11.rész
2013.06.11. 20:20
A múlt árnya 11.rész
Boldog pillanat a gyűlésen.
Egy száraz borús őszi napon kisétáltam az erkélyre és üresen
tekintetem a messzeségbe.
Milyen gyorsan eltelt a nyár és ez alatt a palota bennepésedett
szolgákkal.
Sesshoumaru nem volt itthon fontos ügybe hívták el keletre.
Nagyon hiányzót nekem pedig csak pár órája ment el és ismét
úrrá lett rajtam a magány.
Ha itt van, velem vagy a közelembe nem érzem az egyedüllétet és
a fiai sem, mert sokszor jelzik nekem. - hé, anya ne légy már ilyen
szomorú.. mink is azok leszünk. ekkor mindig elmosolyodok és
vidámabb leszek. a teraszra most nem volt kedvem lemenni.
helyette az erkélyen gubbasztottam és magamba fordulva
visszatekintetem ara párhónapra, amit eddig itt töltöttünk.
***
Már beletelt néhány hónapba hogy ideköltöztünk, teljes titokba a
nekok tudta nélkül.
mint mindig most is emlékek sokasága járta át a fejem azokból az
időkből mikor még Sesshoumaruval gyerekek voltunk,és
önfeledten játszottunk kint az udvaron ,bár Sesshoumaruvall
sosem volt egyszerű játszani. mindig olyan komor volt mint aki a
világ összes gondját a vállára vette volna. ezért sok esetbe
inkább csak az erdőt jártuk,és nem értetem hogy miért.
Bejött a szobába és szomorú tekintettel rám nézet. egy levelet
tartót kezébe, amit keletről kapót Hiroshi nagyúrtól. a levélre
néztem,- Mi áll benne ? Kérdeztem kíváncsian Sesshoumarut.
átnyújtott nekem a levelet és figyelmesen elkezdtem olvasni.
Mikor végére értem,érthetővé vállt számomra hogy apám
háborút kezdeményez a nekokal.
ebe Sesshoumarunak is nagy szerepet szán mint jövőbeli
uralkodó.Ezért elhívta keletre,s neki mennie kellet bár nem volt
hozzá túl nagy affinitása. gondoltam egyet és ágyunkhoz léptem.
lefeküdtem rá..mert a fiuk elálmosítottak.közbe Sesshoumarut
figyeltem.menj,ha menned kell.
rendbe megyek,de előtte még hagy szívjam be édes illatod ami
csak úgy árad belőled..a youkai is odament az ágyhoz és lefeküdt
Heian mellé. átkarolta a derekát. mikor indulsz? este. akkor már
az éjjelt nem itt töltöd. nem .Sesshoumaru felé fordultam meg
simogattam az arcát. Ezt a napot töltsük együtt. te és én. bele
egyezően bólintót és egy csókot nyomot a számra. elmélázva
gyönyörködtünk egymásba és belefeledkezve egymás tekintetébe
kutakodtam Sesshoumaru szívébe. egyszer csak szét nyílt a
tolóajtó és belépet rajta Rin. tekintete Sesshoumarua és Heianra
szegeződőt. Sesshoumaru nagyúr nem láttad Yakent??meg ígérte
nekem hogy játszik velem,és most sehol nem találom.
Sesshoumaru mérgesen Rinre nézet. Oh elnézésedet kérem
nagyuram nem akartam zavarni. Heian Rinre tekintet aztán pedig
Sesshoumarura. Kérlek ne haragudj Rinre nem akart rosszat.
Heian tekintete ismét vissza fordult Rinére.
-De sajnos nem tudjuk hogy Yaken merre van.
Ekkor az ajtó kivágodot és bejött rajta a kis gnóm a kétfejű
botjával.
Na végre hogy megtaláltalak te ostoba lány hol voltál? kérdezte
Yaken fennhangon a kislánytól. hát Yaken mestert kerestem.
rendbe akkor menjünk mielőtt a nagyúr megfojt engem. Gyorsan
meghajoltak a nagyúr élőt és a kis gnóm elillant Rinel együtt.
