Byakuya story II

Byakuya elrabolt szerelme

6. fejezet: Utolsó szerelmes napok

Napok lassan teltek, s egyre inkább éreztem ott bent a

gyermekeinket.

Rukia már egy ideje nem volt itthon. Karakura városába

tartózkodót, azzal a kóbor lélekkel, aki meg

mentette.

Már több hete ismerem azt a tényt, hogy gyermekem

lesz, s még mindig szoknom kell az állapotosság

gondolatát.

Rosszullétek egyre gyakrabban jelentkeznek, van úgy,

hogy naponta többször is az ájulás kerget, vagy a

 hányinger.

Yamamoto főkapitány is magához hivatott a minap.

Meg akart győzni engem a főkapitány, hogy csak

jelentéseket írogassak, a betegekről, amihez nem fűt a

fogam.

Ellenkezésnek helye nem volt, úgy hogy kénytelen

voltam elfogadni azt, amit ideiglenesen kiróttak rám, az

elkövetkezendő 8 hónapra, de szerencsémre írandó

hogy nagy szükségbe mindig kölcsön vet a 6. osztag

Unohanna kapitánytól.

Ezért, ide-oda ingáztam a 4 és a 6. osztag között.

Hol Renjit látták el egy halom papírmunkával, s

megkért, hogy segítsek be neki, jobbik esetbe csak

Unohanna kapitány, figyelő tekintete figyelte a

léptemet, ahányszor összefutottunk mindig alaposan

elmondta nekem, hogy mire figyeljek, és hogy mindig

figyeljek a szükségleteimre.

Most hogy így visszalapoztam magamba az elmúlt

heteket, már könnyebbnek éreztem magam,s már a

anélkül képes voltam mosolyogni, hogy bármiféle

bűntudatot,vagy félelmet éreztem volna magamba.

Megkérdezhetik a laikusok, hogy még mindig miért

érzek így, s miért ismételgetem folyton magamba

ezeket a szavakat, miután egy rosszabb helyzetből

kilábalva, pozitív mosoly jelenik meg az arcomon.

Nap lassan kezdet alászállni, s izgatottan vártam haza

Byakuyat, hogy vajon miként döntőt a főkapitány.

Az este hamar eljött és Byakuya sehol nem volt,

elkezdtem aggódni érte, de rájöttem, hogy kár

aggódnom

elvégre egy erős shinigami nem történhet vele semmi baj.

Megpróbáltam türelmes lenni, míg meg nem éreztem a

közeledtét.

Hallottam, ahogy feljön a lépcsökön, megáll a terasznál,

s elhúzza az ajtót.

 Besétált a dolgozó szobájába. Bizonyára az iratait rakta

össze, mert hallani lehetet, ahogy pakolgat rajta.

Időnként egy komód kihúzás törte meg a papírok

áthallatszó zizegő hangját.

Váratlanul kitolódót az ajtó, s bejött rajta Byakuya.

Elindult felém s leült mellém az asztalhoz.

Komolyan a szemembe nézet, amiből szómórúság kékes

fénye tükröződőt vissza.

Főkapitánnyal abba egyeztünk meg hogy a 4. osztagnál

véglegesítik a helyed, mint gyógyító shinigami.

De akkor miért gyakoroltunk olyan sokat a múltba, ha

most nem tudom a tudásom hasznosítani?

Hisako az attól még jól jöhet.

Gyakorolj továbbra is mikor időd engedi.

Csak egyet sajnálok, hogy nem leszek melletted, ha

védelemre szorultok.

Byakuya felém fordult, s végig simogatta az arcomat,

egy váratlan mozdulattal meg csókolt.

 Annyira meglepődtem, még a szememet is elfelejtetem

lecsukni, de azt éreztem, csókjába azt a bánatot,

ami az elválásunk érzelmeit magába foglalta.

Hazudnék, ha nem mondanám, hogy nem fájt nekem is

az a tény, már nem fogunk mindennap találkozni

bent az osztagszálláson.

Lehet, hogy megint elhidegülünk? Most végre, úgy

ahogy helyre rázódót a kapcsolatunk pont most kell

megint szétválnunk!

