Szenvedélyek börtönében

3. fejezet: Titkos randi

Hosszú idő után végre eldöntöttem, hogy ismét járni fogok az órákra.

Már rég kirúgtak volna, ha a bátyám nem jár el az érdekemben azért,

hogy az akadémián maradhassak.

Utólag belegondolva, egy csillogó, de megaláztatásoktól terhes

múltat hagytunk magunk után.

***

Nem mondanám, hogy szegények voltunk, egy jó szituált

középosztálybeli családnak számítottunk ahol minden családtag

dolgozott. A gyermekek pedig szorgalmasan tanultak.  Mondhatni a

közemberek hétköznapi szürke életét éltük egészen addig, míg apa

egy rablógyilkosság áldozata nem lett, és így félárvák lettünk. Anya

idegileg összeomlott, s mikor már egy év után is csak apát gyászolta,

egy gazdag úriember személyében új szerelemre lelt.

Hamar házaságra lépet vele,s így lett nekünk Hiroshival még három 

mostoha testvérünk,akik gyűlöltek minket,s ott tettek keresztbe

nekünk ahol csak tudtak.  Ekkor már Hiroshi második évét kezdte a

gímiben, mikor az egyik haverja feldobta, hogy alakítsanak egy

zenekart, de előtte találniuk kellett egy olyan ügynökséget, akik

szárnyaik alá vernék őket. Végül sikerült ki harcolniuk egy

meghallgatást a Shining ügynökségen, s így bekerülhetek, először az

akadémiára, s onnan egyenest a reflektorfényben. Ehhez mit szólt az

anyám? Először ellenezte, mert más utat szánt neki, de mikor látta,

hogy milyen komolyan veszi a zenélést beadta a derekát. Mikor

befutott sztár lett magával cipelt az akadémiára s azt mondta nekem -

tanuljak zenét.  Azt tény,jó fülem volt hozzá és megpróbáltam

néhányszor dallamokat szerezni,de a mostoha apám és testvéreim

mind az mondták,- tehetségtelen vagyok benne ezért ne is

fecséreljem rá az időt. De bátyám hit bennem és tudta, hogy képes

vagyok rá. Az első évben a túlzót magabiztosságom miatt megbuktam

a vizsgákon. Pedig nagyon keményen tanultam. – mondta is

néhányszor a bátyám – Nem értelek Asako! Mindig mindent egyedül

akarsz megoldani. Miért nem kérsz segítséget. Mikor ezeket mondta

mindig elfordítottam a fejem. Ezután jött a nagy szerelem Ren iránt.

Nem tudtam elképzelni az életem nélküle. Fülig bele voltam

habarodva. De egy esős délután mikor épp betértem egy kávézóba,-

megláttam egy másik lánnyal flörtölni és ekkor kettétört a

szívem,amit az óta sem tudtam összeilleszteni.

Asako kisasszony hol jár?

Elnézést Tsukimiya sensei. – megpacskoltam az arcom. - itt vagyok. -

Egy széles mosollyal rávigyorogtam a tanára.

- Mára ennyi volt gyerekek.  Ne felejtsétek el, a legközelebb órára egy

új dalt kell írni.

Már nem is tudnának jobban bedobni a mély vízbe.  Én és a dalírás. 

Bár nem kétlem volt idő mikor csak úgy jött az ihlet,s csak úgy

ontottam a szebbnél szebb dallamokat,de a vágyam hogy majd

egyszer a bátyám zeneszerzője legyek a semmivé foszlott. Mikor új

remény sugárt találok, akkor mindig történik valami és még az apró

fénynyaláb is a semmivé lesz.

Visszasétáltam a szobába,s leültem az asztalhoz

Próbáltam valami értelmes dallamra lelni a szívembe, de hiába

forgattam idegesen a kezembe a ceruzát, mire mérgembe hozzá

vágtam az ajtóhoz. Akkor nyílt ki és majd nem eltalálta Jingujit.

Mit keresel itt?

Szokásos széles vigyorával rám nézet.

Mit keresel itt a női részlegen?

- Nem válaszolt nekem,csak közelebb jött hozzám,s a kezembe

nyomott egy borítékot.

Ez meg mi?

Ahogy jött úgy le is lépet.

Zsebre dugtam,s elindultam ki a parkba. – A legbiztonságosabb hely

az akadémián ahova esetleg nem ér el az igazgató keze. 

Kivetem a kabátom belső zsebéből és jobban szemügyre vettem.

Közepes méretű babarózsaszín éles felírat jelezte rajta hogy a azt

nekem szánták.  ’ Lady Asako részére’ . Kibontottam. Levélpapiról

szinte áradt Jinguji párfűm illata.

Kedves Lady Asako !

Emlékszem a múltra és azokra a pillanatokra miket titkon együtt

töltöttünk.

Várni foglak holnap délután kint a kert eldugott részén a fa alatt.

Jinguji Ren

Nem tudtam, hogy reagáljak, annyira meglepett a levél rövid lényegre

törő tartalma.

Örülök neki, hogy nyomozóst van kedve játszani Jingujinak!

Még az se tudom, mire gondol pontosan?! Milyen fa?

Kár ezen morfondírozni úgy sem megyek oda.

