Egy végtelen szerelem története

3. rész: Az érzelmek börtönébe

Másnap reggel némi fáradságot érezve

önmagába, felkelt az ágyból és első útja a mosdó

helységbe vezette. Byakuya-sama meghoztam a

vizet, amit kért. – Rendbe tegyed le. A szolga

letette a lavórt egy sámliszerű székre, aztán

meghajolt és kiballagott a szobából. Byakuya fogót,

egy törülközőt és bevizezte. Végig törülte vele felső

testét, és közbe üresen bámult kifelé. Váratlanul

megakadt szeme Hisakon aki már frissen és üdén

egy száll köntösbe, törölközővel a kezén elindult

ahhoz a forráshoz, amit tegnap látott a kapitánnyal

séta közbe. A kapitány kíváncsian a lány után nézet

és azon tanakodót, hogy vajon hova készülhet

Hisako. Nem tanakodót sokáig. Felvette ruha

darabjait és elindult Hisakot után, aki ekkor már

félmeztelen testére fröcskölte a vizet. Byakuya

lassan közelítet a lányhoz. Megköszörülte torkát

jelezvén, hogy nincs egyedül. Byakuya sama minek

köszönhetem látogatását? Tán kémkedik utánam?

Kérdezte a lány kisé bizalmatlan hangon. Kezét

belemerítette a forrás vízébe, és vet belőle egy

keveset, amit az arcára öntőt.- Elnézését kérem

Hisako san

Kapitány megfordult. Nem  Hisako san , nem

kémkedek. Hogy feltételezhet ilyet rólam! Ne

haragudjon Byakuya sama nem akartam

megbántani. Hisako visszavette a köntös

felsőrészét és a kapitány kíséretével elindult vissza

a szobába. Felmentek az apró falépcsőkön és,

Byakuya előre engedve Hisakot, beléptek a

szobába. Hisako tovább ment és kinyitotta azt a

tolóajtót, ami elválasztotta Byakuya samától.

Belépet és visszatolva a tolóajtót, az ágyhoz sietet

és lefeküdt az ágyára.

- Tán túl szigorú voltam a kapitányhoz?

Gondoltam magamba az ágyon fekve. Felkelve az

ágyról, meg kerestem kimonómat és elkezdtem

magamra felhúzni. Beletelt kis időbe mire egyedül

felöltöztem és vidáman a komódhoz léptem, és

elvéve a kefét megfésültem a hajam. Boldog

voltam, amiért én magam öltözhetem fel minden

segítség nélkül.  Leültem az ágy mellet lévő

asztalhoz, és meredten néztem magam elé. Vajon

mikor mehetek haza? Mert már nagyon vágyódtam

piciny szobám falai közé. Hosszú ideje üldögéltem

már és próbáltam magam lekötni. Még jó hogy

elhoztam magammal egy mini könyvet, ami

könnyen elfért a kimonóba, de alig kezdtem

elolvasni már is Byakuya-sama jelent meg az

ajtóba. Kedves szigorral rám nézet és ajkát szóra

nyitotta.

- Hisako-san ideje visszatérnie a kollégiumba.

- Kérem, jöjjön velem.

Azzal Byakuya sama

megfordult és visszatért a saját szobájába.

Pár perc múlva követem a kapitány urat és

kimerészkedtem a szobája küszöbig. Onnan

elindultam a szoba tolóajtóig. Kinyitottam, és ekkor

a kapitány vérfagyasztó hangon megszólat. Csak

nem itt akar hagyni!  

Nem dehogy Byakuya-sama. csak már nagyon

vágyódok vissza a barátaim után.  Rendbe Hisako

san.

Byakuya felállt asztalától és oda ment Hisako

mellé. Hiasko fére állva, méltóság teljesen

meghajolt Byakuya ellőt és kiengedte az ajtón.

Aztán Hisako kilépet, megfordult az ajtónak

szembe és behúzta a tolóajtót. Leléptek az apró

lépcsőn, és elindulva a főkapu felé elgondolkodva

tekintet vissza az elmúlt napokra.

***

Párórás séta után megérkeztek,  Hisakohoz, és

midőn végig sétáltak folyóson, egy középkorú

házaspárt láttak meg, Hisako szoba ajtajánál

ácsingózni. Mikor Hisako meglátta őket, nagyon

elvörösödött, és a kapitány mögé bújva megpróbált

láthatatlanná válni, ami nem nagyon ment neki,

mert a szülei már messziről kiszúrták lányukat,

amint egy fess fiatal emberel közelit feléjük.