Ezek a gondolatok szállingóztak az elmémbe mi közbe

élveztem Byakuya ajkának minden egyes csepp,

ragaszkodó szenvedélyét.

Valahogy muszáj bíznom a jövőmbe, s abba hogy még az

ideiglenes elválásunk után is lehet tovább élni.

Ajkaink távolodtak, Byakuya tekintete a paraván felé

siklót.

Felállt, s maga után húzva, elindult a paraván felé.

 Paraván mögött egy hatalmas vizes dézsa állt.

Odasétáltam a dézsához,s belemártottam az egyik

ujjam.

 A víz kellemesen langyosan folyt végig mikor kihúztam

belőle.

Szinte csalogatóan hívogatót hogy mártózz meg

bennem.

Byakuya nem törődött sokat a formalitásokkal.

Levette magáról a shinigami ruháját, s meztelen testel

bele ment a vízbe.

Még mindig nem tudtam eldönteni, hogy kövesem a

példáját, vagy inkább ne.

Byakuya mereven nézet előre csak szeme nézet rám

hívogatóan türelmetlenül.

Végül is miért ne fürödjek vele?

Ismét engedve neki, levetem a ruhámat, s beültem

mellé a vízbe, hátal neki dőlve izmos felső testének.

Átkarolta derekamat könnyed kézmozdulattal, s

finoman magához húzott.

Egyszer csak azt vetem észre, hogy az egyik keze

elkezdet önállósodni, s már valahol a tiltót részen

kószált, mikor felnéztem rá.

Byakuya ezzel még is mi a célod?

Byakuya lesütötte szemét,s elmosolyodót.

Még is mit gondolsz Hisako? Közelebb hajolt a fülemhez.

Még is mit akarhat egy férfi a feleségétől, azon kívül,

hogy szeretik egymást?

Tágra nyíltak a szemeim.

Miért pont itt és most?

Ellenkeztem vele a bennem lakó félelem miatt.

Esetleg nem akarod?

Kedvetlenül elfordította a fejét.

Nagy nehezen megfordultam a dézsába, s beleültem az

ölébe, a lábaimmal átkaroltam a derekát.

Még mindig sértődőt, arcát, meg fogtam,s magam felé 

fordítottam,amiből egy csepp, ellenkezést sem

érzékeltem.

Engesztelésül az ajkára egy csókot nyomtam, közelebb

hajoltam hozzá.

Ted, meg amit akartál. Mondtam neki suttogó hangon, s

a kezem végig siklót a felső testén.

Ezt inkább a szobába folytassuk.

Végig mosta volna a testét, ha nem fogtam volna elég

szorosan.

Byakuya, hagyd, hogy kényeztesselek.

Elvégre a feleséged vagyok, s az a dolgom hogy boldoggá

tegyelek.

Vagy is részben ez is a feladatom.

Akkor miért ellenkeztél velem?

Közbe elkezdtem lemosni Byakuya mellkasát, s a karját.

A vizes törölközőt magam elé tetem, s letekintetem a

víz felszínére.

Unohana kapitány megtiltotta nekem a fürdést.

Szerinte árt a magzatoknak.

De mások meg azt mondják, a langyos víz nem árt.

Csak reménykedek, nem lesz baj.

Lábam eleresztette a derekát,s visszacsúsztam a

helyemre.

Lemostam magam, s kiszálltam a dézsából.

 Elmentem a háta mögé, kivetem a törölközőt, s meg

mostam a hátát is.

Byakuya fel ált, s körbe tekertem a fürdőlepedővel.

Kilépet a dézsából, s kiment a paraván mögül.

Szétnéztem, s sehol nem láttam még egy fürdőlepedőt,

amit magamra teríthetnék.

Byakuya keze nyúlt be a paraván mögé, s a kezében ot

t volt egy hatalmas fürdőlepedő.

Elvetem, s gyorsan magam köré tekertem, elhagytam a

paraván hátsó részét.

Byakuya már yukatába volt, s az asztalnál várakozót.

Valamit írt egy papírdarabra, amit aztán egy dobozba

süllyesztet.