-Végre kettesbe . Szakadt ki Sesshoumaruból a megkönnyebbült
sóhaj és még közelebb bújt Heianhoz.Elkövetkezendő párórát
azzal töltötték hogy szerelmes szavakat mormoltak egymás fülébe
és közbe valahogy Sesshoumaru keze egyre inkább lejjebb
csúszót ,és becsúsztatta Heian köntöse alá. Szerelmesen a
szemeibe nézet. óránkon keresztül csak simogata kedvesét. Tudta
hogy nem veheti birtokba testét mert már nem lehet. Annyira előre
haladót áldott állapotba volt Heian hogy bár mikor megindulhatott
nála a szülés. Bár erröl egyikük sem akart teljes mértékbe
tudomást venni. Az este hamar eljött és feljöttek az első csillagok
az égre. Sesshoumaru fel állt az ágyról és kinézet az erkélyre. A
hold sápadtan nézet rá vissza ,és élnyűt arccal visszanézet Heianra.
Itt az idő mennem kell.
Rendbe menjél Sesshoumaru,ha menned kell.
Mi legyen a gyermekeink neve, ha világra jönnek, mielőtt
visszatérnél ide a nyugati határhoz?
Kiyori és Aiji.
Aztán adót egy csókot asszonyának és kinyitván a tolóajtót
kisétált rajta.
***
Lement az udvara, és még egy utolsó pillantást vetve a palotára
felemelkedett és elindult a keleti nagyúr palotájába.
Néhány órányi utazás után le ereszkédet a palota közelébe és az
út hátra levő részét már gyalog tette meg ami nem volt olyan
hosszú út mint az az idő amit a levegőbe töltőt.
Mikor a kapuhoz ért az őr elkiáltotta magát.
- Meg jött Sesshoumaru sama a nyugati területek jogos örököse.
Az őr kiáltására minden démon kisereglett az udvara hogy ismét
láthassák azt a karizmatikus démont aki miatt háborút indít
Hiroshi –sama a nyugati területeket megszálló nekokal szembe.
- Légy üdvözölve keleten nagyuram.
-Végtelen örömmel tölt el hogy ismét köreinkbe tisztelhetjük.
- Mondta alázatosan Hiroshi sama tanácsosa.
Hiroshi nagyúr kijött kíséretével az udvara Bal oldalán fiával,jobb
oldalán kecses feleségével.
Szelíd szemekkel ránézet és kezét nyújtva Sesshoumaru felé
elmosolyodót.
A két démon kezet rázót egymással és egy szó nélkül beinvitálta
a fogadó szobába.
Bementek és egymással szemközti oldalra leültek.
A múltkori búcsúzásunk nagyon keserűen végződőt.
Igen .
De gondolkodhatnánk vajon ki hibájából sikerült ilyen keserven .
Sesshoumaru , Heian fivérére nézet.
Hiroshi Sesshoumaru felé tekintet,és szóra nyitotta ajkát.
Mindenki megérkezett már csak rád vártunk Sesshoumaru-sama .
Aztán felálltak és elindultak egy vékony folyóson . Hiroshi
megállt az egyik tolóajtónál és szétnyitotta. Mikor
bementek,mindenki felállt még a szolgák is és méltóságteljesen
meghajoltak a 3 –démonnagyúr előtt.
Egy ovális asztal terült szét a nagyszoba közepén .
Beléptek és a számukra fenntartott 3 helyre leültek és neki
kezdtek a nagytanács ülésnek.
Miért is kellet idejönnünk? Kérdezte észak Hercege Hiroshi
nagyurat aki óvatosan végig mérte az északi küldöttet.
Hiroshi felállt, a két ifjú herceg között, és az északi hercegre
tekintet, aztán egyesével minden küldöttre.
Szomorúan vette tudomásul hogy mindenki a fiát küldte el.
Senki nem vette ara a bátorságot, hogy saját személyével
képviseltesse a tartományát.
Ahogy az ifjú herceg kérdezte az a dölyfösséggel teli büszkeség
sértette a nagyurat és kissé, összehúzta szemöldökét.
