„Egy shinigami elpusztítja az arrancarokat, nem pedig védi

őket!”

Futott át hirtelen Haru agyán az a néhány szó, ami annyira ki

keltette sodrából pár órával ez előtt. Már nem tudta, mitévő

legyen, vagy hogyan védje meg az összes barátját. Csak abban

reménykedhetett, hogy Ichigoék megértik az érzéseit, s nem

árulóként tekintenek majd rá.

- Minden rendben, Gazdám? – kérdezte értetlenül Kitsune,

mikor felfigyelt Haru elmerengő tekintetére.

- P-Persze. Minden a legnagyobb rendben! De most már

kapkodjuk a lábunkat! Kezdek éhes lenni, arról nem is

beszélve, hogy Gin-chan biztosan vár már rám! – mondta

elvigyorodva Haru, majd megragadta Kitsune karját, s

shunpoba kezdett. A kis arrancar most volt másodszorra

részese ennek a villámgyors közlekedésnek, és egyre inkább

csodálta. Felnézett Harura, már-már csodálta, ezért egy

csöppet el is vörösödött.

Alig pár perc alatt megtették a több kilométeres utat, s

megérkeztek a shinigami lakosztályához. Azonban, mikor a

lány benyitott, nemcsak Gint pillantotta meg, hanem Hanát és

Grimmjowot is.

- Hát ti meg… Hogy kerültök ide!? – kérdezte meglepetten

Haru.

- Éreztük, ahogy Kitsune átváltozik, és mindenképpen látni

akartam az új formájában! – mondta vidáman elmosolyodva

Hanabira, s máris letámadta szerencsétlen fiút, aki először

picit hátrált.

- Te lennél Kitsune? – kérdezte érdeklődve Hana. A fiú

pislantott párat, megszeppent arckifejezéssel, majd egy széles

mosolyt követően válaszolt.

- Igen! Én lennék az!

Hana próbálta elfojtani feltörő sikkantását, de végül nem

tudott tovább uralkodni magán, hirtelen átölelte Kitsunét, s

szinte a fojtogatásig szorította.

- Istenem, mennyire édes! – kiáltott fel, mire az arrancar

értetlenül Harura pillantott.

- Csak óvatosan, Hana, a végén még megfojtod! – mondta

elmosolyodva Haru.

- Neko-chan! – szólt idegesen Gin, majd nyugtalan

arckifejezéssel odarohant hozzá. – Mi történt veled!?

- Volt… Volt egy kis összetűzésem Aizennel, miután

elmentetek. – válaszolt lehajtott fejjel a lány, hasát

dörzsölgetve. Eme aggodalmas szavakra Kitsune is felfigyelt, s

szomorú tekintettel nézte az eseményeket.

- Ostoba! És egy ilyen sebbel rohangászol!? – mordult rá az

ezüsthajú shinigami.

- Ugyan, már semmi bajom! A vérzés is elállt, és már nem is fáj

annyira! – mentegetőzött Haru.

- Sajnálom… Az én hibám… Nem tudtam megvédeni önt. –

szólalt meg lehajtott fejjel a róka arrancar.

- Jaj Kitsune, neked is megmondtam már, hogy ne aggódj

ilyeneken! – válaszolt sóhajtva Haru, ám ekkor Gin hirtelen

megragadta a karját, s a kanapé felé vonszolta.

- Na de… Gin-chan!

- Ha jól sejtem, magadon nem tudod használni a gyógyítási

képességedet. Akkor viszont hamar be kell fáslizni, és

fertőtleníteni kell! – magyarázta Gin, majd apáskodóan

leültette Harut.

- És mégis honnan szerzel fáslit és fertőtlenítőt!? Csak azt ne

mondd, hogy Tousen ismét bevásárolt! – jegyezte meg

gúnyosan a lány.

- Ne feledd, van egy tudós is köreinkben. SzayelAporro a

biológiában is jártas, már napokkal ez előtt megkértem, hogy

készítsen fertőtlenítőt! – vágott vissza vigyorogva Gin, majd

egy kis üvegcsét vett elő zsebéből. Nem sokkal később fáslinak

használható anyagot is sikerült szerezni, így végül Haru

elláthatta sérülését. Mindezt keserű tekintettel nézte végig

Kitsune, akinek nyakát Hana még mindig átkarolt. Irigyelte a

férfit, akivel Haru oly közvetlenül, és vidáman beszélt. Hasonló

szerepet akart betölteni gazdája életében, mint a shinigami.

- Gin-chan... Ő… valóban nagyon aggódott a gazdámért. De

én… nem tudtam semmit sem tenni érte… - motyogta

reszketve Kitsune.

