közéjük tartozott Soi Fong, Byakuya, s Kira. Ők tisztességes

távolságról figyelték minden mozdulatát az arrancarnak, s

kételkedve hallgatták, amit mondott. Orihime volt a gyógyító,

Ichigo pedig az, aki faggatózott.

- Szóval… Hogyan is találkoztál Haruval? Egyáltalán mit

keresett kint, ha utána önként visszament, nem tudod?

Fresa kisvártatva válaszolt csak, össze kellett szednie

gondolatait, hisz még mindig nem fogta fel teljesen, mi folyik

körülötte.

- Nos, én csak egész egyszerűen rátaláltam a homokban. Mikor

magához tért, azt hajtogatta, hogy neki mindenképp vissza kell

jutnia…

- Lehetséges lenne, hogy… - szólt Rukia, ám Yoruichi

félbeszakította.

- Ilyen ne is feltételez! Ha vissza akart menni, annak biztos komoly oka volt! Az én húgom nem áruló.

- Még szép hogy nem! – kapta fel a fejét az arrancar, mire

mindannyian érthetetlenül tekintettek vissza rá.

- Mondta is… mondta is, hogy nem áruló… Mindenről Aizen

tehet, úgy gondolom…

- Mesélt arról, mi történt vele? – kérdezte rosszat sejtve

Urahara.

- Csak annyit, hogy rettenetesen félt valamitől, valakitől, ezért

is szökött el. Ám mielőtt elment, Aizen kihasználta a Haru

vérében csörgedező Azamét, s megnövelte a Hougyouku

erejét…

- Az… nem lehet… - motyogta kikerekedett szemekkel Urahara.

- Mi? Kisuke… te tudod hogyan tette ezt Aizen? – kérdezte

Yoruichi.

- Igen – nyelt egy nagyon a volt shinigami – Még mikor a

Hougyoukut elkészítettem, tudtam, hogy az ébredését elő

lehet segíteni az azaméval. Reméltem, hogy erre nem jön rá

Aizen de…

- De mi? – vágott közbe idegesen Kira.

- Elég Haruhoz érintenie a követ, hogy az reakcióba lépjen az

azaméval. Ha így történt, Haru-chan ereje is

megnövekedhetett, ugyanakkor a Hougyouku… alig egy hónap

alatt eléri végső alakját. – magyarázta gondterhes arccal a

férfi.

- Pontosabban három hét. – vágott közbe Fresa. Ez idő alatt

Orihime be is gyógyította sérüléseit.

- Három hét!? – hangzott kórusban a kérdés.

- Igen. Ez miatt sietett vissza Haru. Váltig azt állította, hogy az

ő hibájából történt ez így, s magának kell kijavítania. –

válaszolta lehajtott fejjel Fresa, ám hamar felkapta tekintetét,

mikor Ichigo ököllel a homokba csapott.

- Ichigo… Minden rendben? – kérdezte Rukia.

- Az a lány… Most már tényleg az idegeimre megy!

- Ichigo…

- Nincs vesztegetni való időnk. – szólt közbe Byakuya – Bár

három hét hosszú idő, valami azt súgja, Aizen ennél hamarabb

elérheti célját.

- De mégis hogy juthatnánk oda időben? Bár úgy tűnik, közel

van a Las Noches, valójában kilométerek választanak még el

tőle. – szólt méltatlankodva Soi Fong.

- Ano… Nem vagyok biztos benne, hogy ennyire sietnünk

kellene – mondta félszegen Orihime – Ha Haru-chan azért ment

vissza, hogy a hougyoukut elpusztítsa, nem kellene bíznunk

benne?

- Itt nem arról van szó, hogy bízunk benne, vagy sem – vágta

rá Ichigo. – A Hougyouku túl hatalmas ahhoz, hogy egyedül

elpusztítsa. És ha nem tévedek, annak a rettenetes félelemnek,

amiről Fresa beszélt, Aizen lehet a gyökere. Mégis hogy akar ez

harcolni ellene, ha fél?

- „Valóban! Az a mosoly, amit Yamaneko taichou arcán láttam,

egyáltalán nem volt boldog. De ha tényleg fél Aizentől, miért

nem várt meg minket? Mi történhetett vele? Ichimaru… Mégis

mivel tudja ott tartani?” – elmélkedett Izuru.

- Nem hinném, hogy annyira magára lenne utalva a Las

Nochesben – törte meg a csendet Fresa. – Én már rég

elhagytam azt a borzalmas épületet, nem tudom, hogy mik

történtek a falai közt. De annyi biztos, hogy Haru nincs

egyedül. Ahogy észre vettem, s mondta is, Ichimaruhoz

gyengéd szálak fűzik, s biztosan Szayel-samával is barátságban

van.