Gondolom értesültek a tervemről aminek a lényege az hogy az
inuyoukaik vissza szerezzék számbeli fölényüket a nyugati
területeket megszálló nekokal szembe. Háborút indítok, a
megszállok ellen és ehez kérek minden itt meg jellent
démonnagyúrtól segítséget . A küldöttek összedugták a fejüket és
együtt értésben bólintottak egyet Hiroshi nagyúr felé. Támogatjuk
a terveit kelet nagyurának,de feltételünk az hogy mi 3-man meg
küzdhesünk a lánya kezéért,és aki győztesen kerül ki a viadalból
az lesz Heian hercegnő keze. Sesshoumaru sejtelmesen
elmosolyodót hisz tudta már előre hogy ez úgyse valósulhat, meg
mert a hercegnő őt választotta gyermekei apjának. A déli herceg
rá is ripakodott. Mi olyan vicces nyugat örökösének, amit
feltétlenül meg kell mosolyognia? Sesshoumaru felállt és a déli
herceg tekintetébe nézet. Sajnálom de, a hercegnő már az én
asszonyom és nem lehet alku tárgya. Valami más feltételt
szabjanak meg a hercegek. Azzal Sesshoumaru visszaült a helyére.
Ahány szem pár volt a szobába mind Sesshoumarura szegeződőt,
és csak úgy virítót belőlük a meg lepődés ereje.
Akkor most mit csináljunk?, Milyen feltételt szabjunk meg? Az
lenne a legjobb ha nem is szabnának feltételt. Milyen segítség az
ami feltételhez kötőt . Mondta Yosihiro mérges tekintettel a
hercegeknek.
Fiam ülj le.
De apám?!
Ne haragudjanak a fiamra még zöldfülű.
Nem ért a diplomáciához.
Semmi baj nagyuram.
Mink is voltunk kezdők.
A küldöttek kedvesen elmosolyodtak.
Mivel nem tudnak nekünk cserébe mit felajánlani így nehéz lesz
egyességet kötnünk.
Igen tudom,mondta Hiroshi nagyúr és kissé csalódótan a
küldöttekre tekintet.
Kajima herceg észak hercege. Van egy másik leányom is.
Nem rég született meg a feleségemtől Sakurától.
Igaz még kicsi,de ha tudnak addig várni míg a kis Sayuri megnő
akkor öt szívesen felajánlanám cserébe, a segítségükért. Vagy is
addig várjunk míg felnő a hercegnő??
Igen Arashi herceg. Délnek is ki kell várni azt az időt hogy meg
küzdhessenek a kegyeiért.
Az ajtó váratlanul szét nyílt és egy szolga jött be egy papír fecnit
tartót a kezébe.
Sesshoumaruhoz ment és oda hajolt hozzá ,és átadta a papirost.
Sesshouamru elvetette és elolvasta,miközben a tatamin ült
elmosolyodott azon amire a szeme vetődőt.
Megosztaná velünk a papír tartalmát?
A Nagyúr némán bólintót és Hiroshi nagyúr kezébe nyomta a
papirost.
Micsoda ?? Jól olvasom azt amit olvasok?
Igen nagyuram
Megszületek az unokái.
Mondta büszke tekintettel kinyilvánítva Sesshoumaru,és a szeme
sarkából a küldöttekre nézet. A szemük kikerekedett,és már
majdnem elhagyták állukat is , mikor Sakura-sama berontott a
szobába és Hiroshira nézet mérgesen, - kezébe a kis Sayurival.
Hogy voltál képes alku tárgyává tenni egy szem lányunkat!
Hiroshi ebe a pillanatba nagyon kínosan érezte
magát,legszívesebben elfutott volna a messzi nyugatra.
De nem tudta megtenni,és zavarodottan a küldöttekre tekintet.
Aztán felállt és kiment a feleségével a folyosóra.
Hogy képzeled ezt kedves férj uram?!
Még fel se nőt a lányod és már férjhez adod?!
Hiroshi határozattan belenézet felesége szemébe.
Híd el, én sem szívesen ajánlottam fel a lányunkat,de nekem
nagyon fontos Heian boldogsága és Sesshoumaru-é is.
Ígéretet tetem Taishounak.
Hogy Sesshoumaru és Heian egy nap egy pár lesznek.
Be szeretném tartani ezt az ígéretet elhunyt barátom emlékére.
Remélem, meg értesz engem Sakura, és azt az erőt, ami engem
mozgat a célom elérése érdekében.
Sakura szomorúan urára nézet,és egy néma fejbólintással
nyugtázta szavait,megfordult és visszaindult szobája irányában.
Hiroshi bánatos áttetsző szemekkel nézet felesége után míg el nem
tűnt a folyosó végén. Visszament a vendégeihez és visszaült a
helyére. A hercegek határozottan a nagyúrnak tekintetébe néztek
és az északi tartományok küldötte megszólalt.
