A múltárnya

14. rész: Hova lett Heian?

Tavaszodót már az ágakon kipattantak az első rügyek,s sakura

virágzásának idején jártunk.

Gyermekeink,Sesshoumaruval egyre idősebek lettek,bár egy cseppet

sem változtak.

Aiji ugyan úgy el akar venni mindent a bátyától, mint eddig, és ha nem

sikerül neki, akkor akaratos zokogásba tör ki. Most is egy ilyen

pillanatnak lehetem tanúja.

Kár hogy Sesshoumaru nem láthatja az ilyen mosolyra fakasztó

jeleneteket.

Már kezdet eldurvulni a civakodásuk,s odamentem a fiúkhoz.

Letérdeltem eléjük,és kedves,de még is szigortól ittas szemekkel rájuk

néztem.

Gyermekeim feleszméltek s rám néztek,aminek nyomán abba hagyták a

civakodást és elkezdtek felém mászni.

Lábamhoz értek, és megfogták a lábam alsó szárát,s feltekintetek rám.

Két aranyló szem nézet rám, ami nemes démon csemetéimé volt.

Ölembe vetem, és lágyan keblemre öleltem aprócska testüket.

Ösztönszerűen kezdték el kutatni a melleimet.

Addig keresték, míg rá nem találtak.

Rövid etetés után jól lakottan elnyúltak a karomba, és elnyomta az álom.

Bementem a szobájukba és a bölcsőbe tetem a porontyaimat.

Gondosan betakartam őket és elhagytam a szobát.

A gondozónő, aki egy kékróka volt ott állt az ajtóba és ki jövetkor rám

tekintet.

Úrnőm felügyeljem a hercegeket, míg távol lesz tőlük?

Igen Aya hálás lennék érte.

Egyébként hogy van a bátya?

Mi is neve?

Ayashi, úrnőm.

Tudja mindig hű szolgálója volt az úrnak és az úrnőnek.

Igen tudom, és igyekszem meghálálni a családotok kitartását, amiért

még ebbe a zűrös időkbe is mellettünk álltok, mikor mindenki más már

elhagyott.

Rá néztem a kékróka hölgyre ,s bólintottam felé egyet,s ebből Aya már

tudta  hogy belegyezésemet adtam ahhoz hogy a fiaim mellet

maradjon,míg az eltávozásra  készülődő Sesshoumarut felkészítem az

útjára.

Elvileg apámnak kéne megérkeznie és Sesshoumaru csatlakozik

hozzájuk.

Ez a terv, de mi fog belőle megvalósulni?

Mert apámnak már két napja itt kellene lennie,s még egy hírnököt sem

küld,amibe leecseteli nekem azt, hogy történt e bármi,mert akkor nem

aggódnék annyira.

Szoba erkélyén bámultam ki mi közbe ez járt a fejembe.

Az ajtó széttárult és a dadus, aggódó szemei néztek rám.

Úrnőm nagyon sajnálom de, a hercegek eltűntek a kiságyból.

De hogyan?

Nem tudom úrnőm.

Az ajtóba Ayashi úr jelent meg.

Hosszú kék haja fel volt copfozva, hosszú frufruja a szemöldökét verte.

Bizonyára kimásztak a kiságyból.

Ugyan már Ayashi hogy tudna két olyan csöppség onnan kimászni?

A hogy te is hugicám, amikor még pólyás voltál.

Elkuncogtam magam, mi közbe elképzeltem,Aya kisbaba kori mását,és a

cselekményt.

Akkor váljunk szét és keressük meg a fiaimat.

Nem tudnak, túl sok helyre eljutni ezzel az apró testel.

Mindenki a fiúk keresésére indult,s akár hogy is kutakodtam a palota falai

között nem találtam meg őket.

Már csak abba reménykedtem, hogy a dadus és a bátya jutott valamire.

A távolba megláttam Ayat ,s hozzá sietem.

Na, megtaláltad őket?

Én nem, de a bátyám az egyik ikret megtalálta.

Vajon hól lehet a másik?

Dadus elmosolyodott.

Van egy olyan érzésem a nagyúrnál megtaláljuk.

Valómban ott volt Sesshoumarunal mind a kettő és az apjukat nyúzták a

játékkal.

Nagy meglepetésemre Ayashi úr is ott volt, aki pont akkor emelte fel az

egyik gyermeket a földről.

Aya kitért a hitéből mikor meg látta, hogy bátya a ruhájánál lógatva tartja

az egyik herceget.

Rá néztem Sesshoumarura, rosszallóan, miért nem alította le a férfit,de a

nagyúr átnézet rajtam.

Nagy zaj szűrődött be a dolgozó szobába, ami mindannyian kitoldottunk

az erkélyre,s Sesshoumarut  bepasszírozva középre néztünk le az udvara.

Egy férfi állt ott, aki nem volt más, mint apám, aki épp azt bizonygatta az

őrnek, hogy ö kicsoda.

Váratlan pillanatban eszembe jutottak a fiúk,s kimásztam a tömegből

,vissza a dolgozó szobába.

