Ichigo röviddel reggel hét óra és Urahara megfenyegetése után ezzel a világgal együtt maga mögött hagyta az üzletet.

- Yoruichi kezem- lábam eltöri, amiért eltűntem. - búcsúzott - Maradt egy kis elintéznivalóm odaát! Tartsa a száját, jó?

Mirai arra ébredt, hogy az alaksori gyakorlóterem lejárata - rövid időközzel - kétszer is becsapódott. Átnézett a másik szőnyegre, amin Rukia mélyen aludt, de ő nem tudott visszaszenderülni. Kettős örvényként kavarogtak benne a tegnap élményei: bőrét és száját most is Renji csókjai égették, pedig addig nem bírt elaludni, míg jéghideg vízzel le nem mosta magáról a darabig élvezett, mégis idegen érintéseket. Szívét szöges vasmarokkal facsarta a megbánás.

Felvette a másik, Orihimétől kapott pólót és térd fölé felhajtotta a nadrágját. Az óvó sötétből kibotorkált egy korai edzéshez. Magával hozta a kardját és az ostorát. A harmat még rajta csücsült mindenen, a levegő szélcsendes, de párás volt. Hiányzott neki egy Soi Fong- féle kemény edzés. Körbenézett a terepen, hol tudna egyensúlygyakorlatot végezni, s az udvart elkerítő korlátnál állapodott meg. Olyan százhúsz centi magas lehetett, szélesebb és rugalmasabb volt, mint ami Megbánás tornyához vezetett. Mirai feltette rá az egyik lábát és ráhajolt a lábfejére. A combjából kiindulva megfeszültek az izmai. Megcsinálta a másik lábával is, majd levette a cipőjét és zokniban mászott fel a korlátra. Bal talpa a vízszintesen feküdt, a másikat majdnem merőlegesen a jobb elé helyezte. Oldalra tárta a karjait, balerina módjára behajlította a térdeit és leguggolt. Felegyenesedett és párszor végrehajtotta. Bemelegítés megtörtént. Támadóállást vett fel, elöl lévő lábára helyezte a súlypontját és fellendítette a másikat. Tett egy fordulatot hozzá és örömmel konstatálta, hogy nem zúgott le a földre. Mikor fák között (leginkább a lombkoronában) zajlott a kiképzése, meg voltak vele elégedve, de élesben ritkán küzdhetett hasonló körülmények között. Ha utána kedve szottyant a magassághoz, tetőgerinceken mutatványozott.

Kardokat forgatva többször végigsétált a tíz méter hosszú fémen. Semmi másra nem koncentrált, csak a hibátlan mozdulatokra. Forgásokkal és ugrásokkal is kombinálta a „táncát”, aminek bár többször esés lett a vége, minduntalan felállt és folytatta. Könnyedségre törekedett, hogy a levegőből tollpiheként érkezzen szilárd pontra a lába, s ne elefánt módjára csattanjon a lendülettől. Volt egy technika, a villámlépés, amit senki sem tudott neki tökéletesen megtanítani. Annak idején Byakuyával eljutott valameddig, de a harmadik próbálkozás elég kellemetlenül sikeredett. Eltűnt a gyakorló téren, de nem a kapitány háta mögött jelent meg, ahol szeretett volna, hanem sokkal messzebb, az éppen öltöző Zaraki szobájában. Nem győzött hajlongani, pipacsvörösen elnézést kérni és még inkább eltörpülni a túlcsapó szellemi energiájában fürdő, kissé ideges, nagytermetű férfi előtt. Kenpachi az eset óta szekálja, és nem veszi őt komolyan.

Rukia, aki szintén nem tudott tovább aludni, az ablakon keresztül nézte az egyedüllétbe belefeledkező Mirait. Korán volt boltot nyitni és magán kívül nem talált talpon lévő ember, rövidesen kiment a koránkelő pacsirtához.

- Jó reggelt, Rukia! - állt bele Mirai egy rúgásba.

- Neked is jó reggelt! Hogy érzed magad?

- Jól vagyok, nem kell aggódnod. - tette le a lábát.

- Persze, jól… Urahara- san és Renji tegnap berúgott.

