két kör után elköszönt, hogy vacsorát kell főznie, de felajánlotta, holnap hoz belőle. Ichigo és Rukia összenézett, s szörnyülködve próbálta lebeszélni a lányt az ételhordásról.

- Oké, ha nem kértek, hát nem hozok. Mirai… - fordult hozzá, s akadozva folytatta - Láttam, hogy Urahara- san csodaszere nem segített az oldaladon… ha nem bánod, holnap megnézem, mit tehetek érted… de nem akarom rádtukmálni magam, csak szólok, hogy meg tudnálak gyógyítani.

Mirai bólintott, hogy rendben. Orihime távozása után Urahara töltött az italból. Jó, hogy ettek előtte, különben mindenki az asztal alatt fetrengett volna. Mirai érezte, hogy szétáradt a testében a szaké okozta kábulat, de nem tompította el, mint a múltkor. Immár kiengedve volt a haja, mert észrevett a nyakán valami ezer színben játszó foltot. Legalább négyet. Nem kellett hozzá nagy fantázia, hogy rájöjjön, mikor kerültek oda. Még a lányoknak sem tűntek fel, mert a haja takarásában sima horzsolásnak tűntek. Vagy túl naivak voltak kombinálni. Renji magához képest egész visszafogott volt az alkohol közelében.  

- Álmos vagyok. - ásította Ichigo - Ki kell pihennem magam, mielőtt visszatérek.

- Aludjon egyet Jinta szobájában. - javasolta az egykori kapitány - Egyébként hová készül visszatérni?

Stílusosan nem válaszolt, más meg nem figyelt rájuk.

- További jó mulatást! Ninjalány és pálmafej, ne szerencsétlenkedjetek. - intézte Renjiékhez, miközben visszatolta a székét a helyére.

Kezdett szétesni a hangulat, hálóval kellett összeterelni a témákat. Renji a kancsó után nyúlt. Mirai finoman rácsapott a kezére, hogy nem otthon van.

- Ne legyen ilyen szigorú, Mirai kisasszony. - mondta Urahara esdeklően szánva Renjit.

- Nem akarom, hogy kiüsse magát. Nem azt mondta, hogy begyógyszerezett minket a vízen keresztül?

- De, de. - öntötte vissza a piákat - Nincs több ivás, Abarai úr!

Renji fejtámasztva tűrte a kétfelől jövő anyáskodást, de nem haragudott. Kinézett az ablakon és kifelé vágyott.

- Fogságban vagyok, vagy kimehetek a szabad levegőre? - kérdezte.

Abbahagyták az ivást és mindenki ment, amerre akart. Urahara meglátogatta az üzletrészt, Rukia meg követte Renjit az udvarra. Vöröskét kifejezetten zavarta, hogy nem lehetett egyedül. Lépett, Rukia követte, megállt, Rukia is megállt.

- Azt mondtátok, nem vagyok fogoly. - célzott arra, hogy nem akar társaságot.

- Mikor beszélgettek Miraival… kettesben?

- Kellene?

- Ne legyél bunkó! - dorgálta meg Rukia, aki azon törte a buksiját, hogy hozhatná őket közelebb egymáshoz.

- Jól van, majd beszélünk, csak hagyj már békén! Köszi.

Rukia magára hagyta, hátha a tiszta levegő átmossa az agyát. A még mindig pizsamás Renjit a hideget hozó szél és a felhők kergették be a falak közé. Haladás: beismerte magának, hogy Mirai miatt volt arrogáns.

- Kigondolkodtad magad? - kérdezte választ nem várva a nemrég felkelt, elfeküdt hajú Ichigo.

Még nem akart hazamenni. Félig- meddig erőszakkal kellett magával vinnie Rukiát a konyhából, nehogy bekavarjon a szenvedő páratlan párnak.

Kint még nem volt sötét. A végig kiengedett hajjal császkáló Renji elmesélte, mi mindent történt odaát az elmúlt tíz évben, kiből lett tiszt, hányszor rúgtak ki a hámból, apró- cseprő dolgok, csak ne kelljen Byakuyáról szót ejteni. Derűsen nosztalgiáztak: kezdték úgy érezni, rendeződik a kapcsolatuk. Észre sem vették, mikor Urahara magukra hagyta őket, meg azt sem, hogy már nem az „asztal mögé rejtőzve”, hanem folyamatos szemkontaktust tartva beszélgettek. Ami a régi érzelmeit illeti, megjött Renji esze, szerette volna kárpótolni Mirait a reggeli elutasító viselkedéséért.

