A múltárnya

12.rész

A macskák tikos szövetségese

Valahol a nyugati tartomány legnyugatibb csücskébe egy hatalmas

ódon kastély állt ahol egykor még Inu Taishou birodalmának

fénykorába épült.

Ez volt Taishou egyik büszkesége fián kívül.

Most már csak egy letűnt birodalom egykori hírnöke.

Mióta a macskák tanyáznak benne az óta nem nézet rá

Sesshoumaru.

Inkább választotta a vándor életmódot, mint hogy apja egykori

birodalmáért harcoljon.

Tán nem is volt rá esélye.

Gyermekeim sírása térítet magamhoz abból a rövid

visszaemlékezésből, amit még a birodalom bukásának vége felé

tapasztaltam meg. 

Sesshoumaru pont akkor jött be a szobába, és hozta a karján a két

csöppségünket.

Felém vette az irányát és mikor hozzám ért átadta őket.

Biztos éhesek vagytok mondtam Sesshoumarunak és ragaszkodó

tekintettel rá néztem.

Kint a táj fagyos volt, ahogy az december közepéhez illik.

Minden honnan jégvirágok és hófehér havas táj köszöntőt.

Az ágyunkhoz mentem és leültem rá. 

Sesshoumaru kimennél?

Miért kérdezte meg tőlem drágaságos férj uram.

Meg akarnám etetni a gyerekeket.

De ez téged mióta zavar Heian?

Mostantól,meg egyébként is zavart.

Látom, hogy sokszor kísértésbe ejted magad, utána meg szenvedsz,

hogy vissza fogd a vágyaidat.

Sesshoumaru megértette az érveimet és sarkon fordult –úgy is van

némi elintézni valóm.

Az ajtóhoz ment, kinyitotta és magára hagyta a feleségét a

gyerekekkel egyűt.

Sesshoumaru lemasírozót az udvara és elkezdte keresni gnóm

szolgáját.

Végül az istállóba bukkant rá ahogy ah-un karámjába húzza a lóbőrt.

Yaken kellj fel! Kiabált rá Sesshoumaru.

Feladatom van a számodra ismét.

Yaken felpattant ah-un hátára és meg dörzsölte a szemét.

Sesshoumaru nagyúr boldogan teljesítek bár mit.

Közbe azt mormolta magába Yaken-nem vagyok álmos, ébren

vagyok.

A felderítőim azt mondták, hogy a macska démonok készülnek

valamire.

Neked az lesz a feladatod, hogy ezt kiderítsd.

De miért pont nekem nagyuram?

Mert én azt mondtam, és haragos tekintettel a szolgára nézet.

Igen is nagyúr már is megyek nagyúr.

Kiment az istállóból Sesshoumaru és visszatért Heianhoz abba

reménybe hogy tán már nem etet és így kettesbe, tölthet vele

párórát.

Yaken elindult nagyútjára a macskák felé.

Folyton csak azt mondogatta, na, most végem ,biztos le fogok

bukni.

Szerencsére, ah un elkísérte egy darabig, így nem kellet gyalog

megtennie ezt a több száz kilométert, ami a macskák székhelye és

Sesshoumaru titkos nyári székhelye között volt.

Mikor már nagyon közel voltak ah-un leereszkedet a földre.

Maradj itt ah-un. 

Majd jövök.

Yaken bevetette magát az erdő sűrűjébe.

Megpróbált elrejtőzni a fák takarásában.

Megérte várni, mert rövid időn belül megjelent két macska démon a

párducok törzséből.

Egy magas nő egy nagydarab párduc személyébe.

Némi várakozás után elő jött az erdő sűrűjéből egy másik démon,

termete magas volt. Világos lila haja, szeme szintén lila színbe

tündökölt. Fél arcát egy maszk borította. Kezébe pedig egy bot volt

minek tetején egy lila gömb alakú kristály fénylett.

Yaken nagyon erősen koncentrált, hogy ki tudja hallgatni a

beszélgetésüket.

Bizonyára Shishinki vagy az egykori nyugati nagyúr egyik ellensége.

Igen az vagyok.

Gondolom szívesen bosszút állnál annak a kutyának a fiain ezért

szövetséget ajánlok neked.

Mi hasznom van a szövetségből, ha egy hozzád hasonló démon

ajánlja?

Miért tán nem elégszel meg azzal, hogy bosszút ál hatsz a

sérelmeidért?

Pedig ahogy látom szépen ellátta a bajod.

Shisinki nem gondolkodót sokáig- Rendbe az egyezség megkötet.

Mostantól szövetségesek vagyunk.

A démon ott hagyta a két párduc démont, elvonult.

Yaken továbbra is meglapult,bár a havas tájba nehéz volt elrejteni

önmagát.

Touran gyanúsan körbe kémlelt, mintha érezte volna a szagomat, de

igyekeztem minél jobban meglapulni.

Gyere, bátyus menjünk.

Elindultak ara abba az irányba ahonnan jöttek.

Mikor tiszta lett a levegő Yaken előbújt búvóhelyéről, teljesen

átfagyva.

Elindult visszafelé, ah unhoz.

Ah-un türelmesen várta, hogy megjelenjen Yaken.

