Byakuya story II

Byakuya elrabolt szerelme

12. fejezet: Visszatérés

Lassan peregtek a napok így Byakuya nélkül, s

kezdetbe nem találtam a helyem közös otthonukba, ami

tátongót az ürességtől.

Ha ránéztem az íróasztalára, megjelent, mint egy

káprázat, s aztán el is tűnt.

Mai reggel is úgy telik el, mint aki depresszióba esett

volna, pedig nem voltam az csak nagyon egyedül 

éreztem magam a házba. 

Kopogtak az ajtón, a szolgáló be engedte az anyámat.

Olykor meglátogatót hogy pátyolgassa lelkemet.

Leült velem szembe az asztalhoz.

Hisako döntöttél abba fontos dologba, amiről

beszéltünk?

Nem kell figyelmeztetned anyám, még ma elmegyek a

12. osztag jelenlegi vezetőjéhez és megbeszélem vele a

részleteket.

Vajon helyesen teszem,Kumiko gyermekét 12.osztagra

bízom?

Még szép lányom, ez egy helytelen döntés volt a

nővéredtől, és örülök neki, hogy megszabadulsz ettől a

tehertől. 

Az a gyermek nem a te felelősséged, neked a saját fiadra

kell gondolnod.

Igen anya ez így van, de én még mindig azt remélem,

viszont látom egy nap a másik fiam.

Nem tudom hol és mikor, de reménykedem benne.

Anyám meg csóválta a fejét.

Drága lányom, nem jó, ha hamis illúziókat kergetsz.

Nem baj, még ha illúzió is szeretnék benne hinni, mint

anya.

Anyám felállt és rám nézet.

Még ma vetesd ki, ne húzd túl sokáig, mert csak

nehezebben válsz meg tőle.

Anyám eltűnt az ajtó mögött.

Kinéztem az ablakon, az égről sötét komor felhők néztek

rám vissza, a fák kopasz halált üzentek nekem.

Sehol egy hó pehely mi ilyenkor december elején meg

szokót volt.

Alaposan felöltöztem, és elindultam a 12. osztaghoz, s

mindig azon morfondíroztam vajon helyesen teszem e-

hogy megszabadulok a nővérem gyermekétől.

Még mindig nagyon fájt a tudat, hogy csak egy fiúval

ajándékozhatóm meg az én szeretett Byakuyamat.

Azt is tudom, másik gyereket nem tudná szeretni, ezért

tán jó döntést hozok így, és tán békére lel mindenki.

Mi közbe a 12 osztag felé haladtam, elmentem a régi

kollégium előtt.

Egy pillanatra megálltam,s ránéztem az épültet

együttesre,ami kisé hangos volt a diákok

beszélgetésétől. Tovább indultam, s meg sem álltam

egészen a 12. osztag szállásáig.

Egymás mellet lévő barakkok majdnem ki voltak

ürülve.

Úgy tűnt nekem, már jó ideje nem járt itt senki,s ez alól

nem volt kivétel a 12.osztag sem.

Kinyitottam az ajtót és végig sétáltam a folyóson.

• Hahó, van itt valaki?

Az egyik szobából kijött egy férfi, aki inkább hasonlított

valami féle kapitányi kísérletre, mint shinigamira.

- Mibe segíthetek?

- Segítségre volna szükségem, kérem, segítsen nekem.

Beinvitált a szobába és leültet az egyik székre.

Egy darabig csak csendbe ültem és a kimonómat

gyűrögetem, mintha egy papír fecni lenne, amivel jól

elszórakozom.

Végül belekezdtem a mondataimba, s elmondtam az

előttem ülő férfinak, töviről hegyire mind azt, ami

történt velem.

- Tehát egységet kötőt a kapitánnyal a magzatért

cserébe.

- Igen, s így jutottam vissza Soul socitybe.

Shinigami bólintót, egyet s felállt, s az asztalra tette

mindkét kezét.

• Még ma elvégezhetjük a műtétet, ha
• kívánja.

Némán bólintottam egyet.

• Rendbe akkor jöjjön velem, átmegyünk a laborba.

Követem a férfit, akivel bementem a laborba.