- Tegyük el magunk! - nyújtózott Mirai és a fürdő felé nézett.

A vörös hajú elpirult, de Mirai felvilágosította, hogy nem fognak egymás előtt pucérkodni. A ház „őslakói” megengedték, hogy Mirai kezdje a fürdést. Hosszú kínlódás után, kikapcsolás nélkül bújt ki a melltartójából, majd jobb későn, mint soha, rájött, hogyan működik. Alig várta, hogy Orihime megszabadítsa a sebhelyétől. Ahogy vizsgálta a tükörképét, mintha nem lett volna egyedül. Sötét démonként tekintett a mellette álló, lelkiismerete teremtette alakra. Mirai „tűnj már el” kifejezéssel összeráncolta a szemöldökét és próbált nem törődni vele. Kontyba kötötte a haját és beleült a vízbe. Nyugodt terpeszkedése a tágas kádban addig tartott, míg érthetetlen szópárbajt nem hallott, majd valakik félig elhúzták az ajtót és páros lábbal belöktek rajta egy harmadik személyt.

- Kurosaki és Rukia, ezért még csúnyán megfizettek! - próbált kijutni a szénné égő Renji.

Be lettek zárva! A bejárat felé néző Mirai igen kellemetlen helyzetbe hozta magát, amikor a hangzavarra ültő helyből kiugrott a kádból. Renji az első döbbenetben hebegett valamit, aztán a sikító lány hozzávágta a víztől remek röppályán végigívelő szivacsot. Telibe találta a szintén visító vöröst, amin Rukia és Ichigo jól szórakozott.

- Huh, bocs, ez a két idióta megint merényletet követett el ellenünk. - mondta Renji Mirai hátának és próbálta menteni a ciki szituációt - Izé… észrevetted, délután kibékültünk! Olyan jól eldumáltunk, nem?

- Én nem haragudtam rád… Apropó, levennéd rólam a szemed? Szégyenlős vagyok.

- Még mit nem… Ho- hogyne. - ült le Renji, hogy tíz centi távolságról tanulmányozhassa az ajtón futó repedéseket.

Pár perccel később cseréltek: Mirai ment ajtót bűvölni, Renji meg a kádba. Nem akarta, hogy Mirai feszélyezve érezze magát, ezért olyan gyorsan fürdött, hogy még a halak is megirigyelhették volna.

- Kiengednétek? - kopogtak ki a folyosóra - Tök sötét van idebenn! Legalább adjatok már világítást, itt nincs kapcsoló!

Urahara szabadította ki őket.

- Hol vannak? - kérdezték egyszerre.

- Nem tudom, fiatalok. Engem rákötöztek egy székre! Lassan ki kell tiltanom őket innen. - trillázott, mialatt bontotta le magáról a kötél maradványait.

Mikor Rukia és Ichigo meglátta, hogy nyitva a fürdő ajtaja, menekülésbe fogtak… volna, mert az előző három sértett őket zárta össze.

- Ennyi erővel ti is összejöhetnétek! - lökte be az ajtóba kapaszkodó Ichigót a „gonosz” Renji.

Ichigo szitkozódva belerúgott az ajtóba. Rukia leült a székre, keresztbe tette a lábát és becsukta a szemét. Nem viselte meg, hogy most ők estek csapdába.

- Olyan rossz előérzetem van. Soha többet nem hallgatok rád, Ichigo.

- Nem tudom, ki ötlete volt Urahara megkötözése…

Tettek egy rövid sétát a naplementében, de nem bírták sokáig a mardosó szelet. A szobában ismeretlen kezek (enyhe célzással) összetolták a matracokat. Renji becsukta maguk mögött az ajtót, de nem teljesen, hogy beszűrődhessen a kinti fény. Mirai leengedte a korábban felhúzott sötételőt, de lábai lecövekeltek, nem bírt eljönni az ablaktól. Csak állt és tűrte, hogy elárassza a félelem. Legszívesebben üvöltve tépte volna le a láncot, ami fogva tartotta a sírását. A gyenge fénytől tisztán látta az ablaküvegben magukat és a „lelkiismeretét”, ami egyre ismerősebb formát öltött. Mirai megborzongott és lehajtotta a fejét. Haja a vállára és a szemébe omlott, de nem érdekelte, hogy szánalmasan festett.