Mögé lopóztam, s miután leültem átkaroltam mellkasát,

s a fejemet a hátára döntöttem.

Hisako. mondta nekem lágyan,s megfogta a kezem, ami

lecsúszót  a derekára.

Nem kérdeztem tőle semmit, szánt szándékkal, mert

tudom, előbb- utóbb úgy is meg tudom, hogy vajon

mit rejt a doboz.

Azt gondoltam, tán most ki fog bújni szerető karjaim

öleléséből, s ott folytatjuk ahol abba hagytuk.

Jól gondoltam, felém fordult, mi közbe karjaim

eleresztették, nem figyeltem, s pillanatok alatt a földre

kerültem.

Teste hozzám simult, apró csókok közepette súgta

nekem, - azzal hogy ölembe ültél fürdés közbe, csakmég

jobban izgatottabbá tettél.

Nem csodálkoztam rajta elvégre hozzá értem az

ékességéhez, s ez egy férfit sem hagy hidegen, ha már a

testét elöntötte a vágy.

***

Kibontotta a törülközőt s mohon végig csókolta testem

minden szeg zugát.

Csókok közepette, kioldottam a yukata övét, s

lecsúsztattam a válláról, mire kibújt belőle, s aztán

odébb

dobta.

Ettől a pillanattól kezdve megszűnt számunkra a

külvilág, s csak egymás testi izgatottságával

foglalkoztunk.

Elidőzőt a melleim völgyébe, s közbe ujja öröknek tűnő

táncot lejtet bennem.

Az élvezettől tágra nyíltak a szemeim, ahogy a bennem

mozgó ujja egyre mélyebbre hatolt, mire elérte az

eksztázist, s az ujját felváltotta az ékessége érzete.

Egyszerűen nem bírtam magammal, először csak a

tatamit próbáltam gyűrögetni, aztán a lábammal körbe

öleltem a derekát, s hátába kapaszkodtam.

Mikor már nem bírtam visszatartani a hangomat,

először csak apró sikítások hagyták el az ajkam, s

pillanatról pillanatra hangosabb lettek az élvezetem

hangjegyei.

Byakuya meg ált bennem, s most a földre feküdt, így

most felülkerekedtem a testén.

Lágyan elkezdtem rajta mozogni, hátra vetet, fejel,

becsukót szemmel, élveztem, ahogy ringatózok rajta,

hol gyorsabb, hol lassabb tempót diktálva.

Váratlan pillanatba éreztem, ahogy Byakuya eljut a

kiteljesedés küszöbére.

Egy rántással magára húzott, s meg csókolt, mi közbe

még mindig jártam, egyre lassuló ütememet.

Végén megálltam, s hosszú percekre összefonódót

ajkunk.

Ajkunk távolodót egymástól, s izzadsággal átitatót testünk még mindig ágymáson nyugodót, békés

 kielégültséggel.

Fejem mellkasán nyugodt békében, s szinte halottam

egyenletes szívdobbanását.

Byakuya végig huzata kezét hosszú hajamon, s mellé

feküdtem.

Felállt mellőlem, s elhúzva az ajtót kiment a teraszra.

Követem, a nyomát, s mellé álltam.

A nyár végi hőség beterítette az egész birtokot.

Az égen ragyogtak a csillagok, mintha kettőnk

boldogságát hirdette volna.

Byakuya mögém jött.

Vedd fel a yukatát. Amit időközbe ki hózót nekem, s

átnyújtotta.

Elvetem tőle, s magamra húztam, mint egy könnyed

szelős ruhadarabot.

Szorosan testemhez simult karjával át fonta derekamat.

Nem tudtuk hányóra lehetet, de a hold már magason

járt az égen, s mint egy kiflit formálva nézet ránk

 vissza.

Későre jár Hisako menjünk be.

Elindult volna Byakuya, de visszatartottam, s még egy

utolsó mosolyt küldtem az ég felé, s mosolygós

arcom visszatért Byakuya nyugodt kék szemei közé.

Besétáltunk a szoba védet falai közé, hogy elrejtsen

minket ismét.

Elkezdtem rendet rakni, mert féktelen

szenvedélyünkbe mindent szanaszéjjel hajítottunk.

