Byakuya Story II

Byakuya elrabolt szerelme

10. fejezet: Fényes sötétség foglyai

Lassan kezdetek össze mosódni a napok.

Már azt sem tudtam mennyi idő telt el az óta, mióta itt

vagyok Lac Noches falai között.

Még mindig visszapörgetem az eseményeket a fejembe,

a legelső napról, amit itt töltöttem.

Azóta senki nem közelítet felém olyan durva

szenvedéllyel, mint akkor a 6. espada.

Mindig ezen a néven illetem, így tartva meg a távolságot

köztem és az espada között.

Volt olyan nap mikor úgy éreztem mintha figyelne

engem, de csak hallucinálásnak tűnt az egész.

Kezdetbe észre se vetem, hogy a cellába, amibe

Orihimevel egyűt töltöttem a napjaimat, bekerült egy

újabb kanapé. 

Úgy láttam Aizen nagyon szívén viseli a kényelmünket,

de kevés vigaszt nyújt, ha távol vagy a szeretteidtől.

Nem múlt el úgy nap,ne gondoltam volna a szökés

lehetőségére.

Bár hogyan csak el ebből a szörnyű világból.

De mind untalan be kelet látnom nem tudok innen

megszökni segítség nélkül.

Orihime még mindig bízót abba, hogy eljön érte

Kurosaki.

Egyik nap magához hivatott Aizen.

Kísérőmmel, aki minden esetbe a 4. espada volt

magához rendelt üres szavaival, s végig sétálva a

folyóson egyenest a nagyterembe vitetet.

Mikor előtte álltam,mindig zavart, ahogy

áthatolhatatlan erős,és merész tekintete belém

fúródott,szinte fájt ahogy bámult,mintha képzeletbe

levetkőztettet volna.

Körülnéztem.

Rajtunk kívül senki nem tartózkodót a terembe, amin

kisé meglepődtem, mert Gin, és Tousen mindig Aizen

közelében volt.

Most még sincsenek itt.

Köszönöm Ulqiora.

Jöttek dicsérő szavai Aizenek,s még komolyan is vetem

volna, ha az elmúlt hetek apró látogatásai során nem

ismertem volna meg jobban. Szegény hollowok,nem

ismerik Aizen  valódi célját,s csak mennek útána mint

apró kis katonák egyenesen Aizen álltál fabrikált sors

útjukon.

Az espada meghajolt mellettem, s szép lassan

megfordult elindult kifelé a teremből.

Kettesbe maradtam vele, ami nem volt ínyemre, attól

tartottam tán megint erőszakosa válik velem szembe.

Igazából nem is tudtam ki ismerni, még mindig titok

számomra, mint álltalába a férfiak.

Tekintetem a kőpadlóra szegeződőt, az valahogy

szebbnek tűnt nekem, mint maga Aizen.

Fel ált trónusából, s elindult felém.

Megállt előttem, ajkamon végig húzta kezét és felemelte

az államat.

Hisako-san ma jókedvembe találsz úgy, hogy csak egy

csókot lopok tőled.

Közelítet felém az ajka, s mielőtt közelebb ért volna

kezem egy suhintással arcon vágta.

Milyen sokszor kellet ezt elviselnem, az ajka érintését

bent a börtöncellába.

Akkor még védekezni sem tudtam, mert megkötötték

kezemet és a lábamat is,ne hogy ágyékon rugjam ö

méltóságát.

Egyszer már sikerült eltalálnom azon a ponton,igaz hogy

aztán jól megbüntetek érte.

Annyira saját becsületem megvédésére törekedtem az

utóbbi napokba, hogy az egyetlen gyermekemről meg is

feledkeztem.

Elfordítottam a fejem Aizentől, s ezzel álam is

kiszabadult a szorításából.

Kezemet a már alaposan meg nagyobbodott hasamra

tetem, s meg simogattam a gyermekemet.

Válaszként egy apró rúgás, és bokszolás jelezte nekem,

hogy érzi anyai törődésem.

Aizen válaszként csak elvigyorodót.

Milyen megható.

Anya és az ifjú Kuchiki.

Összehúzót tekintettel néztem rá.

Most legszívesebben zanpaktout rántottam volna, de a

köztünk lévő szintbeli különbségek túl nagyok voltak.

Úgy is veszítetem volna, pedig sokat gyakoroltam az

útibbi időbe, nem is volt más dolgom, mint hogy Sumida

és a köztem lévő kapcsolatot megerősítsem, és a

gyermekemre is szántam időt.

Aizen megragadta a csuklómat, s egy kietlen szobába

vonszolt.

