Miraihoz sem másnap, sem utána nem ment be senki az ápoló személyzeten kívül. „Csak” Zaraki tette színét, mutogatva a bekötözött kezét a legtöbbször neki hátat fordítva alvó Mirainak.

- Ébredj, te! Van egy ajánlatom a számodra! - törte a lányra az ajtót két nap alatt harmadjára.

Mirai megfordult és hunyorogva kinyitotta a szemét. A két őr félájultan fetrengett a háttérben, már amit a vendégtől látott és az előzetes hangok alapján feltételezett.

- Miért zaklat már megint, hogy le kellett ütnie őket a kulcsért? Pusziljam meg a kezét? - vette át a kapitány laza stílusát - Ha ezért jött, örülhetek, hogy nem a nyakába haraptam.

- Nem rossz ötlet… - vigyorodott el Kenpachi, mint egy perverz, mire a lány szó szerint elsötétült - De én nem vagyok Kyouraku, hogy itt flörtölgessek…

- Pedig azt teszi. - szájalt Mirai, de máris megbánta és a biztonság kedvéért hátrébb ült az ágyon.

- Ne fantáziálj! Más ügyben kereslek! - borult el egy pillanatra Zaraki is - Az a hír járja, hogy száműzetni akarod magad. Mi lenne, ha osztagot váltanál helyette?

Mirai nem hitte volna, hogy bárki is marasztalná.

- Elbírjuk mi viselni egymást, kapitány?

- Persze! Amint elég erős leszel, úgyis jössz hozzánk kényszermelózni. A lélekerőd ugyan legyengült, de majd visszatér.

- Most… meglepett. - hebegte a lány - Én csak Unohana kapitánynak említettem, hogy jobb lenne, ha ismét távoznék. Ezúttal örökre. Miért terjesztette el? - kérdezte kissé bosszúsan.

- Szerintem azért, hogy valaki lebeszéljen, mert tényleg baromság! - csörgette meg a kulcsokat Zaraki - Fenn a hegyen az kiabáltad, hogy nem akarsz Kuchikihez menni… adva az ok, hogy ne maradj a 6. osztagnál. Úgy kidühöngi magát, mint még soha és boldogan aláírja az osztagváltást igazoló lapodat. Meg hová van leírva, hogy egy helyen kell lecövekelned? Tetszik a harchoz való viszonyod, az erőd, az elszántságod, és ha kell, iszonyú dühös és öhöm… flúgos vagy. Egyszóval bírlak. Fontold meg a váltást, mielőtt ismét belevetnéd magad az unalmas emberi világba.

- I… igen, megfontolom, mert nem kívánatos személy vagyok Kuchikiéknél. De tudom, hogy a hadnagya nem szeret osztozkodni magán. - mosolyodott el Mirai.

- Yachiru lehet féltékeny lesz, de úgy amortizálja a férfiakat engem is beleértve, hogy nem árt egy kis szünet. Kedvel téged, mert azt mondta, szívesen ugrókötelezne az ostoroddal, szóval nehogy egy kislány tartson vissza! - „fenyegette” meg.

- Már visszakapta. Azt üzeni, kicsinál. Látod, tárt karokkal várunk!

Igen, ez a 11. osztag: fanatizmus, bosszú nem kizárt.

- Ígérem, ma már nem zargatlak. - lépett ki Zaraki a cellából - Neked kell dönteni.

Visszazárta a lányt, a kulcsokat pedig a magukhoz térő őrök mellé dobta.

- Hogy lenne-e értelme ezért maradni, még nem tudom. - gondolta Mirai.

Túl nagy váltás lenne egy új osztag. A hatodik és a második között kisebb a szakadék, mint a hatodik és a tizenegyedik között.

Eljött, aminek el kellett jönnie: a fogság ötödik napján megjelent Renji. Nem köszönt, nem vágott bomlott képet, s egyáltalán nem látszott haragosnak. Törökülésben leült a rácsok elé és mindkét kezével megtámasztotta az állát. Az éppen felülő Mirait nézte, szemeivel jelezve neki, hogy nem tud megszólalni. Az a baj, hogy Mirai sem. Viszont ha senki sem töri meg a csendet…

- Jól vagy? - érkezett a kérdés két perc múlva az alig cincogó Miraitól.