Mirai nem egészen ilyen hírre vágyott. Elvétett egy keresztlépést, leesett a korlátról, amitől kishíján felnyársalta magát a kardjával. Annak ellenére nem akarta ezt a nevet hallani, hogy ő hiúsította meg a túlfűtöttnek induló éjszakát. Ő, aki csak elhitette magával, hogy ugyanúgy kívánja, mint fordítva. Pocsékul érezte magát, mert most sem tudta, mit akar.  

- Kit érdekel Renji! - tápászkodott fel szemforgatva.

- Mialatt az ajtóban ültem, hallottam, mit beszéltek még józanul a konyhában. Renji szerint valamit be kell ismerned magadnak, ami fájni fog. - idézte fel Rukia.

Mirai hanyagolni akarta a témát, úgysem tudott volna értelmes magyarázatot adni. Visszaugrott a korlátra, most már az ostorával. Nem volt hajlandó megszólalni.

- Még a fürdőben is hallottuk Ichigóval, mikor azt kiáltotta, hogy menj vissza a hűvös szépségedhez. Mit jelent? Addig nem hiszi, hogy őt szereted, míg nem mondod a szemébe!

Megremegett a lába. Hogy ne zúgjon le, Rukiának háttal leült a korlátra. Legszívesebben kimenekült volna a világból, a „hűvös szépség” felemlegetése pedig durván a szívébe mart. Nem fogta fel, miért viselte meg ennyire, hogy lelkiismerete súlyos felhőként szakadatlanul ott tornyosult a vállán.

- Rukia… jobban megbántam volna, ha megtörténik. Valami nem hagyta viszonozni. - mondta karjaira hajtott fejjel, óriási önuralommal fékezve az indulatait - Nem akartam hátba támadni Renjit, de valami nem stimmel velem, mióta visszajöttem.

- Látom. Kezdem érteni, mi bajod… - hunyta le Rukia szomorúan a szemét - Felváltottad Renjit a hogyan hazudjunk magunknak versenyben? Mindenki tudja, csak te nem, Mirai? Még sosem láttalak így… Te, aki utálod a gyengéket, eljutottál az erőd végéig. Adja az ég, hogy én tévedjek!

Rukia még nem sejtette, hogy Mirai belső csatájában ő is ellenséggé fog válni.

Miután az egész ház felkelt, kinyitott a bolt és Mirai sem „tornázott” odakinn, megérkezett a csacsogó Orihime. Elújságolta, hogy egyedül felfalta a fantasztikusra sikeredett, banánturmixba mártott fasírtokat. A többiek majdnem kiköpték a teájukat. Szegény Orihime még nem tudta, milyen balhéról maradt le. Látta, hogy Mirai és Renji a lehető legtávolabb ült egymástól és búval béleltek, de nem mert az okára rákérdezni.

Miután kiszörnyülködték magukat, valami feltűnt:

- Hol van Ichigo? - kérdezte az edzés fáradalmaitól megtisztult Mirai.

- Még nem láttam. - jegyzete meg Rukia - Micsoda lustaság…

Renji észrevette, mikor Ichigo a kardjával együtt kiment a szobából, de arra már nem emlékezett, hogy visszatért- e. Ezek szerint nem. Urahara csak lapított az asztalfőn és jobban szemére húzta a kalapját.

- Kisuke- san! - nézett rá Mirai gyilkos pillantással Renji beszámolója után - Titkolózik előttünk? Hová ment Kurosaki lélekölőstől?

Rukia szeme kikerekedett és egész lényében reszketni kezdett.

- Én… tudom, hol van!

Amikor Ichigo néhány napja meghiúsította Rukia kivégzését, arról beszélt, hogy koránt sincs vége mindennek. Biztonságba helyezte a lányokat az emberek világában és megígérte, hogy mindenáron törleszti a tartozását Rukiának. Immáron végleg.

- Megmenti az életem, amiért én is megmentettem az övét. - fejezte be a fekete hajú lány.

Mirai volt az, aki a legkevesebbet értette. Azt tudta, hogy miért ítélték halálra Rukiát és miért volt fontos Ichigónak, hogy megmentse. Azt viszont nem, hogy egyre előrébb hozták az ítélet végrehajtását, és hogy van egy halott kapitány. Szóval nagyobb a felfordulás, mint amit egyetlen éjszaka puszta szemmel látott. Rukia Miraira nézett és még nagyobb félelem fogta el. Renjinek is világossá vált: Ichigo megkísérli azt, ami neki nem sikerült.