Odaérve a középkorú házaspárhoz,Hisako és

Byakuya meghajolt előttük. Drága kislányom végre

találkozunk! S a középkoru hölgy átölelte rég nem

látott lányát. Ki az udvarolod? Kérdezte kiváncsian

O-kuni a lányától. A lány elvörösödve és némi

zavarral a hangjába kinyitotta ajkát. Apa, anya ez a

fiatalember itt Kuchiki  Byakuya a 6. osztag

kapitánya.   – Örülök, hogy meg ismerhettük, és a

szülök mély hajlással meghajoltak a kapitányellőt.

Byakuya kisé szúrós tekintettel Hisakora nézet és

már épp megszólalt, volna mikor Hisako megfogta

arcát és a szülei ellőt lágyan megcsókolta

kapitányát. Aztán lágyan átkarolta és a fülébe

súgta, kérem, ne haragudjon rám, amiért ezt tetem

de éreztem, hogy némileg feszültség járja át testét.

Byakuya földre tekintet, ami nem szokása és az

orra alatt a következő szavakat mondta Hisako

felé. Nem akartam meg bántani. Majd írjon, ha

elmentek a szülei.  Elköszönés kép méltóság

teljesen meghajolt és sarkon fordulva elindult a

folyosó másik végébe.  Hisako szomorúan nézet a

kapitány után,úgy érezte, hogy meg sértette ezzel a

tétével.  Aztán széthúzta a tolóajtót és behívta

szüleit piciny kollégiumi szobájába.  Leültek az

asztalhoz és O-kuni egyből neki kezdet mondani

valójának. Drága leányom. Azért látogatunk meg

téged, hogy meg próbáljunk jobb belátásra bírni.

Hisako már tudta hogy mit is akarnak szülei, mert

már volt róla szó még régebben, mielőtt beadta

volna felvételiét az akadémiára.

Összeráncoltam homlokomat és mérgesen szüleimre néztem.

- Kár ezen vitatkoznunk.

Nem megyek férjhez, olyan valakihez, akit nem

szeretek.

-Mért tán már szeretsz valakit? Kérdezte O-kuni

, kisé mosolygósan a legyezőjét szorosan ajka előtt

tartva. 

Nem nincs. Vagy is, hát még is van egy potenciális

jelöltem. 

Az imént látót fiatalember?

Igen anyám.

De most mindent elrontottam és csak

reménykedek, hogy nem lesz velem szőrös szívű.

Rendbe leányom, ahogy akarod.

Nem akarlak már meggyőzni, arról hogy az, amit én

akarok, az teljesüljön.

Mert úgy látom, hogy a kapitányúrnak sem vagy

közömbös, még ha illetlenül is, viselkedtél vele.

Igen anyám ezt elismerem, és ha elmentek, akkor

majd elmegyek hozzá, és elnézést kérek tőle.

O-kuni csak bólintót, egyet és legyezőjét össze

csukva a férjére nézet, aztán felálltak és

elindultak a tolóajtó felé. Hisako gyorsan

felpattant helyéről és szüleit meg előzve

kinyitotta nekik az ajtót. A szülök megálltak a

küszöbön és örömtől telve kislányukra, néztek.

Remélem minden rendbe, jön közted és a

kapitány közt.

Midőn apámra néztem.

     Igen apám, ebe én is reménykedek.

Kár lenne egy ilyen jó partit ki hagyni, mint a

kuchiki klán fejét.

Shindo! Kiáltott fel O-kuni. Hagyd abba ezt a

fajta beszédet. Ez olyan középszerű, nem való

hozzánk. Apám összeráncolta a homlokát és

morcosan O –kunira nézet.

Rendbe, ahogy akarod asszony.  Apám elindult

a folyosón. Vissza se nézet.

Anyám nagyot sóhajtót és kisé durcás

tekintettel rám nézet.

Apád sose változik.

Tudom anya,és szerintem pont ezért szereted

annyira apát,mert olyan nyers és szókimondó.

Nem?,

De édes lányom, meg mert még mindig olyan jó

képű. O-kuni kezét az arcára tette és álmodozó

szemekkel visszagondolt fiatal korukra.

Apa a folyosó végén türelmetlenül várta

anyámat és kisé kiabálva néhány szót ejtet

feléje.

Még elindulunk ebe az évezredbe?

Vagy itt akarod tölteni az életed hátralevő részét?

Anyám meg csóválta fejét jelezvén apámnak

hogy nem marad itt.

Apádnak ez a másik hibája.

Ha morcos

türelmetlené válik, és akkor, jaj mindenkinek.

Mosolygósan anyámra néztem és ajkamat

szóra nyitottam. Rendbe anya menjetek, mert

még nekem is sok dolgom van.