- Jobban. De te és Rukia tutira nem! Miért vesztetek össze? - döbbentette meg a lányt a félig kiabáló stílusával - Felesleges kérdés… tudom.

Mirai kettejükről akart beszélni, nem a Rukiás balhéról.

- Ha tudod, akkor hagyjuk. - markolta meg a rácsokat a közelebb merészkedő Mirai.

- Nehogy megint bocsánatot kérj tőlem! - nézett Renji a szemébe - Mondj valami újat.

Mirai összerezzent, de nyugalmat erőltetett magára.

- Én felnézek, rád Renji! - mondta olyan hangosan és őszintén, hogy még az őrök is odafigyeltek.

A vörös hajú önbizalma mostanában igencsak mélyre süllyedt: Ichigo és Byakuya legyőzte, nem tudta kiszabadítani Rukiát, Mirai megmentette, aztán kiszeretett belőle. Egyetlen jó dolog, hogy valószínűleg megtarthatja a hadnagyi címét, mert Byakuya még nem penderítette ki.

- Felnézel rám? - döbbent le.

Itt az újabb pozitívum. Ugyan Mirai is belerúgott, de most azon volt, hogy jóvátegye és szerencsére Renji hitt neki.

- Nem emlékszel, te voltál az első és sokáig az egyedüli 6. osztagos, akit kedveltem. Ó, hányszor vittelek haza részegen… - mosolygott - Nagyon szerettelek, de a titkos szerződés miatt nem közeledhettem feléd.

- Világos. - szedte le Renji Mirai ujjait a rácsokról.

Elakadtak. Csak ültek kéz a kézben és tudták, hogy semmi sem lehet olyan, mint régen. Egy barátság, vagy pontosabban, több mint barátság futott zátonyra. Kérdés az, hogy a darabokból mit tudnak megmenteni.

- Mi lesz veletek, Mirai?

- Apám tárgyal vele, de ennél többet nem tudok. Nem akarok hozzá menni és kész. - felelte komoran és elengedte Renji kezét.

- Rukia megpróbálta telibeszélni a fejét, de csak azt érte el, hogy Byakuya kitiltotta a kórházból. Szeretném, ha tudnád, én a te pártodon állok.

- Köszönöm. Engem rövidebb ideje ismersz, mint Rukiát és engem védesz… tényleg köszönöm. Meg sem érdemlem! - sóhajtott fájdalmasan Mirai.

- Dührohamot kaptál… de kit érdekel, hogy kimondtad? Jobb, hogy most derült ki. Úgysem működött volna köztünk. - sóhajtott Renji is - Milyen szörnyű, hogy gyorsan terjednek a pletykák, nem igaz? Mi ez az önkéntes száműzetés vagy osztagváltás?

Mirai nyelt egy nagyot. Valóban gyorsabban terjedtek a hírek, mint a modern világban.

- Hm? Vissza akarsz menni Urahárékhoz? - kérdezte Renji - Ne már! Vagy ha maradsz, akkor átmész a 11. osztaghoz, jól mondom?

- Olyasmi. - erősítette meg Mirai szűkszavúan vakargatva a tarkóját.

- Tegnap Zaraki és a hadnagya rárúgta az ajtót Byakuyára és arról hablatyoltak, hogy írja alá az áthelyezésed. Nem tudom, mennyire váratlan a múltkori után, de a kapitányunk nem egyezett bele.

- Tessék? - döbbent le Mirai.

Ekkor Unohana és Zaraki lépett be a börtönbe, megszakítva, hogy Mirai választ kapjon. Renji felállt a földről és félre húzódott.

- Szabad vagy, Mirai! - nyitotta ki Unohana a cellát - Mostantól tizenegy hétig Zaraki kapitány osztagáé vagy.