- A nem normális idiótát! - rohant ki az exhadnagy a konyhából, s azzal a karddal tért vissza, amit Mirai elkobzott - Ezt nekem adtad, világos?

- Teszed le! - rivallt rá a barna hajú.

- Nem érted, te liba? - szegezte rá feldúltan a fegyvertelen Miraira - Rukia, felhomályosítanád?

- Renji, viselkedj! - mordult rá - Mirai… Ichigo azért ment vissza, hogy visszahozza a többi barátját és…

Azonban megbicsaklott a hangja és a lényegnél elnémult.

- Hogy megküzdjön Kuchiki Byakuyával. - fejezte be Renji érzelemmentesen.

Mirai tágra nyitotta fénytelen szemeit, keze elernyedt és maga mellé hanyatlott. Légszomj tört rá a név hallatán. Füle kiszűrte, mit mondtak a többiek, de csak a saját szíve dobbanását és kapkodó lélegzetét hallotta.

- Meg… megküzdeni? Meg akar halni, vagy mi van? - tért magához a holtfehér sápadtságból.

Renji félőrült módjára elmosolyodott:

- Ne feledd, amit mondtam: engem is legyőzött, és akkor még nem volt a kardjának bankai formája.

- Bankai? Viccelsz? Az több év gyakorlás! Nem csoda, hogy a hirtelen jött tudást te sem tudtad a kapitány ellen felhasználni!

- Kösz. - rándultak meg Renji arcizmai - Kurosaki csak miatta sajátította el ilyen gyorsan. A nyomorult… kezdhetitek siratni.

- Ichigo. Az első találkozáskor emberi teste ellenére rögtön megéreztem, hogy halálisten. Hihetetlen… ki nem néztem volna belőle, hogy már akkor is ilyen magas szinten állt! De elment az a nulla esze, ha Byakuyával akarja kinyíratni magát! Van még valami életbevágó, amiről nem tudok? - kérdezte Mirai kiabálva - Azonnal vissza kell mennem a Lelkek Világába! Urahara- san, kérem!

Odament a szőkéhez és ruhájánál fogva felhúzta a székből. Rá se lehetett ismerni, olyan elszánt lett az addigi agónia után.

- Máris nyissa meg az átjárót!

Rukia nagy nehezen lefejtette Mirai kezét a férfiról. A barna szemű lány követelőző pillantásokkal nyomatékosította, hogy halálosan komolyan gondolja.

- Mirai, állj! - fogta le Renji is - Nem mehetsz egyedül!

- Nem! - kelt ki magából és ismét Urahara ruháján kötött ki - Juttasson vissza! Könyörgöm!

A szavakkal nem reagáló exkapitány a szemével jelezte, hogy hagyják őket magukra, Mirai csak elragadtatta magát. A lány szinte eltűnt a köpenyében, így csitítva, hogy ne sírjon. Egyik kezét a tarkójára, másikat a hátára tette. Mindenki érdekében próbálta visszafogja Mirai összeomlását.

- Tartson ki, Mirai… Messze még a holtpont. Hm… - itt lágyan elmosolyodott - Tíz éve ugyanígy álltunk itt. Ugyan fedél alatt nem tombolt a kinti vihar, mégis eláztam. Most ne itassa az egereket. Nem akarom többet úgy látni, mert megszakad a szívem.

A lány, mintha hallotta volna a gondolatait, ráemelte száraz szemeit. Levette a kalapját, hogy akadálytalanul a szemébe nézhessen, aztán visszarepült a múlt egy szegletébe.

Amikor a száműzetése első napján rátalált a kereskedésre, nagyon rossz passzban volt. Megérzése vezette idáig a semmiből lecsapó esti viharban. Leroskadt a bejárat elé és várta, hátha kijön valaki. Urahara kiszúrva a lány akkor még gyengébb lélekenergiáját, akit a bőrig ázástól késő volt megóvni, befogadta. Mikor Mirai rájött, hogy ez a fura szőke fickó a 12. osztag előző, szintén száműzetésben élő kapitánya, elmondta, ki ő, mire akarta kényszeríteni a családja és miért kellett távoznia. Félt a teljes magánytól, s nagyon hálás volt, amiért a bolt kis csapata bizalmat szavazott neki. Kisebb- nagyobb szünetekkel tördelve öt évet töltött velük.

