A „majdnem” zavartalan út után Rukia, Orihime és Renji levegőért kapkodva térdelt a földön.

- Mi volt ez a förgeteg? - mutogatott a hátuk mögé égnek álló copffal Renji, mint aki szellemet látott - Amikor Mirai vitt át az alagúton, nem üldözött semmi!

- Akkor ez biztos nekem szólt. - nevetgélt Orihime - Valami takarító, vagy mi a szösz a neve.

Már a városon kívül is érezhető volt, hogy óriási és többfrontos küzdelem zajlik a kapitányok között. Renji kapkodta a fejét, hogy beazonosítsa, ki kivel harcol. A kapuőrnek szerencsére színét sem lehetett látni, így nem volt nehéz bejutniuk.

- Befelé! - hessegette be Renji a lányokat a romhalmazhoz hasonlító városba - Nincs bámészkodás, futás! Itt még a légynek is szeme van.

- Ráadásul nem is egy. - szólt hozzá Rukia az őrségről szóló, virágnyelven előadott témához.

- Ők azok! Elkéstünk! - borzongott meg Rukia, mikor a kivégzőhegyen két óriási energia csapott fel Ichigo és Byakuya személyében

A szállások kongtak az ürességtől a folyó harcok miatt. Addig- addig futottak és lopakodtak, míg ki nem lyukadtak a 6. osztag területén a - nem teljesen üres - Kuchiki rezidencia előtt. Nem volt véletlen, hogy Renji ideirányította őket.

- Soha jobb alkalmat! Megkeresem Zabimarut. Nem tart sokáig.

- Nagyon aggódom Ichigóért, én előremegyek! - jelentette ki Orihime és a kivégzőhelyre mutatott - Találkozzunk ott!

Rukiának nem tetszett a naiv elképzelés, de nem ő volt a főnök. Kénytelen volt beleegyezni, hogy szétváljanak. Orihime elszaladt, ő pedig Renjivel bemászott az épületbe egy ablakon.

- Ó, hogy mit kapok én ezért… - lihegte Rukia futás közben, miközben leütöttek pár őrt - Egyáltalán sejted, hol lehet a kardod?

- Persze!

- Fél órája is ezt mondtad! - rivallt rá a lány jogosan - Körbe- körbe rohangászunk! Rengeteg idő elment! Körülbelül ugyanennyi idő és Urahara is halott ember. - vágott Rukia gúnyos grimaszt.

- Ha Miraira célzol, szerintem minket is péppé ver.

Egymás után kutatták át a szóba jöhető helyiségeket és hallgatatták el a „fogadóbizottságot”. Kivételt csak a Kuchiki- klánhoz tartozókon tettek, őket Rukia mágiával elkábította.

- Végre! - rikoltott fel Renji, miután szétkaszabolt egy tároló szekrényt - Zabimaru!

Eldobta a kényszerből magával hozott kardot és végigsimított a saját lélekölőjén. Az ajtóban őrt álló Rukia már nagyon ideges volt.

- Ha kiélvezkedted magad, akár el is tűnhetnénk! Jött egy erősítés!

Még pár akadály és minden megvolt, hogy folytassák rohamlépteiket a nyílt utcán.

- Lassú vagy, lemaradtál! - vette fel Renji a pöttöm Rukiát.

- Bocs, de rövidek a lábaim, te létra!

Míg ők kutakodtak, az elaltatott Mirai éledezni kezdett az emberek világában. Urahara máris behúzódott az egyik sarokba, hogy védje magát. A lány csak nehezen tért magához, de abban biztos volt, hogy letépi Urahara fejét.

- KISUKE- SAN! - hörögte, miközben felült és a maga mellett heverő kardjáért nyúlt - Mit csinált velem?

A szőke szélsebesen ugrott és Mirai számára nem elérhető távolságra rúgta annak kardját és ostorát. Mirai elgáncsolta Uraharát, gyorsan lábra állt és felkapta a fegyvereit.

- Mirai kisasszony, erre semmi szükség, tegye le! - hívta elő Benihimét a földön tanyázó férfi - Nem akarom önt bántani.

Mirai majd’ felrobbant a kínzó tehetetlenségtől. Kiejtette a kardját, ökölbe szorította a kezét és kibontotta az ostorát.