- Szia! - integetett neki Yachiru a kapitánya válláról.

Mirai visszaintegetett, de hamar lefagyott az arcáról a derű, mert jött két őr és megbilincselték a kezét.

- Miért bilincselik meg? - kérdezte Renji, miközben kivett valami összehajtott cetlit a hakamájából - Azt hittem, kényszer nélkül viszik el!

- Ne aggódjon, Abarai hadnagy. - vette el Unohana a papírt, de nem olvasott bele - Menjen előre és szóljon Kuchiki kapitánynak, hogy hamarosan odaviszik a lányt.

- Máris.

- Te tudtál erről, Renji? - kérdezte Mirai semmit sem értve - Nem! Ne vigyenek oda!

- Szándékosan nem említettem. Ne haragudj.

- Te kis aljas… - küldött neki Mirai egy finom bokán rúgást, ami be is talált.

Renji távozott, Mirait pedig előbb elvitték a főkapitányhoz, hogy eligazítást kapjon, hogy pontosan mit kell tennie a 11. osztagnál. Ha Zaraki jelölné ki a feladatait, biztos csak egy faládában távozna a munka leteltével.

Unohana előre küldte Byakuya kérvényét a főkapitányhoz, aki majd kiesett a szemén olvasás közben. Főleg azon a részen, amire megkérték, hogy ne említse meg.

- Jöjjenek! - szólította a várakozó helyiségben ücsörgőket egy hivatalnok.

Ülőhelyzetbe nyomták a még mindig megbilincselt Mirait és hallgatták Yamamotót.

- Üdvözletem! Az előbb kapott kérvényt megerősítem: Setsu Mirai az édesapja és Kuchiki kapitány közös kérésére nem válthat osztagot és nem vonulhat önkéntes száműzetésbe.

- Micsoda? - akadt ki Mirai és Zaraki egyszerre.

- Mit akarnak velem? Tudtam, hogy Yama- tata szenilis! Ő a főnök, nem más. - esett kétségbe a lány.

Yamamoto nem mondott el mindent, csak azt, amire a levél felhatalmazta. Unohana tartott attól, hogy Mirai neheztelni fog rá, amiért elárulta Byakuyának a terveit.

- Sensei… nem tarthatnak itt!

- De igen. Összefoglalva, a büntetésed leteltéig nem hozhatsz önálló döntéseket.

- Már felnőtt vagyok és nem őrült, hogy gyámság alá helyezzenek! - tiltakozott Mirai.

- Közbeszólhatok? - kérdezte Zaraki.

- Tessék. - adta meg a szót a főkapitány.

- Ha Kuchiki kiakadt azon, amit Mirai a feleségéről mondott, pedig csak a tapsvihar hiányzott a „szeretlek” után, nem tartom logikusnak, hogy lekösse. Setsu Haru is elég önző, hogy ebbe belement.

- Kapitány! Nincs leírva ide, hogy felbontják a szerződést. - lobogtatta Yamamoto a papírt.

- Nem lesz házasság! - próbált felkelni Mirai, de a mellette ülő őrök megakadályozták.

- Ez nem az én dolgom! Elmondom, mi lehet a feladatod a 11. osztagnál: főzés, utca- és szállásseprés, játék Kusajishi hadnaggyal, edzőteremben felügyelni a békés harcot, és ha Zaraki kapitány úgy dönt, akkor papírmunka. - ismertette az 1. osztag kapitánya.

- Értettem. - mondta Mirai, mert nem tehetett mást.

Ennél rosszabb már úgysem történhet, minthogy erőszakkal itt marasztalják.

- Ígérem, nem szívatjuk nagyon… vagy agyon. Haha, még sosem volt nemes takarítónőnk! - nevetett Zaraki - Már ma este nálunk alszol!

- Mi lesz a fegyvereimmel?

- Pár nap múlva visszakapod, de csak edzésre használhatod őket. - mondta Yamamoto.

- Jó, köszönöm. - mondta kissé flegmán.