Úgy döntöttünk a hercegekkel hogy támogatjuk a terveit és
segitünk a keleti tartományok nagyúrnak célja elérésében,cserébe
Sayuri hercegnő kézéjért vívót csatánk fogja eldönteni hogy kié
lesz a hercegnő 100-évmúlva.
Hiroshi nagyúr elégedetten elmosolyodott,akkor már csak papíron
kell rögzíteni az egyességünket.
A hercegek néma fejbólintással egyetértésbe nyugtázták a keleti
nagyúr kívánságát.
Hiroshi fogót egy papirost és egy ecsetet és elkezdte megírni az
egységet.
Meg is vagyunk.
Még oda írta nevét aztán tovább adta Sesshoumarunak,ki szintén
elolvasta aztán aláírta,és tovább adta a hercegeknek,kik szintén
oda vésték nevüket az egyezmény aljára.
Visszaadta a keleti nagyúrnak. Összehajtotta mint tekercset és
átkötve bélyeget nyomot rá.
Felálltak a tatamiról ,meghajoltak egymás elött. Köszönöm hogy el
jöttek hozzám ilyen messzire keletre,hogy meg köthessük ezt az
egyességet.
***
Mikor mindenki elhagyta a palota épületét és az éjleple alatt
visszatért saját tartományának területére,Sesshoumaru még mindig
a szobába ült . Fellát és kiment a kertbe. El is felejtette már
milyen csodás emlékek fűzik ide. Mi közbe a már lehulló levelű
Sakura fákra nézet némi bánattal szemébe. Csak egy valaki
hiányzót innen és az Heian a szeretet asszonya. A közeli tóhoz
érve ugyan azon a helyen ahol egykor ö maga állt meglátá Hiroshi
nagyurat ki szinte már egyé vált a tavacska tükrével,és beleveszett
saját gondolat foszlányaiba. Megfordult és Sesshoumarura nézet.
Még nem mentél el Sesshoumaru?
Nem Hiroshi nagyuram.
Itt maradtam még egy kicsit,hogy még láthassam a kertet.
Visszahúz szíved,igaz Sesshoumaru?
Nagyúr nem mondót semmit csak ránézet Hiroshora aztán a
holdra,ami még mindig fent volt az égen , egy vékony sarlót
alkotva.
Mikor szándékozik indulni?
Pirkadatkor.
Mikor még mindenki alszik.
Hiroshi nagyúr nem mondót semmit csak bólintót, egyet és
visszatért a palotába.
Sesshoumaru csak állt a víztükröt nézve ahonnan visszanézet saját
tükörképe.
Egy váratlan mozdulattal felmelkedett és elindult vissza a határhoz.
Nem várta meg a pirkadatot,mert igy pirkadatra pont otthon
lehetett Heianal
És a gyerekeknél.
Párórás utazás után meg is érkezett az északnyugati határhoz ahol
az ősrégi nyaralójuk állt.
Bement a nagykapun végig az udvaron. A katonák némán fejet
hajtottak előtte,és gyorsan besietett a palota falai mögé.
A gyógyító már várta,és mosolyogva üdvözölte Sesshoumarut..
A gyógyító egy fiatalos külsejű nagyon idős démon volt ki minden
tudását a természettől tanulta.
Üdvözlöm Sesshoumaru nagyúr.
Kara a nevem.
Az úrnő engem kért meg hogy segít kezek neki a szülésnél.
Kérem, fáradjon be a szobába.
Sesshoumaru kinyitotta az ajtót és benézet a szobába.
A nap pont akkor mutatta meg elsősugarait a hegyek, felől.
Sesshoumaru csak leült az ágyra és nézte Heiant és a két
gyermekét, ahogy alszanak.
Már hajnal csiklandozta Heian arcát.
Kinyitotta szemét és sápadt arccal Sesshoumarura nézet.
Elmosolyodót, és megfogta Sesshoumaru kezét.
Egyikük se szólt egy szót sem.
Csak némán nézték egymást, mint igaz szerelmesek és a másik
vágyát kutatták a tekintetükbe.
Egy darabig így lesték egymást.
Aztán Sesshoumaru közelebb hajolt és szenvedélyesen
megcsókolta gyermekei anyát.
Folytatása következik:
|