- Ezzel fojtom meg, ha átengedte Rukiáékat. - suhintott vele az alacsony szobában.

- Tessék. - nyújtotta Urahara a nyakát, s enyhén lehajolt.

Mirai szemében ördögi tűz gyúlt és ostora rövid nyelével gyengén tarkón vágta a férfit.

- Ne szórakozzon! - sziszegte - Nem bocsátom meg, hogy átvert a teával.

Egyre idegesebb lett, ami Uraharáról nem volt elmondható. Ki legyen nyugodt, ha nem ő?

- Tudom, hogy jót akar nekem, Kisuke- san. - lépett Mirai az ajtóhoz - De sajnos nem tudom, mitől véd ennyire.

Urahara feljebb tolta a fején a kalapját és törökülésben leült a lány futonjára.

- Mirai… Engedje, hogy megmentsem a jövőt. - szuggerálta fakó hangjával.

(a Kisuke megmentést jelent, ha hihetek annak, amit olvastam)

Mirai egy szökkenéssel mellette termett és úgy megrázta Uraharát, hogy az nem tudott mást tenni, csak rongybabaként tűrni.

- Akkor nyissa meg azt a retkes átjárót! - káromkodott rekedten.

Urahara csüggedt mosolyra húzta a száját, amitől az agresszív lány abbahagyta a terrorizálást.

- Ööö… - próbált valami értelmeset kinyögni és eligazgatta a szőke összegyűrt ruháját - Elnézést a kirohanásomért.

- Semmi baj, már megszoktam öntől. - porolta le magát Urahara, miközben nem is lett koszos.

- Kérem… - meredt rá Mirai könyörgő szemekkel - Fontos nekem.

- Ki fontos önnek, kedves? - váltott ismét sokkterápiára.

- Nem tudom, mikor történt… de már nem ugyanúgy érzek Renji iránt. - markolt bele görcsösen a saját nadrágjába - Én… én hazudtam magamnak?

Urahara felkelt és komoran a kétségekkel küzdő lány szemébe nézett.

- Ezt kitől kérdezi? Tőlem vagy magától?

Mióta a lelkiismeretével küzdött, tudta, hogy létezik lelke mélyén egy másik világ, de dacból nem hajlandó megismerni. Ez a titok viszont vágyik a fényre, hogy Mirai előrántsa az elnyomó feledésből. De a bevallással, hogy valami nincs rendben a két nappal ezelőtti akciója óta, jelentős lépést tett a nagy beismerésig. Hiába emelt maga köré falat, ha rajta kívül mindenki átlát rajta, mintha csak üvegből lenne. Az üvegfal mögött pedig egy kétfelé osztott Mirai vív ádáz csatát. Mindkét fele él, de mindkettő magányos, az egyik harcolni akar, a másik csak ki akar törni a gödörből, mielőtt a vakságban elhalna. Izgalomtól túlhevülten felsikított, hogy visszataszítsa a gondolatit, oda, ahonnan jöttek.

- Látom, rátalált az ösvényre. - jegyezte meg az elégedett Urahara - Na, jó! Saját felelősségére átengedem.

Mirai ki tudja honnan, kapott egy lila öves, női shinigami ruhát az újabb látogatásához.

- Csak be ne hozza a többiek előnyét. - zárta be pár perccel később a lány mögött a kaput. 

Renji nem tette le a kolonc Rukiát. Hosszú léptekkel szelte át a délutáni fényben úszó üres utcákat. Azaz majdnem üres, mert egy kapitány állta útjukat.

- Ö… Tousen kapitány, mit keres itt? - kérdezte Renji nem kis döbbenettel.

A vak férfi minden szófecsérlés nélkül egy örvénylő fehér szalagot dobott feléjük.

- Mi ez?

Renji és Rukia nem értett semmit. Velük egy időben a másik két áruló, Aizen Sousuke és Ichimaru Gin is ugyanezt az eltüntető technikát alkalmazta. 

- Mi a pokol volt ez? - fuldokolt Renji, s mint kiderült, a város már alattuk van, mert Tousen a kivégzőhegyre vitte őket - Ez a Soukyoku hegye!

- Üdvözöllek, Abarai. - szólította meg Aizen.

Renji hátrakapta a fejét. Meglátta a sunyi Ichimarut és a hang gazdáját, akinek hivatalosan nem volna szabad az élők sorában lennie!