- Minden oké? - kérdezte Renji - Nem tudom, hogy vagy vele, de én jól érzem itt magam. Remélem te is, és nem sírásra készülsz.

Késő volt. A halálisten azt hitte, valami rosszat mondott.

- Köszönök mindent.

- Mit, Renji? - kérdezte a lány csendesen, fentebb emelve a fejét.

- Hogy értem jöttél és elviselted a nyavalygásom. - gyakorolt önkritikát Renji talán életében először.

Szemei élettel telve csillogtak a másikra. Mirai mormogott valamit, többre nem volt képes. A másik énjével harcolt, hogy igenis helyes kettesben lenni Renjivel. Egyik fele hátrálni akart, a másik nem. Komolyan fontolóra vette, hogy kiugrik a földszinti ablakon. A küzdelem eldőlni látszott, mikor Renji keze habozva a sárga hálóruhától takart, hegtől csúfított oldalára kúszott. Miraiban megakadt a levegő, majd egy hosszú sóhajban kiszabadult.

- Renji…

- Megbocsátasz nekem? Hm. Úgy hallom, igen. - kommentálta elégedetten a sóhajt.

- Igen… - igyekezett magát Mirai visszafogni, mégis elszakadt a cérna.

Szipogva Renjihez simult és sírni kezdett a mellkasán. Igyekezett az elmúlt éjjel nyomásától megszabadulni. A másik forró közelsége azonban még több könnyet csalt a szemébe.

- Sírj csak. - simított végig Renji Mirai rázkódó hátán - Én így is szeretlek.              

Hátulról átölelte és kezeit Mirai kezeire csúsztatta. A leányzó megszédült az érintéstől és a varázsszótól. Bántotta, hogy nem tudta megerősíteni sem magában, sem hangosan azt, amit Renji olyan szépen mondott. A feje búbján nyugvó áll, az egyenletes, de szapora szívverés és a friss illat lecsillapította. Felnézett az ablaküvegre. Bár kísértő lelkiismerete még mindig ott tükröződött, hátrafordult és visszaölelte Renjit.

- Miért idegen ez a régen óhajtott ölelés? - gondolta Mirai - Nem értem… miért nem tudok önfeledten örülni? Miért nem tudom én is kibökni?

Üldözési mániájában ismét az ablakra pillantott, de csak az összefonódó képüket látta benne, semmi mást. Elmosolyodott. Elszakadtak egymástól, s némán ugyanazért könyörögtek. Mirai lehunyta a szemét és ajkával Renjiéhez közeledett. A vörös hajú megtámasztotta a lány tarkóját és a szája elé sietett. Első csókjuk egészen röpke volt. De a rengeteg évet, amit külön töltöttek, nem lehetett puszival elintézni. Szomjazták egymást, de húzni akarták remegő testük beteljesülését. A Mirai fejbőrén végigsikló ujjak kellemes bizsergést váltottak ki belőle. A heves, de nem tolakodó érintések és az elmélyülő csókok kizárták, hogy tovább talpon maradjanak. Renji a fekvőhely felé irányította Mirait, miközben szekundumnyi időre is csak levegőt venni váltak szét. Se kép, se hang a külvilágból, tőlük akár atombombát is dobhattak volna a fülük mellé. Mirai Renji ölébe ült, és combjaival átfogta a derekát. Renjinek nagyon jól esett. Kiéhezve lehámozta a lány felsőjét és hanyatt fektette.

- Szép vagy.

