Byakuya story II

Byakuya elrabolt szerelme

3. fejezet: éjszaka lágy ölén

Négy nap, ennyi telt az óta hogy a három kapitány szintű

shinigamit megláttuk Abaraival.

Valahogy senki nem akart a dologgal foglakozni, mert a

betolakodok nagyobb fejfájást okoztak Seireiteinek mint a

shinigamik lehetséges árulása. 

Rukiát már átvitték a megbánás tornyába, hogy felkészítsék

a kivégzésére, de nekem ez valahogy túlságosan szigorú

büntetésnek tűnt egy ilyen cselekedetért, de ha ez a törvény,

akkor semmit, nem számit hogy mit gondolok, vagy tán

Byakuya mit gondol erről valójába.  Seireitei teljesen

felbolydult, Abarai szembe szegült Byakuyaval és a

betolakodok oldalára állva egyűt haladtak tovább a céljuk felé.

Nem volt nehéz kitalálni, hogy vajon mi az, mert tán részben

igazat is adok a hadnagynak.

De kuchiki vagyok, s kötnek a szabályok.

Csak abba reménykedek, hogy az a pár látogatás, amit

tetem Rukiánál a börtönbe, s később a megbánás tornyába

is elmentem egyszer hogy beszéljek vele, kicsit meg

könnyítve lelkét.

Látszót rajta hogy már beletörődőt sorsába, csak valahogy

nekem volt nagyon nehéz elfogadnom azt, hogy elmegy.

 Nem csodáltam, hogy Byakuya megint inkább magába

fordul, bár mindig sulykolom belé, ha másnak nem legalább

nekem nyíljon meg.

Ne vigye egyedül a terheket, ami a vállát nyomja.

Olykor némi feszültséget hozott létre köztünk, de mindig meg

tudtuk beszélni, mert mindig rájött útolag hogy könnyebb

elmondani, mint magába folytatni.

Egész álló nap erről gondolkodtam,mert mára szabadnapot

kaptam a főkapitánytól,így este felé már könnyebb  elviselni

az egyedül létet abba tudatba hogy nem sokára hazaér,bár

már volt egyszer itthon egy rövid időre,de aztán megint

visszament az osztag szállására.

Mi közbe az asztalnál ültem, s vártam, hogy Byakuya

hazaérjen, folyton folyvást elkalandoztam, mint régen mikor

csak tanulnom kellet az akadémián.

Egy ismerős reiatsut éreztem meg.

Ajkamon egy mosoly jelent meg, s felálltam az asztal mögül.

Kimentem a teraszra, s onnan néztem a sötét éjszakába,

hogy feltűnjön Byakuya alakja.

Mikor megláttam a messziségbe, ugyan olyan határozott

léptekkel közelítet ahhoz az otthonhoz ahol már annyira

vártam.

Feljött a teraszra s, rám nézet, tekintete még mindig rideg,s

elérhetetlenek tűnt számomra.

Mit is várok tőle ennyi csapás után?

Azt csodálom, hogy egyáltalán néha megszólít.

Olyankor mindig kedves, de a tekintete mindig szomorúságot

sugall.

- Hisako még fent vagy?

- Igen Byakuya.

- Úgy gondoltam megvárlak téged, hátha kedved van egy

kicsit beszélgetni, de látom nagyon rossz hangulatba vagy. 

Byakuya nem szólt semmit csak elindult felém, s erősen

magához rántót.

Az ölelése olyan lágy volt, nem tudtam belőle szabadulni. De

nem is akartam, hogy elengedjen.

Testünk eltávolodót egymástól, de keze még mindig a

kezembe pihent.

Magával húzott, be a szobába. A szolgák ismét feltálalták a

vacsorát abba reménybe hogy eszünk valamit, de Byakuya

hozzá sem nyúlt az ételhez.

Aggodalommal teljes tekintettel rá néztem.

Byakuya ez így nem lesz jó.

Már alig eszel.

Ha így folytatod, akkor elfogy az erőd.

Kérlek, egyél egy keveset.

Szinte könyörgő tekintettel belenéztem a szemébe, s már a

sírással küszködtem, míg a büszkeséggel haragos szemébe

néztem.

Csak hogy meg nyugtasalak Hisako meg eszem az itt

feltálalt étel felét.

Megtöröltem könnyekkel ittas szemem, s Byakuyara

mosolyogtam.

Elé pakoltam a hozott ételt,s kisé vörösre sírt szemeimmel

rá néztem.

Jó étvágyat Byakuya.

Mondtam neki, s vártam, míg elkezdet enni.

Megfogtam a másik pálcikát, s megettem a vacsora másik

felét.

Mikor befejezte felállt,s elment.

Kisé zavart, hogy csak így itt hagy, de már az fél sikernek

könyveltem el, hogy sikerült rávennem a vacsorára.

Mikor visszatért egy szál fehér yukatába, visszaült velem

szembe.

Nem szóltam semmit, csak néztem rá szemeimmel.

Felálltam s elindultam a fürdőhelyiség felé, de Byakuya

utánam jött,s visszarántót,s magához ölelt.

Köszönöm Hisako.

Mondta nekem alig érthető halk szavakkal.

Mit köszönsz nekem?

Pedig tudtam nagyon jól, hogy mit köszön meg, de tőle

akartam hallani a beismerést.

Figyelmességedet, azt, hogy aggódsz értem.

Egymásra néztünk szerelmesen, mint azon a napon mikor

feleségül vet.

Kibontottam magam karjaiból,s besietem a paraván mögé.

Meg mosakodtam, magamra öltöttem a yukatát, s kimentem

a paraván mögül.

De Byakuya sehol nem volt.