Rá néztem haragos tekintetem majdnem áthatolt rajta,

de csak vigyorgót, s vadul ajkon csókolt, mire bele

haraptam ajkába, amiből elkezdet patakzani a vér.

Próbáltam kiszabadulni karja fogságából, de nem

tudtam.

Tekintettel kelet lennem az állapotomra, de Aizent

valahogy nem érdekelte vajon mi lesz a gyermekkel, aki

bennem maradt.

Éreztem lazul a szorítás és kiszakítva magam hátrálni

kezdtem tőle, és elrohantam.

Nem lesz még egy ilyen napom, ami róla szól csak, és

arról miképp alázza meg a testem saját kénye kedve

szerint.

Neki indultam felfedezni Las Noches-est.

Aba reménykedtem talán találok valami kiutat, de

később a reményem is a semmibe szállt.

Még ha sikerül is megszöknöm a kinti világ alsórendű

hollow-jaival nem tudnék megküzdeni.

Végül feladtam, s visszasétáltam abba a cellába, amibe

Orihimevel egyűt töltöttük az óráinkat.

***

Napok még gyorsabban haladtak,s úgy nézet ki Aizen

nem próbálkozik többé,de ez megint hiú ábrándnak tűnt.

Szobából eltávolíttatta Orihimet, s egy ideiglenes cellába

dugta a 4. espadaval.

Engem a kanapéhoz ráncigált. Leültetet, s testemet

vízszintesbe helyezte.

Elkezdte lefejteni rólam a ruhámat, amit foggal,

körömmel védtem, így csak elszakítani tudta.

Aizen jól kitalálta, hogy tanítson engedelmességre, ha

nem akarom teljesíteni az akaratát.

Ki volt készítve egy hatalmas injekciós tű, amibe egy

kék folyadék volt található.

Mikor megláttam tudtam mi vár rám, mert sokszor

átéltem a következményét.

Aizen felemelte tűt, s a karomba fecskendezte a

tartalmát.

Még halványan derenget a körülöttem lévő világ.

Lassan bódulatba estem, s a testem lángolni kezdet a

vágytól, ekkora megszűnt az önkontrolom a testem

felet, s az ösztöneim vették át az irányítást.

Aizen elkezdte levenni espada ruháját, s az a kanapéhoz

sétált.  Ujja meg cirógatták féltet testrészemet, rám

nehezült és szerszáma eltűnt a féltet testem részembe.

A lelkem ilyenkor sírt a fájdalomtól,s szép lassan az

aktus közbe felébredt bennem a bűntudat,s úgy

élveztem az együttlétet vele közbe potyogtak a

könnyeim,s  mosolyogtam.

Igen mosolyogtam az élvezettől, de sírtam a

fájdalmamba, amiért ilyen szennyesé váltam.

Miután kiélvezte testem minden gyönyörét leszállt

rólam, és visszahúzta az alsóját és a nadrágját.

Odasétált a felsőjéhez, elkezdet kutatni a belső zsebébe.

Kivet valamit csak azt nem láttam mit.

Már nem is érdekelt az, hogy mi történik velem,

elfordítottam a fejem, s üresen meredtem magam elé.

Mellém ért, meg sem rezdültem csak vártam a

következő lépését.

Hirtelen fájdalom járta át a karomat.

Rá néztem, egy hatalmas tű tátongót belőle.

Már megint kezdődik gondoltam magamba és nagyot

sóhajtottam.

Ne aggódjon Hisako-san, csak egy semlegesítőt kaptál,

ami az előző injekció hatását semlegesíti.

Némi nyugalom járt át,s lehunytam a szemem.

Most öltözőn fel Hisako-san.

Furcsa szemel tekintetem Aizenre.

Még is hogy öltözzek fel, ha szétszakította a ruhámat

Aizen nagyúr?

Majd küldök egyet Ulqioraval.

Addig így kell maradnom!

Majd nem mezítelen a testem, alig maradt rajtam épp

ruhadarab!

Aizen elvigyorodva a szemembe nézet.

Nem lesz semmi bajod ha egy kicsit csupasz leszel.

Még hogy nem lesz bajom!

Morgolódtam az orrom alatt,s hátat fordítottam neki.

Próbáltam takargatni magam a kezemmel, de ugyan

olyan csupasznak éreztem magam.

Hallottam, ahogy kinyitotta a cella ajtót, és kisétált

rajta, mint aki jól végezte dolgát ott hagyott, mint egy

csomagot.

Leültem az ágyra, meg próbáltam felhúzni a térdemet,

de a nagy hasamtól kényelmetlené vált számomra ez az

ülésforma.

