1.fejezet
Sirius 2012.02.14. 22:16
Kuchiki ház örökösei III
Byakuya elveszet fia
Fejezet: Az igazság záloga.
Takuya az udvaron edzet mindennap, mint ahogy
elődei
napjait is ez töltötte ki.
Byakuya szigorú tekintettel figyelte fiát, s egy levél
lapult a
kezébe.
Az alig 18 éves ifjú belső tüze nem lepte meg
Byakuya,bár ekkora már megkomolyodót,de nem
bánta
amiért fia késő érő típus lett.
Az ifjú leeresztette fakardját és apja felé tekintet.
Már majdnem olyan magas volt, mint apja.
Behívta a házba, előtte levette cipőjét és egy szál
tabiba
mentek be a dolgozó szobájába.
Byakuya asztala mögé ment és leült mögé.
Takuyara nézet,- ülj le fiam.
Ifjú aggodva nézet apjára, tekintetébe még a
megszokottnál is keményebbnek tűnt neki.
Ekkor az asztalra tette a levelet, s ajka meg
szeretet volna
mozdulni, de a tolóajtó kivágódót és besétált rajta
Hione.
Apja mögé lépkedet és leguggolt mögé,s
átkarolta.
Apukám annyira szeretlek.
Fejét széles vállára helyezte.
Byakuya jéghidegen lányára nézet. Hione
elvigyorodót
apja tekintetén, hisz tudta nem fogja bántani, még
ha
szólítás nélkül is lépet be a dolgozó szobába.
Byakuya megfogta lánya kezét.
- Most menj ki, mert beszélni szeretnék a
bátyáddal, és
szólj Hisako-sanak jöjjön be a dolgozó szóbába,s
gyere
vissza vele.
Hione szófogadót Byakuyanak,s elindult kifelé.
Egy váratlan mozdulattal megölelte bátyát is.
Nii-san annyira szeretlek.
Takuya zavartan nézet Byakuyara.
Most már indulj, gyerünk kisasszony!
Már is.
Ismét kivágódót az ajtó, s Hione eltűnt mögötte.
Byakuya némán várta Hisako megjelenését, s
tudta előbb
utóbb ki kell derülnie a másik ifjú létezésének.
Úgy gondolta most van itt az idő. Bár Hionet nem
tartotta
egyik szüleje sem elég idősnek ahhoz, hogy
megtudják
azt a pici titkot, amit évekig magukba hordoztak
Hisakoval.
Ha most kihagyják belőle, akkor rosszul eshet
lányuknak.
Byakuya felvette az asztalról a levelet, és egy
papírvágó
késel felbontotta.
Kihúzta levelet,s szétnyitotta,és végig olvasta a fia
előtt.
Takuya ez a levél az akadémiáról jött,s azt írják
benne,felvettek,s még ebbe az évbe neki
kezdhetsz a
tanulmányaidnak.
Akkor shinigami leszek?!
Igen fiam az lehetsz.
De ne hozz szégyent a családunkra.
Ne feled hova születtél.
Az ifjú némán bólintót és mosollyal az ajkán várta
húga és
anya megjelenését.
Hosszas várakozás után Hisako jelent meg az ajtó
mögött.
Bemehetek Byakuya-sama?
Igen.
Hisako elhúzta az ajtót és besétált Hioneval egyűt.
Byakuya mellé sétált, de kisé távolabb tőle
helyezte el
magát a tatamin.
Szeme sarkából Byakuyara nézet,s aztán szeme
gyermekein állapodtak meg.
Hione bátya mellet ült és nagy szemekkel figyelte
szülei
komoly arcát.
Mi a baj anya?
Végül szólalt meg Hione.
Szokottnál is komolyabbak vagytok, és ez nem
tetszik nekem.
Karba tette a kezét és elfordította a fejét.
Ugyan már Hione.
Apa mindig ilyen.
Takuyanak igaza van, mindig ilyen az édesapátok.
- Szakította félbe a gyermekei beszélgetését
Hisako.
Hisako arcán apró bőrpír jelent meg.
Még sosem mondta ezt így közvetlenül gyermekei
előtt.
Mindig Byakuya-samanak szólította férjurát, ha a
gyermekik is velük voltak.
Byakuya ajka halványan elmosolyodót, s
Hisakorara nézet
szeme sarkából.
Végül gyermekeire tekintet.
Tudnotok kell, van még egy bátyátok.
Takuya ikertestvére.
Nem tudjuk, hogy néz ki és hogyan fejlődőt, mert az
élők
világába nőt fel.
Bár sejtem nem sokba különbözik tőled.
Takuya szeme lassan kikerekedet,a
megdöbbenéstől,mindig úgy gondolta,majd ö
maga lesz
a következő apja után,de ahogy apjára nézet már
tudta,
hogy apja bátyát akarja megtenni erre a felelősség
teljes
hivatásra. Fejét lehorgasztotta és nem tehetett
mást mint
elfogadja a tényt,hogy nem lesz többé apja
kegyeltje.
Felemelte fejét és üvegesen apja szemébe nézet.
Mi a neve a bátyámnak?
Takumi.
Jött rövid válasza Byakuyanak, aki legalább
annyira
kíváncsi volt nagyfiára, mint a család többi tagja.
Apa ez nem volt szép tőled, hogy eltitkoltad elölünk
bátyánk létezését!
Kisasszony vissza az agarakkal.
Förmed rá Hisako.
Byakuya-sama most látta jónak elmondani, semmi
okod
nincs ráförmedned.
Hione elfordította felszeget fejét, s úgy tett mintha
nem is
izgatná az amit anya fejéhez vágót.