Mirai oldalra fordította a fejét, hogy Renji a haját félresöpörve hozzáférhessen a nyakához. Itt jött az első bevillanás: fájdalom. Alig egynapos, más által megsértett bőre könyörtelenül reagált. Renji észlelte a felszisszenését. Ahogy elhajolt tőle, a keskeny fénycsík egyenesen a lány nyakára világított, de vágytól vezérelve nem jutott el a tudatáig, hogy rákérdezzen, mik azok. Mirai legombolta róla azt a szörnyű pizsamafelsőt és csókokkal halmozta el a tetoválásait, amit Renji mély „dorombolással” és hátra vetett fejjel nyugtázott. Ujjai olyan forróan táncoltak Mirai testén, hogy képzeletben nyomot is égettek belé. Végignyalta résnyire nyitott ajkait és elhelyezkedett Mirai fölött, egyértelművé téve a folytatást. Újabb végeláthatatlan csókban forrtak össze, de becsapott a második villám:

- Renji… Renji! - szólongatta vissza a realitásba Mirai a nyakára tévedtet - Ne haragudj… de nekem nem megy. Nem tudom megtenni.

- Tessék?

Miután felfogta, mit mondott és suttogott a megint sírás szélére került Mirai, leszállt róla. Ő felült és a mellette térdelő Renji szemébe nézett.

- Mi baj? - kérdezte tétován a semmit sem értő Renji - Nem merted mondani, hogy nem akarod?

- Nem erről van szó… - fordult el Mirai könnyeket hullatva, hogy ne érezze magát ennél is szemetebbnek.

Nem volt bátorsága elmondani a valódi okot, hogy mégis ahhoz ragaszkodik, aki elvette az ártatlanságát. Renji ezt nem értheti… talán ő maga sem.

- Mirai… ugye nem azért mondtál nemet, mert… találkoztál vele?

Felkapcsolta a világítást és közelről megnézte a tiltakozó Mirai nyakát.

- TUDTAM! Legalább ne tagadd le!

- Renji…

- Miért mentettél meg, az istenért! Eredj vissza a hűvös szépségedhez!

Renji kiabálását lehetetlen volt nem meghallani. A lefekvéshez készülődő Urahara felkapta magát és a szobájuk felé tartva kiengedte Rukiát és Ichigót a fürdőből, akik az összezárást is elfelejtették számon kérni. Elkapták az őket majdnem fellökő félmeztelen Renjit és falhoz nyomták.

- Hékás, lassabban! Miért vesztetek össze?

- Semmi közöd hozzá, Kurosaki!

- Mi van? Adjak zsepit, hogy szórakoztasd magad?

- Nem vagy vicces! Fogd be! - förmedt az idétlen Ichigóra.

Urahara eleresztette, így Ichigo is kénytelen volt és maguk előtt elterelték a konyháig. Urahara elővette a szakét és pohár nélkül átadta a dühös Renjinek.

- Akkora papucs lehetnél… - ítélte meg Ichigo.

- Balfék vagyok. - ivott Renji.

- Az. Ahelyett hogy harcolna érte, feladja az elején. - kezdett bele Kisuke egy hegyibeszédbe - Mindegy, hányszor esik padlóra, mindannyiszor újra fel lehet állni és újrakezdeni, amíg bele nem döglik, Abarai úr.

- Mint ahogy vesztes csaták után is. - vette át Ichigo a stafétát - Ha a magánéletedben is ilyen kitartó lennél…

- Eldugulnátok? - csapta le az üveget - Ennek a szerencsétlen lánynak a be nem vallott érzelmeivel kell megvívnia.

A gondolatmenet befejezését váró szőkék nem értették, most meg min mosolyog.

- Ne várjátok meg, míg rájön. Nagyon fog neki fájni és én ezek után már nem leszek mellette.

Még mindig nem értettek egy kukkot se ebből a zagyvaságból.

- Rukia szerint a száműzetése előtt odavolt értem. Tudtam, hogy kedvelt és szeretett velem edzeni, de hogy szerelmes legyen belém… Á! Nem megy ez nekünk, mert ha szeretett is, más kell neki.

Rukia számos „menj el, kérlek” után leült a küszöbre. Minden szót értett, ami a konyhában elhangzott.

- Itt vagy még, Rukia? - kérdezett ki a futonon összegömbölyödő Mirai immár tiszta fejjel.

- Légy szíves, aludj itt helyette…

Behúzta a bejáratot és lefeküdt az üres helyre. Mirai várta, hogy elcsendesüljön a ház. Lefárasztotta a sírás. Kiitta a délutánról megmaradt teát és azon elmélkedett, mi lappanghatott az ébrenlét mögött.