Anyám elindult a folyosón és félúton

visszakiáltót csak ügyesen kislányom. Ment

tovább.  Visszamentem a szobámba leültem az

asztalhoz.  Gondterhelten merengtem, nem túl

illő cselekedetemen.  Nem csodálnám, ha ezek

után Byakuya sama meg orrolna rám. Meg

érdemelném, amiért illetlenül viselkedtem

szüleim előtt.

Hisako nem marcangolta magát sokáig.

Felpattant az asztaltól és kimenve a tolóajtón

amit, aztán jól lezárt a maga módján, elindult a

kuchiki rezidencia felé.

Az örök könnyedén beengedték, hisz tudták

hogy a kapitányhoz közel álló személy látogatja

meg. 

***

A nap sápadtan tündökölt a nyugati horizonton, már

alig páróra maradt hátra a napból, és Byakuya nem

tudta lenyugtatni gondolatait.  Egyfolytában az járt a

fejébe vajon most min is haragudtam meg rá? 

Kérdezte magától folyton untalan, midőn elindult ki

a kertbe a kistavacskához.  Tekintetét a víz

tükörsima felszínére szegezte, és farkas szemet

nézve saját tükörképével elgondolkodva mélyen

beleásta magát saját gondolataiba.

Beléptem a kuchiki házba és szinte ösztönszerűen

tudtam, hogy merre találom a kapitányt.

Kisétáltam a kertbe és kuchiki kapitány felé vetem

lépteim. Mellé álltam és bűnbánóan letekintetem a

földre midőn a kapitány felsevete tekintetét a tóvíz

felszínéről. Mi tegyek? Mit mondjak? Hogy kezdjek

neki bocsánatkérő szavaimnak.  Byakuya sama,

-kezdtem félénk félelemmel a hangomba midőn

felemeltem fejemet, és szemeim tekintetét

keresték.

Kérem, ne haragudjon rám, amiért illetlenül

viseltetem magam szüleim előtt. Nem akartam

szégyenbe hozni a kapitányurat.  Kapitány felvette

tekintetét a tótükréről és hosszan a lány szemébe

nézet. Közbe a némaság fátyla borult a

szerelmesekre.  Mondjon valamit végre kapitányúr! 

Rimánkodtam, Byakuya-sama tekintetébe nézve.

Zavart ez hosszas némaság, és nem tudtam

eltüntetni, ami ránk telepedet, hiába törtem meg

folyton folyvást a csend néma hangját. Tudtam,

hogy most minden a kapitányon múlik, hogy dönt

ebe a kényes kérdésbe.  Hosszas várakozás után

a kapitány szóranyitótta ajkát és megbócsájtóan rá

nézet Hisakora. Nem haragszok Hisako-sanra,

ahhoz túlságosan is szeretem, hogy egy kis

illetlenség miatt megharagudjak. De kérem a

közeljövöbe megfontoltabb, legyen.  Boldogan rá

mosolyogtam és belegyezően bolintotam. Byakuya

átkarolta a lányt és ismét némaságba burkolozva

végig nézzék, ahogy lemegy a nap a nyugati

horizonton. A sarkcsillag már feljött az ég

kékségében, midőn a kapitány ránézet Hisakora

és elmosolyodót.  Ideje haza mennie Hisako – san.

A lánybólintót, egyet és elbúcsúzót Byakuyatól.

Nem mertem ajkára csókot lehelni, mert féltem tán

újból illetlenek fog tűni. Ezért csak lágyan arcára

illesztetem ajkam, és elindultam vissza a nagykapu

felé. Félúton megálltam és megfordultam. Intetem

egyet kezemmel, Jó éjt Byakuya-sama! Kiáltottam

neki vissza éles hangommal. Aztán némán

visszafordultam folytattam utamat a nagykapu felé. 

Átléptem rajta és még egy utolsó pillantást,

vetetem a kuchiki birtokra. Haza ballagtam, kis

kollégiumi szobámba. Bementem az ajtón és

elégedetten ledőltem az ágyamra. A gondolat hogy

kibékültem a kapitánnyal, örömmel töltőt el.  Egyre

csak cikáztak a gondolatok a fejembe, és nem

tudtam lenyugtatni. Felkeltem az ágyból és

készítetem magam egy kis gyümölcs teát, hátha

attól nyugodtabb lesz az elmém. Míg ázót a

teakeverék, addig levetkőztem és meg

mosakodtam. Magamra öltöttem a fehér

kimonószerű hálóruhámat. Fogtam a csészét, amit

előtte leszűrtem, és beültem az ágyamba

elszürcsölgetni a teát.  Közbe a padlót nézve,

mélyen gondolataimba merültem, és akaratlanul is

a kapitány felé terelődtek a gondolataim. Nagyon

lassan fogyót a teám. Mikor mind megittam,

elfeküdtem az ágyon, és mély álomba

szenderültem.

Folytatása következik