Valójába nagyon is dühítette az anya válasza,de
nem
szállt vele szembe,mert nem találta értelmét, mert
anyát
úgysem tudná meggyőzni az igazáról.
Byakuya nem vet tudomást lánya kirohanásán,s ez
Hionet
még jobban dühítette,s se szó se beszéd kiment a
szobából,s még a tolóajtót is jól bevágta.
Jobban, mint ahogy szokta.
Hisako Byakuyara nézet aztán a szemei földre
tekintetek.
Ezek a kis csetepaték szinte mindennaposak
voltak a
családba, de sosem apja lánya tűzőt össze.
Takuyaval többet vitázót, mint a család bármelyik
tagjával.
Takuya hátra fordította fejét,s jól hallotta a tolóajtó
kiugrót
a sínből,olyan erővel húzta be Hione.
Egy részen még az ajtó is megrepedt és néhol
elszakadt.
Byakuya felált az asztaltól és az ajtóhoz sétált.
Ránézet,s aztán fia felé fordult.
Mindig tudtam, erős Hione, de úgy látszik még túl
korai
volt megtudnia az igazságot.
Ne rágódjon ezen Byakuya-sama.
Byakuya Hisakora nézet.
Nem foglakoztat Hisako-san.
Így legalább nem vágja a fejemhez a kedves
lányom
mindent ö tud meg utoljára.
Akár korai volt akár nem most már nem lehet
visszafordítani a történteket.
Takuya apjára nézet.
Apám ezek szerint a nem ismert fivérem lesz a
házkövetkező vezetője.
Igen Takuya, a bátyádat szeretném megtenni a ház
fejének.
Értem apám akkor készülök az akadémiai
tanulmányaimra
és minden megteszek, hogy büszke lehess rám.
Byakuya csak bólintót, egyet, de nem volt biztos
döntése
helyességébe.
Tudta fájdalmat okozót fiának, a törvényeket nem
szeghete meg, még ha nem is itt nevelődőt Takumi
reménykedet, benne jó vezető válik majd belőle.
Takuya fel ált a tatamiról, és kiment a szobából.
Nagycsalódás volt számára apja döntése, de ennek
ellenére azon gondolkodót vajon mi kép ismerheti
meg
fivérét.
Vadabbnál vadabb ötletei támadtak, amit végül
mindig
elvetet, mert azzal csak apját haragította volna
magára.
Hione kint duzzogót a kertbe.
Képtelen volt felfogni, hogy szülei ilyen sokáig
képesek
voltak eltitkolni azt a tényt, hogy valahol létezik egy
másik
bátyja.
Távolból Hisako közelítet lányához.
Nem tudta, vajon mit mondhatna lányának ezek
után, bár
meglepte Hione igazságtalan kirohanása.
Ha jobban belegondol tán nem is volt az olyan
igazságtalan, de nem tehetek másképp még ez
volt
Hione kislányom, tudom váratlanul ért téged ez a
hír.
Byakuya-sama- val sokat törtük a fejünket vajon
mikor
lenne a leg meg felelőbb elmondani nektek az
igazságot
a legidősebb fivéretekről.
Az nem kifejezés anyám,de ha jobban
belegondolok,biztos nehéz lehetet nektek.
Igen az Hione ezért kérlek téged,kérj bocsánatot
Byakuya-samatól a viselkedésed miatt.
Hione anyára nézet,s aztán fel ált a padról és
elindult
vissza a házba.
Az ajtó előtt papucsot cserélt.
Lassan közelítet a dolgozó szobához, s megállt a
tolóajtóba.
Az ajtót még mindig nem volt megcsináltatva,
pedig már
lett szólva arra illetékesnek, hogy cserélje ki.
Gyere be Hione.
Hívta be Byakuya lányát.
Hione tétovázót egy kicsit, végül levette a papucsot és
bement apja dolgozó szobájába.
Leült vele szembe a tatamira.
Szégyenlősen szemezet a gyékénnyel,s zavarába
ujjával
köröket rajzolgatót a tatamira.
Apa, szeretnék bocsánatot kérni tőled. Lassan
felemelte
a fejét és magabiztosan apja szemébe nézet.
Nem volt szándékomba megsérteni téged sem
anyát.
Tudom, hogy szeretek engem és Takuyat is.
Kérlek, bocsáss meg. Meghajolt előtte, amit még
sosem
tett és majdnem könnyes szemekkel felnézet
Byakuyara.
Elfogadom a bocsánatkérésed, de nem tűröm,
hogy így
viselkedj velünk.
Hione vidáman újból mosolyra fakadt és oda futót
hozzá
átölelni.
Byakuya meg simogatta lánya fejét, és egy halvány
mosoly jelent meg szája szegletén.
Most menj ki, még sok a munkám.
Hione ismét mosolygót egyet apjára, és kiment a
dolgozó
szobából.
Rájuk esteledet, mikor Byakuya nyugtozott egyet, s
fel ált
az asztaltól.
Kisétált az ajtón, onnan a házból.
A kertbe, elégedetten figyelte az éjjel csillagjait.
Egy árnyékot érzet meg maga mögött ki átkarolta
könnyedén és széles vállára tette fejét.
Hisako.
Mondta halkan felesége kezét megfogva.
Ezen is túl vagyunk Byakuya,most már tudják a
gyerekeink azt mit elhallgatunk előlük.
Igen Hisako tudják.
Byakuya felesége felé fordult, közbe Hisako
öleléséből
kibujt.
Felé nézet, s keze az arca bőrére simult,s lágy
simogatások közepette magához húzta,s meg
csókolta
ajkát.
Folytatása következik
Vajon milyen élete lehetet Urhara Kisuke mellet az Ifju
Takuminak?
Következő fejezetbe bepillantást nyerhetek Takumi egy
napjába.
|