Byakuya story- Egy végtelen

szerelem története

1. fejezet: A jégszív titka

Byakuya belépet az ajtón és néma rideg tekintettel,

ránézet az asztalnál ülő lányra.

 Furcsa érzések járták át testét.

Mióta felesége meghalt az óta nem érzet ennyi

melegséget egy lány iránt sem.

 Odament az asztalhoz és leült a lánnyal szembe.

Szeme végig siklót a lány arcán.

Mi a neved?

Törte meg a csendet Byakuya.

 Hisakonak hívnak uram.

Elnézésedet kérem, amiért folyton a nyomodba

járok. 

Byakuyan meg rázta fejét.

- Nem számit.

Úgy se tudtalak volna bántani. 

Hisako egy levelet, szorongatót a kezébe, amire az

volt írva felvételi eredmény.

Férfi észrevette, és Hisako kezére nézet.

A lány zavartan Byakuyara tekintet. 

Ez csak egy levél, ami fontos számomra.

Halálisten szeretnék lenni.

 Bár sokan próbáltak róla lebeszélni, mert

szerintük ez nem nekem való.

Ahhoz túl könyörületes vagyok. Sok ismerősöm van

az akadémián.

Mind halál istenek akarnak lenni.

Byakuya némán hallgatta a lánycsengő hangját, és

eltűnődött egy pillanatra.

- Eszébe jutót az a fájdalmas pillanat, megint ami

elválasztotta a feleségétől.

Ez a lány túlságosan hasonlítót rá.

Hisako észrevette, hogy valami fáj a kapitánynak.

Valami baj van?

Kérdezte aggódó hangon a kapitánytól.

Nem nincs Hisako-san. A lány elképedt,- a nevemen

szólítót a kapitány!

Nem hit a fülének.

 Byakuya felállt az asztaltól és az ajtó felé vette az

irányt.

Visszafordult és rámosolygót Hisakora.

Hisako csak bólintót, egyet és szintén mosollyal

nyugtázta Byakuya ritka pillanatát.

 Hisako kibontotta a levelet, és kihúzta belőle a

levélpapírt.

Szétbontotta és elkezdte olvasni a tartalmát.

 Mikor a levél végére ért, mosolyra nyílt ismét a

szája és felpattant az asztal mögül.

 Kitárta az ajtót és elkezdte keresni a kapitányt.

Elnézet Jobbra, aztán balra. De sehol nem érezte

jelenlétét.

Így hát találomra elfordult az egyik irányba és elindult a végtelenség folyosóján.

 De sehol nem lelt nyomára.

Végül már csak egy helyen lehetet, gyors iramba

lesietet az udvara, és elindult a kert felé.

Meg is találta a kapitányt, és mikor megpillantotta,

elkiáltotta magát.

Kuchiki kapitány felvetek az akadémiára!

Én is halál isten leszek! Újságolta nagy örömmel a

kapitánynak.

 Byakuya csak ott ált a tó partján és nézte a víz lágy

fodrozódását, ahogy meg fúja a könnyed kora

tavaszi szél.

Mikor meg halotta Hisako hangját megint az a

melegség fogta el.

Mint minden pillanatba mikor megérzi jelenlétét.

Hisako odament hozzá és kisé törékeny alkatával

felnézet a kapitányra.

Valami bántja?

Kérdezte tőle kíváncsian.

Már a szobámba is olyan furcsa volt.

Nem bánt semmi Hisako-san.

A lánybólintót és némán ált mellette.

Órák teltek el és még mindig kitartóan állt mellette

és nem mozdult a kapitány mellől.

Hisako felnézet az égre, gyönyörű bíbor rózsaszín

színekkel nézet rá vissza.

Kapitányúr?

Vissza kéne menünk már.

 Byakuya a lányra nézet azt hitem elmentél már.

Hisako összehúzta szemöldökét. Mit gondol, rólam

majd csak úgy itt hagyom egyedül a magányába?!

 Nem vagyok én az a fajta. Byakuya megfordult és a

köves úton elindult visszafelé.  Hisako követe öt,

mint mindig Byakuyanak jól eset, hogy valakihez

tartozik, de természetesen nem mondta ki.

Byakuya meg ált Hisako szobája előtt és jó éjt

kívánva neki eltávozót a saját szobája felé. Bement

és odament Hisana oltára elé.

 Leült és a képet nézve merenget.

 Ne haragudj Hisana de újból szerelmes lettem.

Mormolta a képelőt Byakuya.

Szeretem azt a lányt, de még nem tudja.

 Tudnod kell, hogy veled nem ér fel.

Bár lehet, hogy áltatom magam, mert valójába pont

olyan, mint te vagy.

 Sokáig ült az oltár előtt.

Felállt, meghajolt a felesége arcképe előtt, és

kiment a terasz erkélyre.

 Az éjjel sápadt és haloványnak tűnt számára a

csillagokkal egyűt.

 Mintha nem is lett volna kint élet. Bár mennyire is

fáj még mindig neki kedvese elvesztése. Most végre

boldog lehet, mert sikerült lezárni Hisana emlékét.

Folyt: köv