- Aizen kapitány… az nem lehet! És Ichimaru… Mi folyik itt? - verte ki a víz.

- Tedd le Kuchiki Rukiát és lépj hátrébb. - utasította Aizen könnyedén.

Renji és Rukia ha eddig biztonságban érezte magát, most még a saját nevét is elfelejtette.

- Hogy lehet életben, Aizen kapitány? - folytatta a semmit nem értést a Rukiával térdelő Renji - Mit mondott az előbb…

- Furcsa? Lehetetlen, hogy nem hallottad. Azt mondtam, tedd le Kuchiki Rukiát és lépj hátrébb.- ismételte meg Aizen ugyanabban a tenyérbemászó hangnemben.

Renji meg sem bírt mozdulni. Egy valamit tudott: nem fog eleget tenni a felszólításnak!

Ezzel egy időben a 4. osztag kapitánya és hadnagya menteni próbálta a menthetőt a 46- ok Központi Tanácsában. Unohana megkérte a hadnagyát, hogy küldjön üzenetet az összes kapitánynak és hadnagynak Aizenről, annak tervéről és tartózkodási helyéről. Isane hangja másodpercek múlva mindenkihez elért:

- Minden kapitánynak, hadnagynak, helyettes hadnagynak és az idegeneknek is a városban! Itt a 4. osztag hadnagya, Kotetsu Isane. Fontos híreim vannak. Ez egy sürgős üzenet a 4. osztag kapitányától, Unohana Retsutól és tőlem. Minden, amit mondani fogok, igaz!

A zajló harcokat mindenki abbahagyta és megkövülten hallgatták az árulás megmásíthatatlan hírét, s hogy megölték Hitsugayát és Himamorit.

Mirai ekkor ugrott át a falon és kezdte meg villámléptekkel kísért útját a kivégzőhely felé. Annyira tombolt benne a tenni akarás, hogy életében először, egymás után is képes volt villámléptekkel közlekedni (és arra is ment, amerre valóban akart).

Ichigo, Ishida és Ganju épp lefelé tartott a kivégzőhely végtelen lépcsőiről, mikor meghallották a figyelmeztetést.

- Ez most igaz? Vagy az ellenség egyik csapdája?

- Igaznak tűnik. - mondta Ishida szigorúan - Nem érezted, Kurosaki? Azt a szellemi energiát, ami megjelent felettünk.

- Rukia! - kapott észhez a Ganju vállába kapaszkodó sérült Ichigo.

- Hé! - szólt utánuk egy Ichigónak ismerős hang, majd testet öltött előttük - Ti tudjátok, mi a nyavalya folyik itt?

- Mirai… MIRAI? - vakarta meg a fejét a nyekegésből felüvöltő Ichigo.

- Nem, a jóisten! - forrongott a lány csípőre tett kezekkel.

- Ismered, Kurosaki? Ki ez? - kérdezték a többiek.

- Aminek látszik. Egy őrült shinigami.

- Ő most fiú vagy lány? - kérdezte Mirai Ishida nemén agyalva, elnézve a leőrültezést.

- Quincy vagyok… - igazította meg a srác a szemüvegét.

- Nem lettem okosabb… Megsérültél? - kérdezte a lány Ichigótól.

- A vőlegényed kemény dió volt. Még mielőtt megkérdeznéd: igen, harcoltunk, győztem és nem tudom, hol van! - foglalta össze - Előre megyünk! Gyere!

Mirai kerek szemekkel igyekezett felfogni, amit a fiú hozzávágott, de nem volt sok ideje, mert Rukia és Renji előrébb állt a fontossági listán.

A sziklatömb tetején semmi sem változott a felállás, Renji továbbra sem rebbent. Aizenen még nem látszott türelmetlenség, de nem kellett hozzá nagy ész hogy nem szabad neki engedelmeskedni.

- Hogyan, Abarai?

- Azt mondtam, nem teszem meg, amit kért!- vágott vissza Renji és jobban magához húzta Rukiát.

- Értem. - nyugtázta a kapitány, mire Ichimaru kardot rántott.

- Hagyd csak, Gin.