Mákja volt az osztály minden tagjának, mert egy héttel meg

hosszabbították a dalok beadásának határidejét.  Bár azt mondtam

nem megyek el most még is itt állok a fánál. Remélem erről a fáról

beszélt. - Felnéztem a hatalmas lombkoronára. Távolból egy ismerős

fütty szólt. Már idejét sem tudom mikor halottam utójára. –

Megfordultam, tátva maradt a szám, ahogy közeledett. Istenem hogy

lehetek ekkor bolond. Majd kiugrott a szívem a helyéről. Az arcomon

halvány pír jelent meg.  Közelembe ért és zavartan hátrálni kezdtem.

De csak jött utánam, s valahonnan egy szál vörös rózsát varázsolt.

Kezembe adta.

Asako kérlek fogad el tőlem. - szembe nézet velem. - elkaptam a

tekintetemet. Olyan szomorú volt. Bolond vagy Jinguji . Miért hívtál

ide? Nagyon jól tudod, hogy…- igen tudom Asako,de muszáj veled

beszélnem.

-sóhajtottam egyet. - Jó rendbe, de mi volt ez szívbe markoló szöveg,

amit a levélbe írtál?- Csak nem megint próbálsz becserkészni?

-Nem Asako. Szeretnék veled járni, de nem lehet.

- Ezért hívtál ide, hogy ezt elmond?

- Nem, dehogy. Veled akartam lenni egy kicsit.

Kezét az arcomra tette,s lágyan megsimogatta,s végig húzta az ujját

az ajkamon.

Következő pillanatban már arra eszméltem fel, hogy az ajkunk

összeért egy lágy némi szenvedélyt tükröző csókba. Eltávolodtunk

egymástól, zavartan rá néztem aztán elfordítottam a fejem.

Miért csinálod ezt velem Ren?

Adjál nekem még egy esélyt Asako Most nem foglak magadra hagyni.

Mondhatni, hogy meg jártad a saját poklodat?

Igen. - eközben úgy ölet magához mintha egy drágakő lennék

számára.

Nem gondoltam, hogy így meg fog babonázni ismét az a személy, akit

annyira gyűlöltem.

Adtam neki egy újabb esélyt,bár szeret flörtölni,de ha egyszer

hozzátartozik a külső megjelenéséhez… akkor nincs, mit tennem el

kell öt így fogadnom, ahogy van. Bíznom kell a hűségébe. Ez olyan

mintha magával Casanovával járnék. Ettől olyan nyugalom szállt,

meg hogy egyből neki kezdtem a dallírásnak. - Elmosolyodtam. Úgy

látszik jó hatással van rám.

Mikor készen lettem vele nekiálltam lejátszani,s tetszett a fülemnek,

amit halottam.

Utólag visszagondolva a dalszületésére.. Hogy adhatót ihletet a saját

gondolatom? Még magamat sem értem, amiért a nagy szívtipróhoz

hasonlítottam Jingujit.

Órára néztem,s már elmúlt a vacsoraidő.

Úgy látszik megint korgó gyomorral fogok lefeküdni.

Úgy rémlett nekem, hogy valamelyik nap az akadémia kisboltjába…

mintha vetem volna egy chips-et. Magamhoz húztam a táskát,s

elkezdtem benne kutatni,de nem találtam. Hova tehetem, ez nem

igaz. Szobámat már teljesen felforgattam azért a zacskóért. Végül a

szekrényem mélyén találtam meg. Kibontottam, s mint egy kiéhezet

zombi úgy faltam fel a tartalmát. Nem mondanám, hogy jóllaktam

tőle, de másnap reggelig kitartott.

Az ebédlőbe a világot feledtem volna, mikor épp Shinomiya ült le

velem szembe.  - Asako sikerült elkészülnöd a házival?

- Igen Natsuki-kun .

Remélem, elégedett, leszel vele, ha már a sensei párba rakott minket.

 Majd az órák után találkozunk a parkba és megbeszéljük a

részleteket. 

- Rendbe Asako,de minden rendbe van veled?

- Miért kérdezed?

- Olyan sápadtnak látszol. – egy mosoly jelent meg a szám szegletén.

Köszönöm, hogy aggódsz értem Natsuki kun, de semmi bajom, csak

kicsit fáradt vagyok.

 A dal biztos sikeres lesz.

- Elárulok neked egy titkot. - Bátyám debütáló dalának a zenei alapjai

tőlem származnak.

Natsuki szemei hatalmasra kereketek annyira meglepte…-

- Az a dal nagyon jó volt. - Akkor miért az A osztályba jársz?

-Ez volt a feltétele annak, hogy ismét előröl, kezdhessek mindent.

Lassan becsengetnek Natsuki kun.. menj, előre azonnal követlek,

csak visszaviszem a tálcát.

Natsuki elment. Végre egyedül vagyok. Kedves srác, de mindig olyan

érzésem van, mintha hipnotizálna engem.. ilyenkor kénytelen

vagyok egy rakás bolondságot fecsegni vele. Alig hogy eltávoztam a

konyhásoktól már is belebotoltam az én romeomba.

Kit látnak szemeim az imádott hercegnőmet?

Jinguji, már megint lógsz?

Nem dehogy.. .

Meggyőző volt, hogy még el is hitem neki,de nehéz benne hinni és

mind abba, amit tegnap  délután mondott nekem kint a parkba.

Végül együtt indultunk el a tantermek felé.

Látszatra nem mutatunk semmi érdeklődést, egymást iránt pedig

majd kiugrott a szívünk helyéről. Annyira szerettük volna ismét

egymást érinteni. Ez titok marad a kettőnk titka, ami remélhetőleg

sosem derül ki.

Folytatása következik