Byakuya Story II

Byakuya Elrabolt szerelme

11. fejezet: Egy nővér vallomása

Kumiko lehorgasztotta a fejét, s csak csendbe ült

mellettem.

Hiába vette fel a La lumiar noire nevet,még mindig

ugyan az maradt számomra, ami volt a nővérem, aki

mindig féltékeny volt rám,de most nem éreztem benne

féltékenységet, inkább bűnbánatot valami miatt.

Mi történt, miért vagy ilyen bűnbánó, mintha nem is te

volnál?

Pedig elhiteted, húgocskám én vagyok az.

Hiába lett hollow erőm, nem vagyok több mint egy

közönséges lény.

Pedig Aizen nagyúr nagyot bízót abba ,tán sikerül

hollowá válnom,s ezért igyekeztem minél inkább

beolvadni  az espadák közé.

Tudták ők is nem vagyok több náluk, hiába

reménykedet benne Aizen.

Mielőtt megtörtént volna a hollovizáció, a kutatói

eltávolítottak belőlem egy sejtet.

Nővérem a földre nézet, s aztán ismét a szemembe.

Azt beültetek a méhedbe.

Elszörnyedve néztem a nővéremet,s azon gondolkodtam

most megölöm.

Nem vitt rá a lélek, még ha másik gyermek, ami

valószínűleg Aizen és a nővérem közös gyermeke, akkor

is egy élet, még ha ara is használtak valójába hogy csak

szórakozzanak velem.

Kihasználják félelmemet, és az engedelmességemet

saját céljaik elérése érdekébe.

Én voltam a bolond, amiért hagytam magam elkapni és

idehurcoltak ere a sivár helyre.

Már rég nem voltunk egyedül.

Las noches hirtelen felbolydult, mindenki Kurosaki

Ichigoval és a shinigamikal volt elfoglalva.

Megpróbálják megölni.

Bizonyára Orihime után jöhetett, s így reménykedhetek

abba, hogy tán kiszabadulok erről a helyről.

Nem is vágytam már másra.

Bár kezdetbe eltöltött a kíváncsiság vajon mit akarhat

tőlem Aizen, de most már csak Byakuya karjaiba

szeretnék lenni.

Nővérem kirohant, s ott hagyott a kanapén,mint valami

megunt barátnőt.

Először nem értetem miért, de mikor enyhén

megrázkódtak Las noches falai, nem volt választásom

nekem is el kelet menekülnöm, biztonságosabb helyre.

Nem volt könnyű, számomra, bár még nem volt

vészesen nagy hasam.

Felálltam, s az ajtó felé sétáltam.

Las noches kinti részébe még nem voltam amit Aizen

mesterséges fénnyel látót el.

Elindultam a fény felé, s mikor kiértem egy hatalmas

üres homokos tér tárult elém.

Szemeim Renjit és Rukiát látták meg, ahogy a vasta

lordok sokaságával próbáltak meg felvenni a harcot.

Az egyik észrevett, s a másik vasta lord felém nézet.,s

elkezdet felém közelíteni.

Mikor a közelembe ért meg akarta ragadni a karom,de a

szemeimet becsuktam,s ökölbe szorítottam a kezem,

amit keresztbe összefontam magam előtt,s egy

vízfüggöny pajzs jelent meg előttem.

Vasta lord nem tudta áttörni a pajzs védelmét.

Úgy láttam feladta komolyabb harc nélkül, s visszament

a társaihoz.

Leereszttetem a víz függöny pajzsomat és elgyengülve

megroggyant a lábam, s összeesve bele merültem saját

ön tudatlan állapotomba.

Ara eszméltem fel, valaki húzza a testemet a földön,

szemem kinyílt a mesterséges fény vakítóan világított

bele.

Kezemet automatikusan a homlokom fölé helyeztem,

hogy tompítsam a felém sugárzót, fényt. Feltekintetem

a mesterséges égre, aztán megpróbáltam

testhelyzetemtől függetlenül kideríteni vajon ki volt az,

aki kihúzót.

Kumikot láttam, meg, ahogy próbál centiről centire

előrébb húzni a testem.

Hosszú sötét haja ki volt most engedve és letekintet

felém a földre, kedvesen mosolygott, de nem bíztam

abba a mosolyba, nem tudhatom, mibe mesterkedik.

Engedj el hagy áljak fel.

Hangom megremeget, mi közbe kiejtetem ezeket a

szavakat.

Nem tudtam biztosan vajon képes leszek e lábra állni

vagy megint összesek, mint a kártyavár.

Lassan elkezdtem felállni, de ahogy sejtetem nem volt a

járásom stabil.

Kumiko átkarolta derekam,s rátámaszkodtam.

Egy közeli szikla mögé leültem, a lábamat kinyújtva

elernyesztetem.

Leült mellém.

Hisako haldoklok a testem túl gyenge, hogy elviselje ezt

a formát.

Örülök, hogy végül is sikerült téged meg

menekíteni,csak valahogy vissza kéne jutatni téged sou

l socitybe.

Ez az, amit a legkevésbé hittem el a nővéremnek,

kétkedve hallgattam minden mondatát, még hogy nem

sikerült hollow erőkre szert tennie! Inkább neki nem

volt shinigami ereje, s így nem több mint egy

közönséges tovább fejlesztet hollow.

Már igazán nem számított, hogy micsoda, már az arca se

volt a régi csak a hajáról ismertem meg.