Még az ágyunk sem úgy nézet ki, mint egy ágy, annyira

össze visszahelyezkedtek el rajta az ágyneműink.

Byakuya csak csendesen várt, s mikor látta, hogy az ágy

rendbe van odasétált az ágyához, elhúzta a

takarót, és befeküdt.

Vele szembe térdeltem,s az utolsó simításokat végeztem

az ágy rám eső felén.

Szemem sarkából ránéztem. Kezét a feje alá helyezte, s

a tekintete valahol nagyon messze járt mi közbe

a plafont kémlelte.

Elhúztam a takarót, s befeküdtem a helyemre.

Jó éjt Byakuya mondtam neki, mire egy váratlan

mozdulattal, kikapta kezét feje alól, felült az ágyba,s

fölém hajolva egy csókot, nyomot az ajkamra.

Jó éjt Hisako.

Meglepődőt arc kifejezessél néztem rá, s

visszacsókoltam az ajkára.

Letettük fejünket a henger alakú párnára, s elaludtunk.

***

Ez után az éjjelt követően, egyre többet voltunk egyűt,

annak ellenére, mind kettőnknek sok volt a

 kötelessége.

Mindennap odafigyelt arra, hogy párórát velem töltsön,

ilyenkor vagy átmentem a 6. osztag szállására, fordítót

esetbe Byakuya jött a 4. osztag szállására.

Mai nap is valahogy így telet el, csak most a változatosság kedvéjért megvárt az osztag bejáratánál.

Kirohantam az ajtón és boldogan omlottam a karjai

közé.

Byakuya kimérten átkarolta derekam, s magához

húzott.

Menjünk haza. Mondtam neki mosollyal az ajkam

szélén, s meg fogtam a kezét.

Byakuya lágyan átkulcsolta, s gyöngéden meg szorította

a kezemet.

Miközben hazafelé sétáltunk a fák árnyékot vetetek

ránk, meg védve a nap, vakító fényes sugarától.

Boldog voltam, s örömmel töltött el hogy ezt

megoszthattam mássokkal is ott bent a hasamba.

Egész végig azon gondolkodtam, némán baktatva

Byakuya mellet, vajon mivel tölthetném el a jövőbe az

időmet?

Nem találtam nekem való elfoglaltságot, a kötelező

szellemi munka mellet.

Haza értünk, s a teraszon megálltam.

 Eltelt egy újabb nap békébe, és boldogságba annak

ellenére, hogy mindenki készenlétbe volt.

 Senki nem tudta, hogy vajon Aizen mikor lép újra

szintre, s mutatja meg önmagát.

Magamon éreztem Byakuya tekintetét. Hátra néztem,

testem követe fejem vonulatát.

Byakuya elhúzta az ajtót, s beléptünk a házba.

Első útja dolgozó szobájába vezette.

Tovább mentem egy ajtóval arrébb közös hálónk felé.

Hamar ránk esteledet, s a testem elnehezült mi közbe a

teraszon néztem az első csillagok feljövetelét.

Megdörzsöltem a szemem, és ásítottam egy nagyot.

Bementem, Byakuya még a dolgozó szobájába volt.

Megvetet ágyhoz sétáltam, befeküdtem az ágyba.

Ilyen sem volt még hogy ilyen korán elálmosodjak,

szaladt végig apró gondolatként a fejemen.

Épp hogy elmúlt a gondolat, már is éreztem, ahogy

elnehezülnek szemeim, s a külvilág megszűnik

számomra.

Az elkövetkezendő napokban próbáltam annyit piheni

amennyit csak tudtam, néha elég unalmas volt,

hogy minden nehezebb fizikai munkát megcsináltak

helyettem.

Csak a szellemi maradt rám.

Idővel hozzá szoktam ehhez, s Byakuya örökös

féltéséhez, amit igyekezet felém kimutatni.

Véletlenül se érezem azt, hogy nem érdekli az

állapotom, vagy, hogy miképp is érzem magam.

Ekkor még nem tudtam, hogy az utolsó boldog

napjainkat éljük meg, ezeken a nyárvégi éjszakákon.

Folytatása következik