Félelmetesnek tűnt számomra az a sok henger alakú

tároló.

Igazából csak gondoltam, hogy tárolók különböző testek

konzerválására, vagy csak simán tárolták benne?

Megálltam egy pillanatra az egyiknél, ami kisebb volt az

eddig látott tárolóknál, s gömb alakú.

Egy emberi embriót láttam benne.

Kora talán, mint a saját magzatom.

Felötlőt bennem, hátha az elvett gyermekem az, akit

megfosztottak tőlem.

Némi reményt éreztem a szívembe s, a shinigami felé

fordultam.

- Honnan van ez az embrió?

- Pár nappal ezelőtt egy arrancar nő járt itt, az hozta

magával a lombikot.

- Így hagyták a lombikba?

- Igen, mert már túl fejlet a gyermek ahhoz, hogy egy

pótanyába bele ültessük.

- Mi lett a nővel?

- Elkezdet erősen visszafejlődni, míg egy tomboló hollow

nem vált belőle, így megöltük.

Férfi ezt a legnagyobb közömbösséggel mondta ki, ami

kisé fájt, de nem lepet meg hisz egy holowról volt szó,

még ha egykor az a nővérem is volt.

Tovább mentünk a vizsgáló felé.

Férfi elhúzta az egyik fehér függönyt, bementem, s

követve engem visszahúzta a függönyt.

***

Már 4 nap is eltelt az óta hogy meg szabadítottak attól a

tehertől, amit a nővérem és Aizen jóvoltából hordoztam

magamba.  

Mi közbe az asztalnál ültem,és vártam az ebédet hogy

behozzák nekem,s míg vártam addig belekezdtem egy

könyv olvasásába. Így gyorsabban telt az idő, ami

sosem áll meg, s nem is fordul vissza. Csak az ember néz

vissza olykor az időbe, mert a múltbéli hibák

elkísérhetik további útján. Tudtam szinte éreztem, hogy

az a baba a lombikba a fiam, s tudtam, ha felnő, akkor

majd szembesülnie kell velem, és Byakuyaval. 

Lépteket hallottam kintről,s a csoszogásból  könnyen

meg állapítottam, hogy az egyik idős szolgáló az.

Megállt az ajtó előtt, letette a tálcát,mert biztos az volt

nála a tálak összekoccanásából könnyen ki lehetett

következtetni.  Elhúzta az ajtót és besétált a szobába.

Letette az asztalra az ebédet.

Leült velem szembe.

Bócsáson meg Hisako-san, de azt hallottam, hogy ma

délután haza jön a férj ura Hueco Mundoból egy másik

kapitánnyal.

Elmosolyodtam, mire a gyermekem egy erőset

belerúgót a hasamba.

Úgy látszik, a trónörökös is várja már haza.

Kérem Hisako-san egyen.

A fiának erősnek kell lennie.

Igen tudom, s remélem, örököl majd valamit az apjától.

Fogtam a pálcikát, egymás mellé tetem a kezem, és egy

fejbólintás után elkezdtem enni.

Falatok jóízűen csúsztak le. Szolgáló rám tekintet, s

nézte milyen mohon tömöm magamba az ételt.

Még mindig úgy tetem mintha abba a sötét világba

volnék, pedig már rég itthon vagyok a biztosságos

Kuchiki rezidencián.

Ebéd elfogyasztása után sétálni indultam, a szolgáló ki

kísért egészen a rezidencia nagykapujáig.

Onnan már csak ráléptem a betonútra, s csak mentem

céltalanul,s magamba szívtam friss levegőt.

Azon vetem magam észre, hogy Seireiti központjába

vagyok.  Átsétáltam a shinigamik szálláshelyére.

Mindig szívesen sétáltam itt. Olyan biztonságot

sugároztak magukból az épületek.

Megálltam a 6.osztag épületénél,s bemenni készültem

hogy megnézem minden rendbe van e az osztagba.  

Mi közbe a lépcsőn haladtam fel az ajtó váratlanul

kivágódót előttem, s shinigamik mind kirohantak rajta.

A harmadik tiszt felismert, és megállt előttem.

- Hisako-san itt van?

- Mikor jött vissza Soul Socity-ba?