Ha a mellemet nem is, de az alsó részemet egy darab

anyaggal el tudtam takarni.

Türelmesen vártam, míg a 4. espada behozta a ruhámat.

Milyen sokszor eljátszotta már velem ezt, mindig akkor

talált meg mikor a legnagyobb ellenállást tanúsítottam

vele szembe.

Mintha erre specializálta volna magát.

Szinte szadista mód élvezte, ahogy ellenkezek vele, és az

kéj sóvár tekintet mindig végig mért mi közbe bele

szúrta az injekciót a karomba, még az emléke is fáj.

Bár csak meg ne történté tehetném az elmúlt heteket.

Az a sok szenvedés, amin átmentem.

Ennek hatására még inkább vágyódok vissza Byakuya

védelmező karjaiba.

4. espda megjelent az ajtóba, s a karjába ott pihent az új

ruhám.

Balján pedig Orihime állt.

Mikor meg látott kikerekedtek a szemei.

Bizonyára, nem gondolta, hogy hasonló lesz a sorsom,

mind neki az első napokba mikor a 6. espada körbe

udvarolta, és vadul magáévá tette.

Espada a kanapéhoz jött és letette mellém a ruhát.

Orihime még mindig az ajtóba állt, aztán szép lassan

elindult felém.

Az espada eltávozót a börtöncellából.

Mikor becsukódót az ajtó Orihime felém futót, s

kétségbe eset tekintettel nézet rám.

Hagy segítsek Hisako-san.

Nem kell Orihime egyedül is fel tudok öltözni.

Nem az öltözködésre gondoltam.

Túl sok bánat ért, szeretnék segíteni.

Bólintottam egyet,s lefeküdtem hosszába a kanapéra, és

Orihime előhívott egy sárga energia pajzsot

Éreztem, ahogy újból  feltöltődök, és valami azt suttogta

nekem, bízzál és reménykedj.

Elmosolyodtam, szemem újra csillogni kezdet.

Orihime eltüntette a pajzsot, s elkezdtem a ruhát

magamra venni.

Nem sokkal azután hogy Orihime visszatért egy másik

arancar jelent meg az ajtóba.

Himevel a kanapén ültünk, s beszélgetünk.

Próbálta kiszedni belőlem mi történhetett velem, de

nem voltam valami túl beszédes.

Rám nézet,- Gyere velem.

Utasított engem, s én vele mentem.

Folyóson sétálva mögötte azon járt a fejem vajon ki

lehet, mert még nem láttam ez előtt.

Útvonal, amin haladtunk ismerős volt számomra.

Csak nem az itteni kutatás fejlesztési csoport egyik tagja?!

Nagy felismerés akkor ütőt szíven mikor odaértünk, s

nekem felkelt feküdnöm egy vizsgáló ágyra, és

elkezdték tapogatni a hasam.

Közbe nagyokat bólogattak, amiből semmit nem

értetem.

Valamikor, párhéttel ezelőtt már voltam itt, de akkor

valami mást műveltek velem, valami kellemetlenebbet.

Meg próbáltam vissza szorítani a feltörőben lévő rossz

emlékképeket, ami újabb felismeréshez vezetet.

Aizen azután kezdet el velem játszadozni, s váltam ez

által oly szánalmassá, amit kevés emberi lélek tudna

elviselni.

Végig vizsgálták testem minden apró szegletét, felültem.

Az ajtó kinyitódót megjelent a nővérem teljes

önvalójába.

Álmomba sem mertem gondolni, hogy még látom, mint

arrancart.

Komoran rám tekintet,- Hisako beszélnem kell veled.

Megijedtem Kumiko arc kifejezésén.

Nagyon komolynak látszót, ami szokatlan tőle, mert

mindig komolytalan, és kegyetlenek tűnt számomra.

Lemásztam a vizsgálóról, és odamentem levetet

ruhámhoz.

Egyenként felvetem őket.

Odasétáltam a nővéremhez, rá mosolyogtam.

Karon fogót, s kivezetet a vizsgálóból.

Néma csendbe sétáltunk végig a folyóson, mire

megállapodtunk az egyik ajtónál.

Kinyitotta, s besétáltunk rajta.

A szobába szintén található volt egy kanapé, s egy

asztal.

Kanapéhoz vezetet és hellyel kínált leültem, kíváncsian

vártam a mondani valóját.

Ps: Vajon mit fog mondani Hisakonak a nővére? Milyen

meglepetésekbe lesz része még?

Ezt meg tudhatjátok majd a 11. részből. Egy nővér

vallomása.

Folytatása következik