Távozhattak. A két őr karon fogta Mirait és kivezették az épületből. Unohana és Zaraki visszament a saját osztagába.

- Kérem, ne vigyenek oda… - könyörgött Mirai, s alig bírta visszatartani a könnyeit.

Többet nem sírhat miatta!

Renji visszament a lábadozó Byakuyához. Tudták, hogy Mirai bármelyik percben megérkezhet. A nyakig bekötözött, megkopott fényű Byakuyán látszott, hogy feszülten várt.

- Renji. - szólította meg a közelében farigcsáló vöröst - Miért vagy itt?

- Hm? Mert a hadnagya vagyok. - felelte kissé tartva tőle.

- Most biztos arra gondolsz, hogy miért vagyok még életben.

Ezt a pesszimizmust, csoda, hogy nem ugrik ki mindjárt az ablakon…

- Természetesen nem. Ha meghalt volna, ki ösztönözne, hogy erősebbé váljak?

Byakuya nem szólt, csak ült, mint akit ágyhoz szegeztek.

- Kapitány, én…

De Renji nem bírta befejezni, mert trappolást hallottak az ablak alól, s a gyönyörű kék eget Ichigo narancs feje takarta el:

- RENJI! - üvöltött be úgy, hogy majd lerepült Byakuya haja.

- Dugulj már el! - mászott bele Ichigo arcába szegény Byakuyán keresztül - Mi az ördögöt akarsz itt? Éppen valami nagyon menőt akartam mondani, a fenébe is!

- Ó… ó bocsi. - makogta Ichigo és kényelmesen lekönyökölt az ablakpárkányra - Egyébként, nem tudod, hová ment Rukia?

- Mi? Történt valami Rukiával? - kérdezte Renji - Itt nincs, mert a kapitány kitiltotta.

- Áh, ha nem tudod, akkor mindegy. - mondta Ichigo, mire Orihime is bekukkantott a szobába.

- Mi a helyzet, itt van Rukia?

- Nincs! - mondta Renji neki is - Mindjárt behozzák Mirait, Rukia meg nem lehet itt.

- Hogy másztál… - kérdezte volna Ichigo Oruhimétől - Hát, jó. Sajnálom, Renji, Byakuya, most mennünk kell.

- Elnézést a zavarásért, Renji és Byakuya- san. - köszönt el a lány és leugrottak a kb. harmadik emeleti az ablakból.

- Mi van ezekkel? - kérdezte Renji, majd a becsületében megsértett Byakuyára nézett - Mi a baj, kapitány?

- Semmi… - tette a nyakára a kezét a költői kérdést ízlelgetve - Csak… az az ember… ugye nem akar továbbra is a keresztnevemen hívni?

- Ö… nem tudom.

Renji szeme az asztalon heverő kupac hamura tévedt:

- Tüzeskedett, kapitány? Szóljak egy takarítónak?

- Nem kell. Ez is része a díszletnek. - fogalmazott sejtelmesen Byakuya.

- Ha ön mondja…

Kopogtak. Egyformán kapták az ajtó irányába a fejüket és egyformán várták, hogy kinyíljon. Először csak egy őr jött be.

- Mélységesen elnézést kérek, hogy megszakítom a beszélgetést, de meghoztuk Setsu Mirait. - hajolt meg.

- Rendben.

Mindkét őr bevezette a megbilincselt és most már bekötött szemű lányt, aki felkészült az újabb fejmosásra.

- Közelebb. - utasította Byakuya.

Renji átadta azt a széket, amin az előbb még ő ült. Mirai vakon kitapogatta és helyet foglalt.

- Vegyék le róla a kendőt és a bilincset.

- Kapitány, az ön biztonsága érdekében tettük rá.

- Levenni és mindenki másnak kifelé.

- Igenis. - mondta Renji és kitessékelte az őröket.

Mirai megmozgatta a szabaddá vált csuklóit, de addig nem nézett fel, míg Renji és az őrök nem mentek ki a szobából, s azután is csak a szemközti falat nézték.