- Nem olyan rég.

- Hova sietnek? 

- Kuchiki kapitány ma tér vissza Heco mundoból, Zaraki

kapitánnyal egyűt.

Méltón szeretnénk fogadni őket a 11. osztaggal egyűt.

Jöjjön velünk Hisako-san.

Biztos boldog lesz a kapitány, ha látja.

Bólintottam egyet és követem a népes shinigami sereget.

Nem lepet meg  hisz már tudtam a szolgálom is meg

említette.

Egy szélesebb úton sorakozót fel a két osztag,

igyekeztem elbújni nehogy megbontsam azt a

fegyelmet, amit shinigamik tanúsítanak a kapitányok

felé.

Megnyílt egy dangai, s méltóság teljesen kiléptek belőle.

Hangos kiáltással üdvözölték kapitányaikat, s aztán

kettévált a két osztag.

Kuchiki kapitány!

Zaraki kapitány!

Isten hozta önöket!

Byakuya az egyik tiszthez sétált, de a gyógyítok útjukat

állták.

Ahogy elnéztem, sérülésük súlyos, de nem voltak

életveszélybe.

Oda settenkedtem,s gyógyítónak álcázva magam

szemügyre vetem Byakuya karján lévő sérülést.

Hisako-san?

Mit keresel itt,nem szabadna itt lenned.

Bocsás meg nekem Byakuya-sama ,de a sérüléseid,

Azok nem számítanak, inkább menj haza és várj meg

otthon.

Byakuya tovább akart menni,de a elsősegélyt nyújtok

nem engedték.

Hátrébb léptem,s szép lassan eltávolodtam tőle.

Egyre inkább a háttérbe vonultam, és végül

leszakadtam a tömegtől.

Elmosolyodtam magamba. Még is mit vártam a nagy

Kuchiki Byakuyatól?

Elindultam hazafelé lassan, nagyon lassan. Már

majdnem rám esteledet,s nem éreztem semmit.

Sem örömet, sem bánatot.

Csak egy védet zugot kerestem, s eszembe jutót az

egykori kollégium.

Hamar meggondoltam magam, s inkább visszasétáltam

a Kuchiki rezidenciára.

Az őr lealított a bejáratnál.

Hisako-san, végre meg jött már mindenki asszonyomat

keresi.

Igen?

Pedig nem vesztem el.

Csak sétáltam egyet.

Ilyen időbe? Mindjárt elkezd szakadni az eső.

Megázik.

Addigra otthon leszek.

Ha megbocsájt, most belépek a rezidenciára és haza

sétálok.

Jó éjt.

Végigsétáltam kiépítet betonos úton, s valóban az égen

már sötét felhők gyülekeztek.

Felsétáltam a lépcsőn és elhúztam az ajtót, s besétáltam

rajta.

Byakuyát nem láttam sehol. Szolgálom sietett ki, és

aggodva rám nézet.

• Úrnőm, Byakuya-sama itthon volt, s mikor
• nem találta itthon, elment több szolgálóval
• egyűt hogy megkeresse.
• Nagyon dühös, és egybe aggódót is
• Hisako-san ért.

- Köszönöm meg várom itt az asztalán az urat, és majd

megbeszélek vele mindent.

- Ne aggódjál ez miatt.

- De úrnőm mind azt reméltük, ha haza jön, akkor

kedvesebb lesz az Hisako-sanhoz.

- Biztos csak rossz napja volt neki, úgy hogy ne vedd a

szívedre.

Asztalhoz sétáltam, és visszaültem a könyv mellé, amit

olvastam.

Alig hogy elkezdtem olvasni, kint nagyot dörgőt az ég és

cikáztak a villámok.

Először nagy apró cseppek hagyták el a komor eget, s

utána mintha dézsából öntötték volna az égi áldást úgy

zúdult ránk az eső.

Mint mindig most is megéreztem Byakuya közeledtét, s

az aggodalmát is.

Felrohant a falépcsőn, megállt a folyóson.

Halottam, ahogy egy szolgáló kirohan,s gyorsan meleg

pokrócot helyezet rá.

- Kérem, nagyuram hagyja magán a pokrócot, csurom

víz.

