- Jut eszembe! – szólt Haru, komoly tekintettel Gin felé

fordulva – Gin-chan, tudnál nekem mesélni Aizen

képességeiről?

Haru beszámolt a vele történteket, hogy miként érte a csapás a

gyomrán, majd magyarázatot követelt. Végül Gin

elmagyarázott mindent.

- Kyouka… Suigetsu? Értem… így már minden világos. –

motyogta Haru, majd elszántan kedvesére pillantott –

Gin-chan, kérlek, mondj el mindent, amit Aizen ezen

képességéről tudsz!

- De Neko-chan! Még mindig egyedül akarod meginni a levét?

- Ha már az ivásnál tartunk… Hogyhogy nem tudtad

meggyógyítani a sebedet? Nem segített az Azame? – kérdezte

Grimmjow.

- Nem, pedig egész sokat megittam. – válaszolt a lány – Furcsa.

Olyan, mintha az erőm mostanában inkább csökkenne az

azame hatásától, minthogy növekedne. Pedig… elvileg a

Hougyouku egy része is a szervezetemben van.

- Én ugyan nem értek a Hougyoukoz, de nem lehet, hogy épp az

miatt csökken az erőd? Hisz mielőtt hozzáértél, az azame

használt – szólt Grimmjow.

- Nocsak, mióta érdekellek ennyire, Grimmjow? – csipkelődött

Haru, mire az espada mérgelődve felpattant, mondván, nem

hallgatja tovább a kis „csitri” sértegetéseit. Elindult hát, hogy

Hanát felkapja, s elhúzzon a fenébe erről a helyről.

- Ajaj, úgy tűnik ismét sikerült felhergelned… - mondta

sóhajtva Gin.

- Hát nem aranyos, amikor ilyen kis durcás? – fordult a férfi

felé Haru.

- Szóval direkt csinálod? Ugye tudod, hogy az életeddel játszol?

- Ugyan már… Nem lesz semmi gond… Grimmjow… Ő a mi

oldalunkon áll, nem bántana minket.

- Téged lehet, de engem… - motyogta a shinigami.

- Hana! Hanabira! Hé! Indulunk! – kiáltotta Grimmjow,

miközben Haru lakosztályában az arrancart kereste.

- Nem találom! – bukkant fel Haru ágya mögül a lány, fején a

pokróccal.

- He!? – fordult feléje Grimmjow.

- Kitsune-kun! Eltűnt! Sehol sem találom! Grimmjow-sama,

nem láttad valahol? – kérdezte, közben a szó szoros

értelmében minden követ, kavicsot megmozgatott, hogy

meglelje Kitsunét.

- Ha jól tudom, bújócskáztatok. Ha jó bújt el, persze hogy nem

találod. Tch, csak nem kifogott rajtad egy ilyen kölyök!? –

vetette oda az espada, majd az ajtófélfának dőlve szemlélte

tovább Hana ügyetlen keresési akcióját.

- Már mindent megnéztem! Még a hűtőt is teljesen átkutattam,

akárcsak a szekrényeket, de semmi! Lehetséges, hogy tényleg

eltűnt!? – gondolkodott Hanabira, ám ekkor ismerős kuncogást

hallott háta mögül, mire azonnal megpördült. Sem ő, sem

Grimmjow nem hitte el, mikor a semmiből lassan Kitsune

alakja rajzolódott ki.

- El se hiszem, hogy nem találtál rám, hisz mindvégig mögötted

voltam, Hanabira-sama.

- E-Ez mégis… MOST MI VAN!? – kiáltott fel értetlenül

Hanabira. A hangzavarra Haru és Gin is felfigyelt, így

mindketten berohantak a hálószobába.

- Történt valami? – kérdezte kíváncsian Haru, ám alighogy

betette a lábát, Kitsune máris vidám kacaj közepette a nyakába

ugrott.

- Hanabira-sama nem talált rám, pedig egész végig mögötte

álltam!

- Még jó hogy nem vettelek észre! Hisz nem láttalak! D-De

mégis hogy…? – értetlenkedett továbbra is szerencsétlen lány

a fejét fogja.

- Egyszerűen! – mosolyodott el Kitsune, majd lassan

elhalványodott, végül eltűnt.  – Nem tudom mióta, de egyszer

csak arra lettem figyelmes, hogy képes vagyok ilyenre is! –

mondta vidáman, majd ismét láthatóvá vált.

