15.fejezet: Bizalom

Haru reggel arra lett figyelmes, hogy a kanapéról lelógó kezét

újra és újra megnyalja valami… vagy valaki. Eleinte próbált

nem ügyelni rá, ám időközben arra is ráébredt, hogy Gin nincs

mellette. Álmosan felnyitotta pilláit, majd a nyalogató felé

pillantott, aki – mint kiderült – Kistune volt. A hollow

vakkantott párat, majd felugrott a kanapéra, szembe Haruval,

aki értetlenül, és kómásan tekintet vissza a halványzöld

szempárra. Észre vette, hogy valaki betakarta, s az asztalra az

azamét is kikészítette.

- Gin… chan… - motyogta álmosan. Ekkor Kitsune hirtelen

kócos fejére ugrott, vakkantva egyet, mintha csak mutatni

akart volna valamit. Haru erre balra fordította fejét, s az előbb

keresett személyt máris megtalálta az ajtóban, amint valakivel

beszélget. Halk volt, nem akarta kedvesét felébreszteni.

- Sajnálom, Neko-chan még alszik, gyere vissza később. – mondta.

- Nem lehet. Aizen-sama parancsa szerint mindenhová

követnem kell, s figyelnem rá. – hangzott egy másik,

színtelenebb férfihang, amire Haru érdeklődve kapta fel fejét.

- Nem hiszem, hogy Neko-channak szüksége van fracciónra. És

mint mondtam, alszik. – válaszolt vigyorogva a shinigami.

Nyilvánvaló volt, miért rendelt hirtelen Aizen Haruhoz egy

fracciónt. Szemmel akarja tartani, tudni minden lépését, ha

netán valóban ellene fordulna. Ezen szélesen elvigyorodott a

lány, majd magára csavarva a takarót felállt.

„Megijedt… tudja, hogy most nagy hatalom került a kezembe, s

nem meri megkockáztatni, hogy ellene forduljak…” – nevetett

magában, majd az ajtóhoz furakodott.

- Jól hallom engem keresnek?

- Neko-chan…!

- Hagyd! Ha Aizen szemmel akar tartani, hát tessék! Engem

nem izgat! A Hougyoukut úgyis mindenféleképpen

elpusztítom! – felelte magabiztosan, gúnyosan elmosolyodva a

lány. A fracción egy magas, fekete hajú fiú volt, sötétkék,

kifejezéstelen szemekkel. Valójában iszonyatosan ellenszenves

volt Haru számára, de próbált úgy tenni, mintha ott se lenne.

- Megtiszteltetés, hogy az ön fracciónja lehetek,

Yamaneko-sama. Az én nevem Loro Tres. – szólt a fracción,

meghajlást követően. Kitsune azonnal morogni kezdett rá, ám

nem sokkal később a morgás átment szimatolásba. Két

arrancart is érzett…

- Yamaneko-sama! – hangzott egy örömteli kiáltás a

folyosóról, mire Haru, Kitsunével a vállán kíváncsian

kitekintett. Nem sokkal később Hana ugrott a nyakába, így

Kitsune kénytelen volt leugrani a földre.

- Yamaneko-sama! Úgy örülök, hogy épségben visszatért

! Nagyon aggódtam magáért! – mondta a lány, ahogy Haruhoz

bújt. A shinigami kezdett beletörődni, hogy soha nem veri ki

Hanabirából ezt a megszólítást, így hát ezúttal nem is tette

szóvá.

- Gomen… muszáj volt „kiszellőztetni a fejem”. – válaszolta.

- És az azt is jelenti, hogy csak úgy eltűnsz a francba? – jelent

meg Grimmjow is, aki majdnem rálépett az apró Kitsunére, így

az megijedve ugrott arrébb.

- Grimmjow… csak nem… te is aggódtál? – kérdezte gúnyosan

Haru.

- Tch, sokat képzelsz magadról kölyök. Miért jöttél egyáltalán

vissza? Ha jól tudom, a barátaid már eljöttek érted. – válaszolt

flegmán az espada.

- Grimmjow-sama, ne mondj ilyet! – mondta Hana. Ő, és Haru

is tudta, hogy Grimmjowot most csak az Ichigo elleni harc

élteti.

- Inkább bent beszélgessünk! Egy pillanat és fel öltözök. –

mondta mosolyogva Haru, majd betessékelte a bagázst. Amíg a

szobájában öltözködött, addig a többiek helyet foglaltak a

kanapén…

- Yamaneko-sama… - szólt Hana, a díványt nézegetve. – Mik

ezek a foltok a kanapén?

- He? Eto! Semmi! – vágta rá a lány elvörösödve.

- Értem… szóval semmi… - vigyorodott el a hatos espada,

mikor apró, de feltűnő csoki foltot fedezett fel Gin ruháján is.

Ekkor azonban Kitsune vakkantása törte meg a csendet, ahogy

felugrott a kanapéra, Hana ölébe. A lány meglepődött, hisz

eddig még észre sem vette a kis hollowot. Érdeklődve

megfogta, s szemmagasságába emelte, amire Kitsune egy

nyalással válaszolt. Hana továbbra is szótlanul bámulta, majd

egyre nagyobb örömmel elmosolyodott.