Még az első találkozásunknál felismertem, öt, de

mostanra egy torz arrancar utánzatot láttam csak

benne, aki a hatalom meg szállottja lett.

Fején két oldalt spirálosan befelé ívelt szarvak voltak,

amolyan félhold alakba.

Egyszerű fehér ruhája volt.

Miért kéne neked hinnem Kumiko, mikor

szemrebbenés nélkül hagytál ott minket. Azokat, akik a

családod voltak.

Békés boldog életem volt, de te mindent felforgattál, s

mindenkitt kétségekbe taszítótál.

Ennek ellenére nem haragszóm rád,mert a nővérem

vagy,és légy bár mi, még ha el is veszteted  a szíved

akkor is az maradsz.

Nem Hisako, nem vesztetem el a szívem, az

megmaradt, mert a holowokra jellemző luk itt található.

Letolta a ruhája egy részét,s meg mutatta a hasát

nekem.

Nem esetem tőle hanyatt.

Ettől nyugodjak meg, mert más hol van a luk.

Attól még arrancar vagy.

Igen az vagyok, de a szívem meg maradt, s ezért most

megkeressük azt a kapitányt, aki képes lesz neked

segíteni.

Nem kell Kumiko menni fog egyedül is, nincs szükségem

a segítségedre.

Még mindig haragudtam rá, azért az első találkozásért,

amivel megajándékozót, mikor először hoztak Hueco

mundoba.

Ha valaki is képes volt dangait nyitni az csak is

Kurotsuchi kapitány.

Rá kellet őszpontosítanom. Éreztem valahol a lélek

energiáját, de nem tudtam biztosan behatárolni.

Több kapitányét is érzékeltem,s köztük Byakuya-ét.

Halvány mosoly jelent meg az arcomon.

Ha most elindulok abba az irányba ahol Byakuyat

érzem, vajon rá lelek, és újra belebújhatok a karjaiba?

Nem.

Nem hiszem, hogy lesz rá lehetőség.

Nem viselkedhetek úgy, mint egy romantikus kisdiák.

Nagyon elgondolkodtál húgocskám csak nem a kedves

férjed jár az eszedbe?

Nem válaszoltam semmit csak elfordítottam a fejem,

hogy ne láthassa az arcomat, ami kivörösödőt.

Elindultam abba az irányba ahonnan Byakuya és még

más kapitányok lélekenergiáját, észleltem.

Kumiko követett, mint ha az árnyékom lett volna, pedig

nem kértem, hogy elkísérjen a kapitányokhoz.

Közelükbe értem, meg láttam Byakuya, felém se nézet

csak a szeme sarka mozdult meg és tekintet felém.

Egy pillanatra rá néztem, nem akartam megzavarni a

harcát, amit az egyik espadával vívót a másik

kapitánnyal egyűt.

Tovább sétáltunk a nővéremmel, egyenesen a 12.

osztag kapitányához, aki mélyen elmerült egy számára

érdekes test boncolgatásába.

Próbáltuk rá venni a kapitányt nyisson átjárót a Soul

socity-ba, de időközbe a nővérem eltűnt és azon

gondolkodtam, most vajon megint min járhat a feje.

Visszafordultam a kapitány felé, s tovább győzködtem

arról, milyen fontos is lenne számomra visszatérni.

Végül belátta, s elkezdte felépíteni az átjárót, amin át

visszajuthatok.

Miután megépült az átjáró, a kapitány rám nézet.

Most már mehet,s ne feledje mit ígért nekem.

Megnyílt a dangai és eltűntem benne.

Csak rohantam, hogy végére érje, s a végén hirtelen

meg láttam a fényt.

Ez már soul socity volt, az a világ, ami az otthonom.

Kiléptem a dangaiból, ami rögvest be is zárult

mögöttem.

Annyira boldog voltam, és egybe fáradt is.

Térdre esetem s aztán rá ültem a lábamra, és

elmosolyodtam.

Nagy nehezen felálltam, s körül néztem vajon melyik

kerületbe nyílt meg.

Meg láttam megbánás tornyát,s már is sejtetem

Seireiteibe vagyok.

Elindultam a Kuchiki birtok felé, már annyira hiányzott

nekem a ház a kert és az emberek.

Leginkább Shinji aki mindig mellettem volt a kezedtől

fogva pártfogoltja voltam.

Mi közbe az utcákon sétáltam az apró emlékek szinte

átsuhantak az emlékezetembe.

Kihaltnak tűnt a város szinte alig lehetet bár kit is látni.

Megálltam a kapu előtt, most őr sem volt ott, csak

álltam,s bementem rajta,rohanni akartam,de nem

tudtam a nagy hasam miatt. Lassan komótosan

besétáltam a házba. Épp az ajtót nyitottam volna mikor

egy szolgáló hangját hallottam meg. Hátra fordultam.

Meglátót eldobta a kezébe lévő tányért mire kirohant

Byakuya nagybátya Shinji, s felém rohanva, átölelt

engem.

Annyira örülök Hisako, hogy élsz.

Byakuya rettenetesen aggódót érted.

Igen, tudom Shinji, láttam öt Las Nochesba.

Nem volt alkalmunk beszélni, a harc, amit folytatót

fontosabb volt.

Ezt megértem.

Így legalább most nyugodtabb, mert tudja, hogy már itt

vagyok Seireitibe.

Folytatása következik