****

Yaken visszatért nagyurához, aki a téli kert hófedte fáiba

gyönyörködöt, s mikor megérezte szolgája közeledtét, az adót

irányba tekintet,s kicsit összeszűkítet szemekkel várta, hogy meg

jelenjen.

Kis gnóm lélekszakadva rohant nagyurához, térdre roskadt és

alázatosan bele kezdet gondolataiba.

-Nem teketóriáznak túl sokáig a macskák.

- Már a szövetségesük is meg van. Némi boldogság ült ki

Sesshoumaru arcán.

A háború már a küszöbön áll nyugati földekért csak idő kérdése,s

hamarosan lángokba áll az egész nyugati tartomány.  Sesshoumaru

megfordult s ott hagyta a szolgáját, aki szó nélkül követe öt.

Sesshoumaru nagyúr nem lenne jobb ha Rint inkább egy

emberfaluba vinnénk?

Ember faluba? Kérdezte vissza Sesshoumaru, s szeme sarkából a

szolgára nézet.

Ez nekem is eszembe jutott a minap.

Rendbe Yaken, ez megint a te feladatod lesz. Ah, un, hátán majd

elviszed, tavasszal.

Tavasznál előbb nem hiszem, hogy elkezdődnek az első hadjáratok

nyugat felé.

Nyugodtan át telelhet itt a mi falaink között.

Yaken prüszkölt egy kettőt, s nagyúrára nézet.

Ha nem bánja Sesshoumaru nagyúr elmennék.

Menj, most nincs rád szükségem.

S a kisgnóm elillant a palota felé, hogy gyorsan felmelegedjen.

Sesshoumaru visszasétált a palota fali közé s, már kedvese szobája

felé haladt, mikor egy ismerős hangot halott meg Heian szobájából.

Keleti nagyúr fia volt az, s vidáman nevetgélt Heianal.

Sesshoumaru a tolóajtóhoz sietet, s vad indulattal széttárta az ajtót.

Te meg mit keresel itt?

Förmedt rá Sesshoumaru, Yoshirora.

Ne aggódj, csak egy meghívót adtam át a húgomnak.

Miféle meghívót?

Kérdezte vissza Sesshoumaru, kisé összeszűkítet szemekkel.

Az esküvőmre, ami kéthét múlva lesz.

Nyugodj meg Sesshoumaru.

Mondtam neki kisé nyugodt hangon, s a tekintetem felé siklót.

Akkor itt se vagyok.

Mondta nekünk Yoshiro, s az tolóajtóhoz, sietet, s kitárta.

Amilyen csendesen jött olyan csendbe el is illant.

Az erkélyhez sietem, s még láttam, ahogy bátyám elhagyja a palota

falait.

Sesshoumarura visszatekintem az erkélyről.

Látszót rajta a féltékenység, de valami azt súgta nekem, hogy

féltékenysége oktalan.

Odasétáltam mellé, s lágyan megsimogattam az arcát.

Tudod, hogy oktalanul nézel rám vádolt tekintettel, s te is tudod,

hogy már nem érez irántam semmit.

Mondtam neki olyan nyugodt hangnembe, még egy szikra dühöt

sem tápláltam magamba féltékeny tekintetét látva.

Nem vagyok ebe olyan biztos Heian.

Most hagyjuk ezt a témát.

Kinéztem a palota ablakain, a fákat beborította a téli jég világ,s egy

tapodtat  sem mozdult.

Mintha megállt volna az idő folyton forgó kereke.

Csak fiaink fejlődése jelezte azt, hogy az idő sosem áll meg, ha nem

folyamatosan folyik, mi közbe filozofálgattam, addig Sesshoumaru

eltűnt valahova, s kis idő elteltével visszatért hozzám, egy halom

irattal.

Leült az asztalhoz, s neki állt a felhalmozódó írat kötegek

megírásához.

Odasétáltam hozzá, s leültem velem szembe.

Szeme az asztal lapjára terelődőt, s azon járt a fejem, hogy vajon

minek is ültem ide le mikor úgy sem tudok hasznossá válni férj uram

számára.

Egy nő toporgót az ajtó előtt a dadus volt, aki néha vigyázót a

gyerekeinkre.

Bebocsájtást kért tőlünk.

Nagyuram bejöhetek?

Kérdezte az ajtó mögül a legnagyobb alázattal.

Igen.

Jött Sesshoumaru ajkából az egyszerű válasz.

Dadus kinyitotta a tolóajtót,s az úrnőhöz sietet.

Itt az etetés ideje úrnőm, mi közbe mindvégig a padlót nézte a

dadus,s közbe  alázattal teli tekintete Sesshoumarura terelődőt.

Kérem, nagyuram ne haragudjon tiszteletlenségem miatt, amiért

nem köszöntöttem nagyuramat.

Nem haragszok dadus,de most távoz, az úrnővel négyszemközt

kívánok beszélni.

Igen is nagyuram.

Dadus elindult az ajtóhoz, kinyitotta, aztán visszazárta, s eltűnt

mögötte.

Sesshoumaru felállt az asztal mögül,s magával rántót,az erkély felé.

Kimentünk,és egymással farkas szemet nézve,meg simogattam

arcát.

Nem szólt semmit, csak közelítet egymáshoz ajkunk s egy

szenvedéllyel teli csókba összeforrt.

Folytatása következik.