Aizen félig ráérős, félig határozott léptekkel elindult Renjiék felé

- Tudom, hogy akaratos vagy, Abarai. Ha önszántadból nem engeded el Kuchiki Rukiát, akkor nincs mit tenni. Figyelembe veszem az érzéseidet is… Nem muszáj elengedned. - húzta ki széles mozdulattal a kardját - Hagyd itt a karoddal együtt…

A volt hadnagy rájött, mit is akar a hullakapitány. Nagy lendületet készült venni, hogy elugorjon a kard lesújtó éle elől, de ez nem jött össze. A lökéstől hátrébb sodródtak. Még a térdén tartotta Rukiát, de a vállán az Uraharától kapott halálisten egyenruha elszakadt.

 - R… Renji! - kiáltott fel Rukia a Zabimarut fogó vérző kar láttán.

- Nahát, nahát. - vette keményebbre Aizen a szemüvege mögül - Egész jól megtanultad a védekezést, ugye, Abarai? Fejlődtél, ennek örülök. De azt kérem, ne légy ilyen makacs. Rálépni egy hangyára úgy, hogy ne öld meg, hihetetlenül nagy összpontosítást igényel. És mint a volt parancsnokod, nem engedhetem, hogy meghalj.

- Renji!

- Csend legyen, Rukia. "Nem engedem, hogy meghalj", a fenéket! Akkor miért ölte meg Hinamorit? - kérdezte Renji mérgesen gyerekkori barátjára gondolva.

Aizen egy félmosoly közben lehunyta a szemét.

- Ő nem tudott nélkülem létezni. - idézte fel az utolsó estét - Én tettem ilyenné. Nem gondolod, hogy szánalomból öltem meg, mielőtt végleg elmegyek?

Renji azt hitte, félreértette a kegyetlen mondatot.

- De az igaz, hogy nem akartam megölni. - folytatta a volt kapitány - Reméltem, hogy Kira vagy Hitsugaya ellen csatában hal meg. De nem így történt. Nem volt más választásom, minthogy én végezzek vele.

- Igazán? - kérdezte Renji leszegett fejjel, haragtól és fájdalomtól torz hangon - Kira és Hinamori csak egy báb volt?

- Veled együtt, Abarai.

Renji alig tudta türtőztetni magát.

- Mindent értek. Ön nem az az Aizen kapitány, akik ismerek! Nem tudom, miért akarja Rukiát, de akkor sem adom át, csak miután engem megölt!

- Nem vagyok az, akit ismersz? Sajnálom, de az egy illúzió, Abarai. Akit ismersz, az sosem létezett.

Renjinek itt lett elég. A levegőbe ugrott Rukiával és hívta Zabimarut.

- Shikai? Ezzel még időt sem tudsz nyerni. - hárította el a főáruló egy laza mozdulattal a támadást - Utoljára mondom… tedd le őt és lépj hátrébb.

A vöröst csak az állította le, hogy Aizen egy kézzel megállította és darabokra tépte Bestiát, majd kapott egy hátba szúrást. Utoljára figyelmeztette a harcképtelen Renjit, hogy tegye le Rukiát.

- Kérem, várjon! Aizen kapitány… én… - kiáltotta a lány.

- Nem! - fogta magához Renji a saját vérében fürödve - Nem engedem el, maga idióta!

Ha most is egyedül hagyja, mint gyakorlóéveik alatt, azt sosem bocsátaná meg magának. Jóvá kell tennie a múltbéli hibáját. Aizen látta, hogy most már hiába győzködi őt „szép szóval”.

- Értem, ez sajnálatos. - emelte fel a kardját, hogy elintézze a barátját védő Renjit, de arra senki sem számított, hogy valaki blokkolja őt.

Egy keskeny, fekete pengéjű kard volt az. Jobban mondva Ichigo és a kardja.

- Üdv! Azért csúszol a földön, mert Rukia ennyire nehéz? - kötözködött - Jöttem segíteni, Renji!

- Ahogy én is! - hallatszott egy ostorcsattanás, majd kirajzolódott a szélfútta homokból Mirai képe - Még mielőtt kinyíratnátok magatok!

- Miraiiiii! - sikította az egymásba kapaszkodó Rukia és Renji égnek álló hajjal, miközben hátraugrottak.

- Mit visítotok? Nem én vagyok az ellenség!

Rukia Renjire nézett, majd mindketten vállat vontak. Nem érezték magukat haj, de nagy biztonságban.