- Hogy mi? Ichimru!? Az a semmire kellő áruló? – mordult rá

hirtelen Soi fong, bár Kira is hasonló érzelmekkel küszködött.

Fresa megijedt a shinigami kiáltásától, de amint Ichigo a

vállára tette kezét, megnyugodott, érzete, hogy benne

megbízhat.

- Mindannyian tudjuk, hogy Ichimaru volt az, akit Haru annyi

ideig keresett. Nem ismerem azt a rókaképűt, de ha Haru bízik

benne, talán… - szólt a shinigami helyettes.

- Ne nevettess! Mégis mi más oka lehetett volna Ichimarunak

elhagynia a Soul Societyt? Tudhatta volna, hogy Yamaneko

taichou keresi, hisz gyerekkorukban megígérték egymásnak,

hogy… - kiáltozott idegesen Kira, ám mérgelődését Fresa törte

meg.

- „Tudod, mi shinigamik sem vagyunk képesek sokáig tűrni.

Ráadásul… Kiderült, minden miattam történt. A férfi, akit

annyira szerettem, azért állt az árulók közé, azért követett el

annyi rettenetes dolgot, hogy rám találjon.” Azt hiszem,

valami hasonlót mondott Haru, mikor rákérdeztem, miért akar

annyira visszajönni a Las Nochesbe.

- És miből gondolod, hogy ezt el is hiszem!? Egyáltalán miért

kellene bíznom benned!? – folytatta a férfi.

- Kira hadnagy! Nyugodj meg! – szólt közbe Byakuya kimért,

nemesi hangon. Most azonban ez sem tudta lehűteni a

shinigamit.

- Nem értem, hogy bízhattok egy arrancarban! Ugyanolyan,

mint az ellenségünk! Honnan veszitek, hogy igazat mond!?

- Kira! Állítsd le magad! – kiáltott rá Yoruichi. Fresa ismét

összerezzent a hangos kiáltozásoktól, azonban Ichigo szavai megnyugtatták.

- Ne aggódj, nem lesz semmi baj! – mondta a shinigami.

- Kira-san, beszélhetnék négyszemközt? – szólt Urahara, majd

meg se várva a választ, férre vonultak a társaságtól.

- Kira-san… örülök, hogy már nem vagy olyan visszahúzódó, s

félénk, de… Nem gondolod, hogy kicsit túlzásba viszed? –

kérdezte Urahara.

- Mégis mit? Én nem tudok egy arrancarban megbízni!

Ichimaruban meg végképp nem! – vágta rá a hadnagy

- Mond Kira-san, te hiszel Haru-chanban?

- Még… Még szép hogy hiszek. – válaszolt kicsit meglepődve

Izuru.

- Akkor Fresában miért nem bízol?

- De hiszen ő…!

- Haru-chan végzett volna vele, ha veszélyes lett volna, vagy

kételkedett volna benne. De nem tette, ezért úgy gondolom, mi

is bízhatunk benne. Ugyanígy Ichimaru… Bár számomra is

bizarrnak tűnik az a magyarázat, hogy mindent Haruért tett…

- Akkor miért áll a pártjára? Az is előfordulhat, hogy csak az

orránál fogva vezeti Yamaneko taichout!

- Én nem olyan shinigaminak ismertem meg Harut, akit

irányítani tudnának! – vágta rá Urahara, egy kicsit felemelt

hangnemmel.

 - Kira, itt rejlik, hogy bízol Haru-chanban, vagy sem. Ha nem

bízol a döntéseiben, érzéseiben, hogy akarod megmenteni?

Elhiszem, hogy aggódsz érte, és szeretnéd, ha nem esne baja.

De elvakultan nem rohanhatsz a csatába, úgy, hogy meg sem

próbálod érteni az eseményeket! Itt mindenkit szoros szálak

fűzik Haruhoz, mindenki ideges, de meg kell próbálnunk

mindeközben megérteni Haru cselekedeteit, hogy képesek

legyünk őt megmenteni, együtt. – mondta elmosolyodva a volt

shinigami, s már készült visszatérni a többiekhez.

- De… mint hadnagya, kötelességem…

- Kira-san… nem hadnagyként kell most segítened rajta.

Harunak barátra van szüksége. Ha hadnagyként állnál itt,

valószínűleg árulás vádjával végezned kellene a

kapitányoddal. –