- De aranyos! – kiáltott föl, szorosan magához szorítva a

hollowot. Ekkor lépett be a szobába Haru is, aki csak

mosolyogva nézte a lányt, s szerencsétlen hollowot, aki már a

fulladás szélén volt.

- Hát ez meg? Kint szetted fel? – kérdezte Grimmjow.

- Igen. Megmentettem pár nagyobb, erősebb hollowtól, azóta

megállás nélkül követ. Nem volt szívem elküldeni, annyira

szeretetreméltó. – válaszolt mosolyogva Haru, majd egy

karosszékbe ült. Legnagyobb sajnálatára, újonnan szerzett

fracciónja azonnal mögéje állt.

- És… elmondanád ki a franc van mögötted? – kérdezte ismét

Grimmjow. Haru mélyet sóhajtott, majd elfintorodott

mosollyal válaszolt.

- A fracciónom. Aizen ajánlásával!

Hangsúly alapján hamar rájött mindenki, hogy nem kívánatos

személy, és csak azért van itt, hogy majd aztán mindent

jelentsen Aizennek.

- És… mi történt odakint? A… Shinigami barátaid? – szólt végül

Hana, s közben Kitsune hasát vakargatta, mintha csak egy

háziállat lenne. A hollow lehunyt szemmel élvezte, majd

kinyújtózás után szorosan Hanához simult.

- Találkoztam velük. Sőt, olyannal is, akiről nem hittem volna,

hogy eljönne értem. De nem mehetek még vissza. A

Hougyoukut… még mindenképp el kell pusztítanom. – mondta

elszántan a shinigami, majd egy húzásra megitta az asztalra

kikészített azamét, tekintve, hogy újabb roham készült rátörni.

- És mégis hogy? – kérdezte Grimmjow, megvetően a

fracciónra pillantva – Kolonccal a nyakadon?

- Ne aggódj, megoldom. Most, hogy már tudom, hogyan

használjam az új erőm, menni fog. – folytatta eltökélten,

magába merengve a lány, mire aztán hirtelen fölkapta a fejét.

Kitsune hasonló hirtelenséggel fordult meg, s tekintetével a

lányt követte, aki Grimmjowhoz szaladt

- Fordulj ide egy picit! – mondta. A férfi értetlenül, de szót

fogadott. Haru a férfi megcsonkított végtagjára emelte kezét,

majd lehunyt szemmel koncentrált. Már tudta, miként tudja

előhívni új képességeit, csupán a vérében csörgedező azamét,

és a vénáiban lappangó Hougyoukut eggyé kell forrasztania.

Viszont a kő ereje rettentő sok azamét igényel, s mintha Gin

olvasna Haru fejében, ismét bekészített egy poharat a szerből.

Grimmjow továbbra sem értette, mit akar tenni Haru, ám

egyszer csak melengető érzés járta át bal karját. Ekkor villant

csak be neki, hogy bal karját elvesztette egy szerencsétlen

ütközet büntetése végett. Hirtelen Haru felé fordult, s látta,

ahogy a lány keze aranyszínben úszik, s lassan meggyógyítja

őt.

- Ez… hogyan lehetséges? – kérdezte meglepetten, ám

Harunem válaszolt. Lassan, de végül meggyógyította

Grimmjow

karját. Viszont ahogy végzett, rögtön a pohárhoz kellett

kapnia, hogy kielégítse az azame szükségletet.

- Ez elképesztő Yamaneko-sama! Hogyhogy képes vagy

ilyesmire? – kérdezte izgatottan Hana.

- Ez az egyike a Hougyouku által szerzett képességeimnek.Pontosan nem tudom, hogy működik, de a lényege az, hogy képes vagyok visszaállítani a dolgokat. – válaszolt, miután lenyelte a löttyöt.

- Viszont ez sok azamét igényel. És ahogy ismerlek, te csak

azért sem innád meg a szert. A hiánya viszont rengeteg kárt

okozhat a szervezetedben – magyarázta Gin.

- Ne aggódj, megoldom! – válaszolt mosolyogva Haru, ám

ekkor Kitsune ugrott az ölébe, mintha emlékeztetni akarná

valamire.

- Valóban, még Szayelhez is el kell mennem! – motyogta, majd

a vállára rakta a hollowot, s felállt.

- Nemsokára jövök, beszélnem kell Szayellel! – mondta, majd

el is indult, vele együtt a fracción is. Ám mielőtt még elérte

volna az ajtót, válla fölött hátrapillantott Grimmjowra.

- Ez nem azt jelenti, hogy esztelenül a harcba kell rohannod,

Grimmjow. Nem azért gyógyítottalak meg, hogy meghalj!

- Tch… Majd pont az a shinigami kölyök fog kinyírni. – vetette

oda vigyorogva az espada. A válasz újabb aggodalmat szőtt

Haru szívére. Tudta, őt hiába kérné arra, hogy maradjon ki a

harcból, nem tudná meggyőzni. Így hát szótlanul, csalódottan

visszafordult, s elhagyta a szobát.