Érezte, hogy jó hatással van rá ez a fajta közelség és szép lassan megnyugszik. Tudata kitisztult és visszaemlékezett arra az éjszakára, mikor eső helyett a könnyeivel áztatta el Urahara Kisukét. Most is ugyanazt a minden porcikáját betöltő melegséget érezte és azt kívánta, bárcsak sosem engedné el.

  - Eh… - nevetett fel kínosan Urahara - Mirai… ha valaki most bejönne, még félreértene minket. Engem nem zavar, de… rám mászott!

Mirai nem érzékelte, mikor ültek le és hogy gyakorlatilag Urahara ölében fekszik, és a nyakát öleli. Kinyitotta, majd visszacsukta a szemét, hogy biztos álmodik, mert nem fordulhat elő, hogy így elhagyja magát. Még pár másodperc delírium és egy utolsó erős szorítás után felébredt édes- bús ábrándjából.

- Köszönöm. Életet mentett. - vált el sóhajtva Mirai a „kispárnájától” és átnyújtotta neki a kalapját. 

- Ne túlozzon. - legyezgette a lányt - Erőszakos a férfiakkal! Tud róla?

Sikerült futó derűt csalnia Mirai visszafojtott könnyzáportól kipirult arcára. Nem volt titok, hogy a lány kedveli őt, annyira már ismerte, hogy csak olyankor viselkedik így, ha nagy gond nyomja szívét.

- Csak önnel erőszakoskodhatok, Kisuke- san. - hámozta le róla magát és megköszönve a pátyolgatást, meghajolt.

A férfi feltette a fejfedőjét és szélesen elmosolyodott.

- Udvarias, mint mindig… Ajjajj… szóval, menni akar? - komorodott el hirtelen és levett pár dolgot a polcról - Közbe akar avatkozni? Rossz kérdés… látom, hogy igen. Egy feltétel: magával viszi Abarai urat.

- És engem is! - lépett be Rukia, nyomában a többiekkel.

- És engem is. - mondta Orihime tántoríthatatlanul - Mi van, ha Ichigo megsérül?

Mirai győzködte őket, de fölösleges köröket futott. Urahara vízforralás közben főleg Rukiát akarta marasztalni. Míg nem készült el az újabb csodatea, Orihime ígéretéhez híven eltüntette Mirai sebhelyét.

- Köszönöm. - biccentett Mirai a fejével, s Renjire pillantott, aki elég keserű arcot vágott.

- El is készült! - kiáltott fel Urahara kedélyesen, s az egyik csészébe cseppentett egy fiolából - Üljenek le szépen!

Egyesével kiosztotta a teát, helyet foglalt Mirai mellett és kalapja árnyékából le nem vette róla a szemét. A lány két kortyra megitta a folyadékot és máris furcsán látta a külvilágot. Megszédült és vádlón Uraharára nézett, aki azonnal mellette termett és elkapta a székről ledőlni készülő lányt. Mindenki más ijedten kelt fel.

- Elájult! - kapott utána Orihime elfehéredve.

- Semmi baja a szép hölgynek, legfeljebb dührohamot kap és kikaparja szemem, ha felébred. - vette a vállára Urahara - Nem volt más ötletem, minthogy csellel elkábítsam. Leteszem a szobájában, addig szedje össze magát az, aki Kurosaki úr után akar menni! Tessai majd kinyitja az alagsori ajtót, menjenek előre!

Nem kellett kétszer mondania, már ki is viharzottak a konyhából. Néhány perc múlva csatlakozott hozzájuk.

- Legyenek óvatosak.

- Meddig fog aludni? - kérdezte Rukia.

- Talán egy órát. Most menjenek! - nyitotta meg a kaput - Ott kell lennem, ha Mirai felébred.

A két lány és Renji belépett a másik világba vezető átjáróba, Urahara pedig a szokásos visszavágyódó szemekkel nézett utánuk.