- Nem kell.

Bizonyára lehajította magáról a pokrócot, mert a

következő lépése az volt kinyitja az ajtót,és  rám néz.

Legszívesebben nevetem volna rajta olyan vicces volt

így ázottan, de az arc kifejezésébe már nem volt semmi

humoros.

- Hol voltál Hisako!?

- Sétáltam egyet hazafelé, olyan szép volt az idő.

Byakuya mérges tekintettel rám nézet.

- Na, jó nem volt olyan szép idő, de nosztalgiázni csak

szabad?

Elmosolyodtam, annak reményébe hátha enyhitek kicsit

a dühén.

Nem mondót, semmit, mint álltalába, ha kérdésre

kérdéssel felelek.

Sarkon fordult, és kiment az ajtón, aztán rövid idő

elteltével visszajött egy új hakamába és haoriba.

 Bement a dolgozó szobájába.

 Asztalához sétált, és leült nekem hátal.

Résnyire ki volt nyitva  a tolóajtó ezért elég jól lehetet

látni mit, csinál.

- Hisako kérlek gyere be és , ülj le, beszélni szeretnék

veled.

Bementem, az asztalhoz sétáltam, és leültem az asztala

másik oldalára.

Gondterhelten rám nézet, és kereste a megfelelő

szavakat mondata elkezdéséhez.

- Mond el nekem mi történt Hueco Mundoba?

Azt beszélik a 12. osztagnál az ott lévő fiúgyermek a

mienk.

- Igen, valóban Byakuya.

Miután elrabolt a nővérem, hónapokig egy cellába

voltam Ichigo egyik barátjával.

Néma csend borult rám, s elnémultam.

Elkaptam a tekintetem Byakuya tekintetétől.

Tatamira néztem.

Bár csak ne kéne elmondanom neki azt hogy mi történt.

Annyira szégyellem magam Byakuya.

- Mi történt ezután?

Aizen el akarta venni mind két magzatot,de sikerült

rávennem, hogy csak az egyiket vegye ki,s a másik

megmaradt.

Akkor az a magzat, ami a 12 osztagnál van.. igen

Byakuya az mi fiúnk.

Nővérem személyesen hozta el Soul Socity-ba.

Mutattak egy másik embriót is.

Bólintottam. Az a testembe fogant meg, de nem az

enyém.

Byakuya szeme tágra nyíltak.

El se tudod képzelni hányszor használt Aizen mire

megfogant.

Ha most megengeded nekem Byakuya lepihennék.

Nagyon elfáradtam.

Valójába ez csak kifogás volt a részemről. Annyira

szégyelltem magam nem bírtam vele egy asztalnál ülni.

Felálltam s az ágyhoz sétáltam, de Byakuya utánam jött

és átkarolta derekam.

Behunyt szemekkel karjára helyeztem a fejem.

Annyira hiányzott az ölelésed, az illatod, olyan sokszor

gondoltam rád.

Byakuya kérlek, ne szólj semmit.

Felé fordultam, s a szemébe néztem.

Míg Hueco Mundoba voltam erről a pillanatról

álmodoztam, hogy ismét a karodba zársz, de mikor

leteremtettél az osztag előtt, az nagyon rosszul eset.

Byakuya ismét bűnbánóan rám nézet.

Ne haragudj rám.

Nem haragszom, tudom te ilyen vagy, s megígérem,

legközelebb majd csak távolból személélve csodállak.

Byakuya kezét a hasamra tette,s elkezdte simogatni .

Gondolkodtál már a nevűkön?

Nem.

Takuya és Takumi.

Így fogják őket hívni. Melyik lesz Takumi?

Aki nem lehet a hasadba.

Eldöntöttem Hisako harcba szállok a 46 –ok tanácsával,

bár lehet, hogy veszíteni fogok.

Miért Byakuya?

Talán ha megfelelő döntést hozzák meg a születés után

magunk nevelhetnénk fel Takumit.

Mi lesz, ha nem nevelhetjük fel?

Akár hogy is döntenek, el kell fogadnunk a tanács

akaratát.

Következő hetek azzal teltek, Byakuya előkészítette, és

megírta a papírokat és kérvényeket.