Még jó hogy visszatértem, mert a két rosszcsont már Sesshoumaru

íróasztalánál matatott.

Elindultam feléjük, s alig tetem meg egy lépést, már is arcom elé

emeltem kezem.

Fiúk kiöntötték a tintát, és minden tiszta tintás lett, még az írat is amit

Sesshoumaru olyan gondosan megírt!

Fiúkhoz sietem, s gyorsan behívattam Ayat.

Mi történt itt úrnőm?

Úgy látszik a fiúk, meg akarnak tanulni írni.

Vid el a gyerekeket Aya, és öltöztesd át.

Addig összetakarítom ezt, kupit, amit csináltak.

Gondozó nő meghajolt előttem, és elvitte a fiúkat.

Addig kerestem  egy törlőruhát, amit nem találtam sehol.

Csoda lenne, ha ilyen dolgokat tartana magánál Sesshoumaru.

Kimentem a szobából és megkerestem Sakuyat akit nem rég kezdtünk el

alkalmazni.

Meg láttam a hálónkba, épp takarította.

Sakuya –san. -A lány felém fordult.

Igen asszonyom? Kérhetnék egy törlő ruhát?

Minek az asszonyomnak? Tudtom szerint a takarítás az én dolgom.

A nagyúrnál kiborult a tinta, szeretném fel törölni, nehogy az asztalra

száradjon.

Lány rosszindulatú vigyorral a száján felém nyújtotta a rongyot.

Lehet, hogy már elkéset, és már rá is száradt.

Nem vetem magamra rosszindulatú szájának szavait.

Sarkon fordultam, és kiléptem a folyosóra.

Folyóson igyekeztem a legnagyobb csendbe haladni, ne hogy észrevegye

bár ki a cselédek közül, hogy itt vagyok.

Majdnem a szobánál voltam,s már egy ideje követet valaki,de mikor

megfordultam nem láttam semmit. 

Készültem kinyitni az ajtót és egy kéz fogta be a számat.

Szemeim elnehezültek, és onnantól kezdve az álmok birodalmába

léptem be.

Semmit nem éreztem, még azt sem mikor kivitek a palotán kívülre.

***

Távol a palotától tértem magamhoz.

Egy magas lilla hajú férfi ült a földön, nekem hátal.

Felé fordultam, és szólni készültem hozzá, de abba a minutumba

megfordult, rám mosolygót álszent módjára,

Jaj, nekem pont egy ilyen alaknak kellet elvinnie.

Még ha legalább olyan szép lenne, mint drága férj uram, vagy mint a

bátyám, még tán bűnbe is esnék vele.

Megráztam a fejem.

Micsoda becstelen gondolatok ezek tőlem, s elszégyellve magam a zöld

pázsitra néztem.

Magához tért hercegnő?!

Igen magamhoz tértem álszent idegen.

Ezt most nekem mondta vagy a földnek?

Bevörösödtem, szégyennel teli mérgembe.

Hogy merészeli ezt a hangot megengedni magának, velem szembe?!

Maga elfajzott korcs?

Felnéztem rá, és a szemébe néztem, és a némi düh, ami forrt bennem

tiszttelensége miatt, egyre jobban fokozódót.

Ne legyen ilyen dühös. Mi kígyók nem szeretjük a nyugtalan nőket.

Kikerekedtek a szemeim. - Ez úgy beszél, rólam mintha szeretők

lennénk!

Sűrű bozótban idegen démonokat éreztem. Levegőbe szimatolva, nem

volt nehéz megalapítani, nekok közelednek, szinte egy kisebb hadsereg,

s egy foglyot fogtak közre.

Nem láttam túl jól, de az illatát megéreztem.

Bátyám volt az Yoshiro.

***

Ayashi bejött az erkélyről. –Hova tűnhetett az úrnő és Aya?

Aya pont akkor nyitotta ki a tolóajtót és besétált rajta.

Nem láttad az úrnőt Ayashi?

Nem.

Hol jártál húgocskám?

Visszafektetem a hercegeket a bölcsőbe.

El is aludtak azonnal.

Ezek szerint nem volt szükség altatóra.

Nem bizony, de az úrnőt az óta sem láttam.

Nagyuram kérem, jöjjön be az erkélyről fontos közlendőm van.

– Sesshoumaru bejött az erkélyről.

Nagyuram nagyon sajnálom de Heian úrnő eltűnt.

Mindenkit ki kérdeztetek?

Nem nagyuram.

Szolgálókat még nem kérdeztük végig.

Bátyám kiment és halottam, ahogy végi trappol a folyosón, és mintha az

élete függne az úrnőtől úgy rohant le a szolgák hálórészlegéhez.

Követem öt, tisztes távolságból. Benéztem minden egyes szobába és

helyiségbe.

Végül csak bátyámra találtam rá kétségbe esetten, a földön térdelve,

kezét arcába temetve, s azt kiáltozta, - Hol vagy úrnőm.

Folytatása Következik.

Most mi lesz az ikrekkel?

Vajon tényleg beváltja fenyegetőzését Yosihiro?

A következő részből ez is kiderül.