- Értem! Most, hogy átváltoztál, új képességre tettél szert, ez

pedig a láthatatlanná válás! – mondta felvilágosulva Haru,

Kitsune hevesen bólogatott.

- Hűűű, én is akarok ilyen képességet! – kiáltott fel izgatottan

Hana, viszont jókedvét hamar meg is törték.

- Indulunk! – dörmögte Grimmjow, majd megragadta Hanabira

karját, s maga után vonszolta.

- Máris!? De még játszani akarok Kitsune-kunnal! – nyavalygott az arrancar.

- Ne gyerekeskedj! Különben is… ő is csak egy róka, azokkal

pedig vigyázni kell! – magyarázta Grimmjow, mire Kitsune, s

Gin is morcosan tekintett vissza rá.

- Jó van jó van, akkor menjünk! – egyezett bele végül Hana,

mikor be kellett lánia, Grimmjowwal nem szegülhet szembe.

- Várjatok! – kiáltotta Kitsune, majd egy hirtelen mozdulattal

még utoljára átölelte Hanabirát. – Holnap is eljössz, ugye?

- Öh… hát még szép! – válaszolt meglepődve Hana.

- Ezek ketten valóban jól összebarátkoztak. – szólt Haru.

- Talán baj? – csipkelődött Gin.

- Nem, egyáltalán nem. Csak… rossz előérzetem van. –

válaszolt aggodalmas hanggal a lány. Miután Grimmjow és

Hanabira távozott, hármasban maradtak. Egy ideig, pár órával

később viszont Gin is elbúcsúzott, így ismét csak kettesben

voltak. Kitsune azonban nem szólt semmit, csak maga elé

bámulva ült az ágyon. Így volt már mióta Hana elment. Haru

kezdett miatta aggódni…

- „Csak nem belezúgott volna?” – tűnődött, viszont már túl

fáradt volt ahhoz, hogy rákérdezzen, úgy gondolta, ráér

holnap, ezért hát lefeküdt az ágy másik oldalára.

- Yamaneko-sama… - szólt az arrancar. Harut meglepte ez a

megszólítás, hisz eddig csak „gazdám” megnevezéssel illette.

Kitsune azonban gondterheltnek, s tanácstalannak tűnt. –

Yamaneko-sama, mondja, Grimmjow-sama erős?

- He? Persze. A hatodik legerősebb espada, de hogy jön ez ide?

– értetlenkedett a lány.

- Akkor… Hanabira-sama azért szereti? De… az én számom oly

nagy, s távol áll Grimmjow-samáétól… Akkor engem nem is… -

motyogta, pár könnycsepp kíséretében.

- Ne butáskodj, Kitsune! – mondta kedvesen Haru, majd felült

, s Kitsunéhez húzta magát. Ekkor lett csak figyelmes a 33-mas

számra, mely a hasának bal oldalán helyezkedett el.

Felsóhajtott – Különben is, egy fracción számozása születés

alapján történik. Nem pedig erő szerint. Hanabira is a

harmincadik fracción, de ez nem azt jelenti hogy gyenge!

- De… Én olyan gyenge vagyok… Grimmjow-sama meg olyan

erős… Én… Én olyan akarok lenni, mint ő!

- Hidd el, nem akarsz olyan lenni! – motyogta Haru, majd

gyengédem megpaskolta a fiú fejét.

- Kitsune, nem az erő dönti el, szeretnek, vagy sem. Hidd el,

Hanabira igenis kedvel! Most pedig ne itasd tovább az

egereket! Késő van, jobb lesz, ha lefekszünk!

Kitsune megszeppenve bólintott, majd igyekezett letörölni

könnyeit, meglepetésére, ebben Haru is segített. A lány

elmosolyodott, majd hasára feküdve lepihent. Kitsune még egy

ideig csak ücsörgött, s Harut bámulta, akit talán most még

inkább csodált, mint eddig. Elhatározta, őt, a számára

legfontosabb személyt mindenképp megvédi, ha akarja, ha

nem.

Egyszer csak Haru arra lett figyelmes, hogy valami hátára

nehezül. A lány azonnal hátra pillantott, de aggályai hamar

elillantak, mikor megpillantotta Kitsunét, aki most is

összegömbölyödve aludt, ám kócos buksija Haru hátán pihent.

- Valami gond van, Gazdám? – kérdezte álmos szemeit

felemelve az arrancar.

- Nem, nincs semmi. Aludj csak! – válaszolt mosolyogva Haru,

majd így, kettesben elszenderültek.