12. osztag kapitánya időközbe visszatért, de csak ideg

lenesen. Épp hogy sikerült beleegyezését kicsikarni

gyermekünk ügyébe.

***

Fiam Takuya egy hideg téli éjszakán, pont Byakuya

születésnapján látta meg a napvilágot.

Másik fiam két perccel előbb kívánkozót ki a lombikból.

Byakuya tovább tárgyalt a 46-ok tanácsával gyermek

ügyébe,s valahogy nem jutót előbbre.

Naponta bejártam a 12. osztaghoz a kis Takumihoz

etetni, míg az öccse aludt az ágyába.

Végül megszületet a döntés.

Bementünk a tanácsterembe mindketten, és felnéztünk

az emelvényre.

Sok szigorú tekint nézet ránk vissza,és valami azt súgta

nekem,hogy el fogjuk veszíteni a gyermeket.

Kuchiki Byakuya 4 nagy nemesi család közül, azt

kívánja, hogy belegyezünk abba, ez a gyermek Kuchiki

házba kerüljön?

Igen elnökúr.

Kérését megtagadjuk!

Miért?

Nem tudhatjuk, mennyibe lett módosítva a gyermek

genetikai állománya.

Ha itt maradna, nagy veszélynek tennék ki Soul

Socity-t.

Még a mai nap folyamán elviszi innen Urahara Kisuke, s

rá bízzuk a felnevelését a gyermeknek.

Szomorúan hallgattam az ítéletet, s reálisnak éreztem.

Valóban nem lehetet tudni mennyibe változót meg neki.

Az ítélet után kijöttünk, s bár csalódottak voltunk, főleg

Byakuya.

Szíve legmélyén maga is tudta, ez így a helyes.

Elmentünk egyűt a 12. osztaghoz, s beengedtek minket.

Megálltunk Takumi előtt.

Te szemeidet örökölte Byakuya.

Vedd fel a karjaidba.

A bölcső felé nyúlt és kivette a fiát, s lágyan magához

ölelte.

Egy férfi közelítet hozzánk.,míg Takumitól búcsúztunk.

Indulniuk kell.

Lementünk a 12. osztag szállásáról, és a senkai kapuhoz

mentünk ahol már várt minket Urahara Kisuke.

Nem bírtam tovább menni,s egy kicsit távolabb

leálltam.

Várj Byakuya.

Megállt, s rá nézet Takumira.

Drága kis fiam nagyon szeretlek.

Egy csókot nyomtam a homlokára.

Byakuya odavitte Kisukehoz, és átadta a karjaiba.

Visszasétált mellém, s néztük, ahogy eltűnik a senkai

kapu mögött.

***

Byakuyaval haza sétáltunk, és mindketten nehéz szível

vettük tudomásul,fiúnkat tán végleg elveszítettük.

Ezek után hogy vehetnénk fel újból az élet fonalát?

Byakuya bezárkózót ismét.

Alig tudtam vele néhány szót váltani, mert sosem

válaszolt.

Az idő folyamán jegessége felolvadt, és úgy tűnt nekem

kezd a régi lenni.

Takuya már 5-éves és sokat ugrál, eleven kisfiú nagyon.

Kimentem teraszra kicsit nézelődni,Takuya velem jött,s

első útja kivezette a kertbe.

Továbbra is teraszról figyeltem, ahogy próbálja elkapni

a pillangókat.

Fák üdén néztek rám vissza tele szebbnél szebb

virágokkal, mint tavaszi hírnökök.

Érzékeim továbbá is élesek maradtak, s mindig

megéreztem ha Byakuya a közelembe ért.

Mint most is.

Hozzám simult, s könnyedén átkarolta derekam.

Végig huzata kezét a hasamon.

Mit gondolsz fiú lesz vagy lány?

Elvigyorodtam. Szerintem lány. Ajkára egy csókot

adtam, ami egyre szenvedélyesebb lett.

Ajkunk eltávolodót egymástól,s  Takuyara néztem.

 Elindultam fiunk felé, s magammal húzva Byakuyát a

fiunkhoz sietem.

Vége

Valamikor lesz folytatása.

Byakuya elveszt fia címmel.