- Ne hibáztasd magad. – szólt Hana, majd elengedte Kitsunét,

hogy a szemébe tudjon nézni. – Ichimaru és Yamaneko-sama

már gyerekkoruk óta ismerik egymást, még ha meg se

szólalnak, akkor is tudják, mit gondol a másik, s aggódnak a

másikért, ha az távol van.

- De… Az én feladatom az, hogy megvédjem! De ő… -

erősködött Kitsune a zokogás szélén. Hana ekkor lágyan

megpaskolta a fejét, s próbált néhány bíztató szóval segíteni

rajta.

- Yamaneko-samát nem könnyű megvédeni. Nem csak azért,

mert sok ellensége van, de ő nem is hagyja, hogy védelmezzék.

– magyarázta, majd kezét medáljára helyezte – Ugyanakkor…

Nem tudom miért, de Yamaneko-sama soha nem mond

semmit érzelmei felől. Mindent elrejt magában, s mindent

egyedül akar megoldani, ahogy a mostani küzdelmeket is. De te

ne hagyd, hogy így tegyen, okés?

- He?

- Akármit is mond, ne hagyd egyedül harcolni. Egyedül nem

győzhet Aizen ellen, ezt ő is tudja, csak nem akar belekeverni

minket, de… Ne hagyd, hogy ő védelmezzen téged, hiszen ez a

te feladatod! – mondta Hana mosolyogva. Kitsune most érzett

először szívében oly hevességet, mely talán még Haru iránti

rajongását is legyőzte. Ez az érzés egyre erősebben lüktetett

szívében, s torkában hatalmas gombócot képzett, mikor

percekig Hanára tekintet. Úgy gondolta, ez nem lehet más,

mint csodálat.

- Kitsune! Akarsz játszani? – kérdezte végül az arrancar.

- Játszani? – kérdezett vissza értetlenül Kitsune.

- Igen! Mondjuk… Bújócskát! – vágta rá Hanabira, ám a fiú

tekintetéből leolvasta, nem igazán érti, mire akar kilyukadni,

így elmagyarázta – Nézd, én elszámolok hatvanig, te pedig ez

idő alatt elbújsz!

- Á! Értem! – kiáltott fel vidáman, s el is kezdték a játékot.

- Ahogy elnézem, Kitsune és Hanabira máris összebarátkoztak.

– mondta mosolyogva Haru, miközben sebét kötögette.

- Tch, remek. Akkor még maradhatok egy ideig. Kezdem

rohadtul unni, hogy minden nap a ti pofátokat kell bámulnom.

– vetette oda Grimmjow, mikor a kanapéval szemközti fotelben

foglalt helyet.

- Ha nagyon el akarsz menni, csak tessék. Nincs megszabva,

hogy meg kell várnod Hanát. Vagy tán a NAGY harcos szíve

megpuhult, és aggódik a lányért? – vágott vissza incselkedve

Haru, ám ennek következménye az lett, hogy a hatos espada az

egész testét befáslizta.

- Van még valami mondanivalód, cicuska? – heccelődött a

Harunak tűnő múmiakupacnak Grimmjow.

- Mg szp ogy vn! – motyogta, szájában a fásli rétegekkel Haru,

majd kitört a kötszerkötelekből – Fáj az igazság, Grimmcica~?

– vágott vissza. Meg is bánta, hiszen hamarosan az espada

elkezdte kínzóhadműveletét, s ki is tört egy kisebb

armageddon.

- Hé, hé! Nyugodjatok már le! – próbálta tartani a frontot Gin –

Hya~, tudtam, hogy nem fog jó kisülni abból, ha Neko-chan

ezzel az állattal barátkozik…

*Ég veled, Ichimaru Gin*

- Mondtál valamit, Kitsune!? – vetette oda ördögi vigyorral a

felhengerelt Grimmjow. Ám mielőtt a megvadult párduc

szétszedhette volna szerencsétlen rókát, Kitsune lépett közbe,

mikor a kanapén ülő Haru mögé furakodott. Mindhárman

kíváncsian figyelték, miért.

- Ötvennyolc, ötvenkilenc, hatvan! Aki bújt aki nem, megyek! –

kiáltotta Hana, aki az ajtóban ácsorgott. Ám alig lépett kettőt,

észrevette az arrancart, aki Haru mögé próbált elrejtőzni.

- Kitsune, ez így nem jó! Nem bújtál el rendesen! – mondta

felsóhajtva Hanabira.

- De hát… A régebbi testemben… - motyogta elszomorodottan

Kitsune.

- Még egy ideig eltart, míg megszokod az új helyzeted, addig is

ne csüggedj! Inkább menj, és keres másik búvóhelyet!

- Igenis! – vágta rá elvigyorodva, s a két arrancar újra kezdte a

játékot.