A verandához mentem, s megláttam kint, ahogy elveszik a

tekintete a csillagos ég ragyogásába.

Kimentem hozzá, s kedves mosollyal rá néztem.

Vajon mi járhat most a fejébe?

Szenvedélyen kívül semmit nem érzékeltem benne.

Se szó se beszéd, karon ragadt,s kihúzót a sötét éjszakába

a  csillagok alá.

Meglepődve rá néztem, mikor visszatekintet rám, elvégre

már aludni tértünk volna, s mint egy kamasz kisfiú szállta

volna meg, csak mentünk egyre beljebb és beljebb a birtok

fái között.

Az egyik fánál meg ált,s szenvedéllyel  átitatót ajkával

megcsókolt.

Szép lassú léptekkel, tolt egyre, hátrább míg a fa törzsét el

nem értük.

Annak neki támasztót. Az egyik keze a fatörzsét

támasztódta, a másik keze pedig felemelte yukatának a

szélét,s a keze a lábamra helyeződőt.  Mindvégig az ajka,

ajkamon maradva csókolta, s éreztem, hogy a

szenvedélytűzét egyre kevésé tudom vissza szorítani

önmagamba.

Lábamat simogató keze egyre feljebb siklót a combomon

hogy aztán visszatérjen a térdemhez, amit felemelt,s még

közelebb simulva testemhez,már csak azt az élvezetet

éreztem,ami ezután következettbe.

***

Némán néztem a szemébe, s a szenvedély tűzét  még

jobban fel korbácsolta  bennem.

Ahogy a melleimbe elveszet az ajka, és egyre inkább

izgatóba vált számomra Byakuya jelenlegi szenvedélye, mert

erről az oldaláról nem ismertem. Vagy is ismertem, csak azt

nem gondoltam, hogy ennyi lakozik benne,s anélkül hogy a

romantika megjelenjen az együttlétünkbe..

Éreztem amint az ékesége bebocsájtást kíván az élvezetek

labirintusába.

Miután az engedélyt önkényesen megadta magának,

elkezdte bejárni neki minden egyes zegzugát.

Próbáltam valami kapaszkodót keresni.

Fa törzse pont célnak meg felöl volt.

Kezemmel megfogtam,s nagy sóhajok hagyták el ajkamat,-

ahogy  egyre beljebb és beljebb hatolt,s az ajka továbbra is

melleimre tapadt.

Felkúszót melleimről a nyakamon át egészen az ajkamig,

szemembe nézet, tekintete nem volt szürkésen kemény.

Inkább valami nyugalom járta át, mi közbe mindvégig

bennem maradt, s egy tapodtat sem tágítót.

Meg állt bennem.

Fatörzsét elengedtem, s ráomlottam, mint egy erejét

elvesztet pillangó.

Még erőteljesebben hozzá szorított a fához és belemarkolva

a yukataba éreztem amint újra táncot jár bennem.

Yukatat markoltam,s hátra vetet, fejel csendes sikolyok

hagyták el ajkam,amint az élvezetünk egyé válik,s eljutunk a

teljes kielégültség tetőfokára.

Ajka ajkamra tapadt, s még egy utolsó szenvedélyes csókkal

lezártuk ezt a különös egyűt létetet

Pár percig ölelkezve altunk a császárfa alatt, mi ekkor meg

fújta lágyan a szél s rózsaszín virágaival beterítet minket a

levegővel együtt. 

Meg igazítottuk egymáson a yukatát, s mindketten

csendesen vigyorogtunk.

Byakuya szemébe tekintetem, s megsimogattam az arcát.

Ez volt eddig a legkülönlegesebb együttlétem veled.

Köszönöm.

Byakuya csak nézet rám,s most megint olyan volt, mint

régen.

Amilyen csendesen jöttünk olyan csendesen elindultunk

vissza a ház felé.

Nagyon vidámak voltunk, s mikor elballagtunk shinji mellet,

meg halott minket, s egyből harcra készen állt.

Ki az? Ki van ott!

Kérdezte homálynak kiáltva, de Byakuya a számat befogva

behúzót az egyik bokorba.

Mikor nem érzékelt semmilyen mocorgást, visszasétált a

házba, s mi szépen lassan elsomfordáltunk Byakuya háza

felé.

Mikor visszataláltunk a házhoz, felnéztem a sötét égre

ahonnan még mindig visszanéztek rám a remény csillagai.

Halottam, ahogy mögém közeledve, átkarolja derekam,s az

égre tekintet,ahogy magam is elvesztem benne egy kicsit.

Fülemhez hajolt, s lágyan csókkal szórta be, s maga után

húzva, felmentünk az apró lépcsökön, egészen a verandáig,

s onnan be a házba.

Egy pillanatra megálltunk a dolgozó szobába, aztán

kinyitottam a dolgozószobából nyíló közös szobánkat, s

beléptem rajta.

Minden úgy volt benne, ahogy hagytuk.

Az ágyhoz sétáltam,s nagyot nyújtóztam.

Valahogy ez az este nagyon elhúzódót, de még is olyan szép

volt.

Byakuya, belépet s megállt a tolóajtó szélén, neki

támaszkodva.

Álmos vagy,

Kérdezte tőlem némi kedvességet csempészve a hangjába.

Igen Byakuya az vagyok, s elhúztam a takarót az ágyon,s

befeküdtem.

Nekem még van egy kisdolgom.

Jóéjszakát Hisako.

Most megint az a kemény tekintetű férfi lett belőle.

A minimum hogy egy csókot nyom az ajkamra, de úgy

látszik, megfeledkezet róla.

Mintha tudta volna, mire gondolok, az ágyhoz jött, s fölém

hajolva egy forró éjjeli csókkal elbúcsúzott tőlem.

Folytatása következik